Péntek 13.: Peches csempészek - Kétezer elpusztított madarat rejtegettek a románok

A győri Fővámhivatal Mélységi Ellenőrző Csoportja Vámosszabadinál ellenőrzött egy szlovák kamiont, amely az okmányok szerint télikabátot szállított egybudapesti címzett részére. A tételes vizsgálat során kiderült, hogy a kabátok "Good Year" felirattal vannak ellátva, a címzett cég pedig nem rendelkezik engedéllyel a márkavédjeggyel ellátott termékek forgalmazására.

Így a 472 darab, több mint tízmillió forint értékű férfi átmeneti kabátot a vámosok lefoglalták és áru hamis megjelölése bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

Aznap még egy negyvenmillió forintos felderítéssel folytatódott a győri Fővámhivatal felderítéseinek sora.

A Mélységi Ellenőrző Csoport egy Rajkánál belépő cseh kamiont állított meg, amely a sofőr által bemutatott okmányok szerint egy kínai feladótól egy budapesti cég részére szállított különféle árukat. A teljes mértékben Európai Unión kívülről származó áruk vámkezelését a gépjárművezető azonban nem tudta igazolni, a magyarországi rendeltetési hely pedig a cégtárban nem szerepelt. Így pénzügyőrök a mintegy negyvenmillió forint értékű, játékokat, szerszámokat, konyhai eszközöket és egyéb használati tárgyakat tartalmazó szállítmányt lefoglalták és ismeretlen tettes ellen csempészet bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak.

A nagylaki vámhivatal munkatársai szomorú sikert könyvelhetettek el
A vámhivatalnál jelentkezett belépésre egy német rendszámú busz nyolc román állampolgárságú utasával. A határőrség munkatársai az útlevélvizsgálatot követően tételes vizsgálatot kértek a vám- és pénzügyőrségtől annak ellenére, hogy a buszban utazók nem jelentettek be vámköteles árut.

A vámosok a jármű ülései alatt, csomagterében közel 2000 darab különféle védett madártetemre bukkantak, amelyek között - a szakértői vizsgálat alapján - többségében mezei pacsirták, illetve seregélyek, hósármány, búbos pacsirta és réti pityerek voltak, húszmillió forint eszmei értékben. A vámhivatal a madarakat lefoglalta, majd természetkárosítás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett a rendőrséghez.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet