Szombathelyi politikusok az MTV székház ostromáról

A pártok helyi vezetőit arra kértük, kommentálják az éjszaka történéseit, és a ma estére tervezett fő téri tiltakozást.

„Szomorúak vagyunk, hogy ez megtörténhetett” – nyilatkozott lapunknak Nemény András, a szombathelyi MSZP szervezet elnökhelyettese, aki úgy véli, a nagyjából ötven főre tehető Szabadság téri randalírozók a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők tüntetőknek. Innentől kezdve valamennyi párt közös felelőssége, hogy ne az utcán folyjon tovább a demonstráció, és kiváltképpen ne ilyen gyalázatos módon. Ami a ma estére is meghirdetett, nem hivatalos fő téri tüntetést illeti, „nagyon kérünk mindenkit, hogy a demokrácia szabályai szerint éljen gyülekezési jogával.”

„A becsapott emberek kezelhetetlenné válásának lehettünk szemtanúi”
Marton Zsolt, a Fidesz városi frakcióvezetője pártja országos állásfoglalására helyezkedett, azaz ők a polgári oldalról mindent megpróbálnak, hogy „alkotmányos eszközökkel bírjuk a kormányt távozásra.” A politikus szerint tegnap a becsapott emberek kezelhetetlenné válásának lehettünk szemtanúi, és a továbbiakban alapvető fontosságúnak tartja az ilyen spontán reakciók törvényes keretek között tartását.

A liberálisok szombathelyi szervezetének elnöke, Feiszt György is pártja hivatalos véleményét osztja: eszerint a kiszivárogtatott Gyurcsány-beszédnek csak egy szelete a hazugság elismerése, a lényeg az ezzel való szembenézés, és az ezen való változtatás. Az MTV székház elleni indulatos offenzívával kapcsolatban az alpolgármester úgy tartja: ez nem volt más, mint szembefordulás az európai normákkal, hiszen „semmi nem lehet indoka a személy- és vagyonbiztonság, illetve a közrend veszélyeztetésének, mindenki kötelessége azt betartani.”

„Az elmúlt három év bal-liberális rablógazdálkodása fejlődött idáig”
"Aki szelet vet, az vihart arat" - adott hangot meggyőződésének az MDF megyei listavezetője, Racker Béla. A politikus szerint az elmúlt három év bal-liberális rablógazdálkodása fejlődött idáig: Gyurcsány Ferenc morális válságba sodorta az országot, azért kötelessége lemondani a miniszterelnöki székről, és minden további közjogi pozícióról. Ami a mára tervezett szombathelyi demonstrációt illeti, Racker szerint "az MDF elfogadja a polgárok véleményét, de nem támogat semmiféle agresszív utcai megmozdulást." Úgy véli, nincsen gond a demokratikus véleménynyilvánítással mindaddig, amíg az higgadtan, és a szélsőségek kizárásával megy végbe.

A MIÉP ma este megmondja a magáét – a „provokátorokat” kiemelik a sorokból
A ma este hat órára a fő téri Szentháromság-szoborhoz szervezett tüntetés ötletgazdája, a szombathelyi MIÉP-elnök B. Kiss-Tóth László szerint a Magyar Televízió elnökének kutya kötelessége lett volna hétfőn este átvenni a petíciót, ehelyett „visszaélt hatalmával, és kommandósokat hívatott.” A MIÉP vezető szerint ha tisztességes lenne a kormány, máris venné a kalapját, mert „akik egy társadalmat átvágnak, azok erkölcsi toprongyok.” Felszólítja egyúttal az ellenzéki képviselőcsoportokat: adják vissza mandátumukat, döntésképtelenné téve ezzel a parlamentet, és új választások kiírására késztetvén a köztársasági elnököt.

„Túlzott nagy rendbontást nem szeretnénk, de azért jól megmondogatjuk a magunkét” – mondta el még a Nyugatnak az esti megmozdulás kapcsán a pártelnök.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet