Vasfüggöny, ezúttal zöldben

A Vasfüggöny Túraút Jeges-tengertől Fekete-tengerig húzódó 6800 kilométeréből jut Magyarországnak és megyénknek is.

Az Európa Parlament tavaly szeptemberi határozata alapján készül a Vasfüggöny Túraútvonal (Iron Curtain Trail). Az előzetes tervek szerint a gyalogos- és kerékpárútvonal 6800 km hosszú lesz, a Jeges-tengertől egészen a Fekete-tengerig vezet majd, és hazánkat 300 km-es szakaszon érinti. Az első szakaszt – amely a Fertő-tótól egészen Felsőszölnökig vezet – augusztus 19-én adják át a Pán-európai Piknik helyén. Orbán Róbert, az MMIK művelődésszervezője elmondta, a túrázók emlékhelyeket, történelmi nevezetességeket is megtekinthetnek majd az útvonal környékén.

Európa újraegyesítésének „zöld” szimbóluma
Az amerikai függetlenségi háború emlékére létrejött „Boston Freedom Trail", vagy a berlini fal leomlása emlékére létrejött „Berliner Mauerweg" kezdeményezésekhez hasonló „Iron Curtain Trail" (vasfüggöny útvonal) a sarkkörtől a Baltikumon, Németországon, Csehországon, Magyarországon és a Balkánon át egészen a Fekete-tengerig húzódna. Ez az a közel 7 000 km-es vonal, ami 1989-ig Keletet és Nyugatot elválasztotta egymástól. A hajdani vasfüggöny zöldövezetté tétele és bicikliúttá alakítása egyébként Európa újraegyesítését is szimbolizálja.

Az Európa Parlament Zöld Frakciójának tavaly szeptemberi határozata gondoskodik róla, hogy a tervezett turisztikai és kulturális projekt 2006. november 30-ig megvalósuljon. A 6800 km-es zöld turistafolyosó kiépítése egyébként már több országban elkezdődött, így pl. az egykori belső német határ, az ottani vasfüggöny mentén, a cseh-osztrák határnál, és a bulgár-török határnál is folynak már az útkijelölési munkák. Orbán Róbert elmondta, a magyarországi szakasz az országhatárkövek mentén, illetve a tényleges országhatár és az egykori műszaki zár melletti területen épül.

A pályázati pénz mellett nagyon fontos az önkéntesek munkája is
Az egykori Ifjúsági és Családügyi Minisztériumtól elnyert 2,5 millió forint majdnem teljesen lefedi a beruházásokat, azonban az anyagi háttérnek nagyon fontos részét képezi az MMIK által biztosított intézményi önerő és humánerőforrás-befektetés is, valamint a különböző egyesületek által nyújtott segítség. Taschner Tamás, a Fertőtáj Világörökség Magyar Tanácsának munkatársa elmondta, a projekt sikerében nem elhanyagolható a természetvédelmi hatóságok, erdészetek, és a határőrség partneri együttműködése, akikkel mindvégig sok egyeztetésre volt szükség.

Az augusztus 19-ei megnyitóra Michael Cramer a projekt Európa Parlamenti pártfogója és dr. Szájer József Európa parlamenti képviselő is elfogadta a meghívást. A programok 10 órakor kezdődnek, majd a hivatalos megnyitó-túrázás után 17 órától a hagyományos Európa-koncert várja az érdeklődőket a Barlang Színházban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet