Ha lenéznénk
az űrből a Földre,
nem látnánk
az országhatárokat.
(Őszentsége a XIV. Dalai
Láma, Tenzin Gyamco)
Egy a jelszó: tartós béke
A World Trade Center elleni merénylet ötödik évfordulóján, szeptember 11-én békés tüntetés helyszíne lesz az MMIK romantikázó párok, és gördeszkázó tizenévesek által közkedvelt, általában csendes dísztere.
Ezúttal viszont nagy lesz a nyüzsi, ötödik alkalommal rendezik ugyanis meg a Békejel 0911 névre keresztelt pacifista tüntetést.
Fáklyák és virrasztás
A LOGO Ifjúsági Szolgálat kezdeményezésében megrendezendő esemény fő attrakciójaként este kilenc órától 250 ember 250 fáklyával békejelet formáz az MMIK előtti téren, így tulajdonképpen létrehozva a Budapesten évről évre megrajzolt jel kistestvérét.
Este tizenegy órától pedig a vállalkozó szellemű és kellően kipihent békeszeretők a szolgálat munkatársaival másnap reggel hatig együtt virraszthatnak az egyesület MMIK-ban található irodájában. A talpon maradók célja, hogy felhívják a figyelmet a világban elő népek kölcsönös igényére a béke iránt.
Filmek, zene, beszélgetés
A rendezvény azonban ennyivel nem ér véget, sőt nem is csupán ekkor kezdődik.
A szervezők már 16 órától várják az érdeklődőket a projektoros filmvetítésre, ahol a kíváncsiak a Gyermekkatonákat és a Szakaszt nézhetik meg, s később bemutatkozik az Euromediterrán Nemzetközi Ifjúsági Csere is.
Ezután az idei Savaria Karneválon is nagy sikert aratott FM zer0 zenekar ad koncertet, és jó idő esetén tűzzsonglőrök produkciójában is gyönyörködhetünk.
Lesz még kerekasztal-beszélgetés meghívott vendégekkel, elvégre egy ilyen rendezvény nem lenne az igazi a kommunikáció egyik legnemesebb formája, a kulturált eszmecsere nélkül.
Akinek még ez sem elég, az megnézheti a Kultúrlabiritnus kiállítást az MMIK-ban, majd az esti hidegben dideregve átmelegedhet a teaházban kínált forró italoktól.
A cél nemes, a hangulat pedig garantált: a szervezők mindenkit szeretettel várnak!
| Világbéke virrasztás
Fáklyajegyek: Kapcsolatfelvétel fáklyajegyekért: Szalek: 06 30 398 11 08 |