A szocialisták hiányolják az ellenzéket

„Ragaszkodjunk a hitelességhez”
A polgármester bemelegítésként megkérte a sajtót, hogy a jövőben a tényekre támaszkodva, hitelesen tájékoztasson, mivel megítélése szerint téves információk jelentek meg „az egyik napilapban”.

Ipkovich György ismét bejelentette, hogy megalakult a közgyűlés, és „teljesítette legfontosabb kötelezettségét: működőképes a város, megválasztottuk a tisztségviselőket, a szakmai kart és a bizottságokat”. A 15 állandó bizottság helyett 12-t alapítottak, amelyekbe a korábbi 147 helyett 99 tagot választottak. „A megtakarítás kompenzálja a két tanácsnok, és a plusz egy alpolgármester tiszteletdíját, sőt még így is gazdaságosabb” – jelentette ki Ipkovich. Szerinte ezzel teljesítették az olcsóbb működésre vonatkozó terveket, amelyek minden párt programjában szerepeltek.

„Országos elvárásnak tettek eleget”
„Az ünnepi közgyűlés nem igazán sikerült” – utalt az ellenzék kivonulására. „Nem igazán rovom fel nekik, valószínűleg országos elvárásnak tettek eleget” – jelentette ki, majd hozzátette, a Fidesz a helyzettől függően két irányban politizál. „Ahol győztek, ott az egész pályás letámadást alkalmazzák, mint például Győrben és Budapest V. kerületében, ahol a baloldalt teljesen kizárták a bizottságokból.” Ahol pedig veszítettek, „ott megpróbálják ellehetetleníteni a város működését”.

Ipkovich bejelentette, hogy a három megválasztott ellenzéki bizottsági elnök elfogadta a megbízást, Prugberger Emil és Harangozó Bertalan még az ülésen, Rettegi Attila pedig a napokban nyilatkozott erről.

A paritásos elosztás értelmezése
A polgármester ismét hangsúlyozta, ha az ellenzék megváltoztatja véleményét, az „időlegesen más tagokkal betöltött” bizottsági helyek a rendelkezésükre állnak.

A paritásos, azaz a közgyűlési mandátumok arányainak megfelelő elosztást Ipkovich szerint szakmai okok miatt nem sikerült megvalósítani. „Egy öttagú bizottságban három képviselő tag van, itt csak 2:1 arányú elosztás lehet.” A tényleges paritásos elosztás esetén „nagyobb létszámú bizottságokat kellene alakítani” – tette hozzá.
A polgármester úgy vélte, a választói akarat a város működésének takarékosabb módját nyilvánította ki, a koalíció „nyitott a további egyeztetésekre”.

Három párt együttműködése
Kiemelte, hogy az alpolgármesteri tisztségeket három párt (MSZP, SZDSZ, MDF) vállalta, erről „a szervezetek kötöttek egyezséget”.

Megismételte, amit Szabó Gábor alpolgármester az ülésen elmondott, „az MDF mindenütt, ahol erre lehetősége volt, a megválasztott polgármester mellé állt, mivel a város működőképességét, és saját programjuk megvalósítását tartották a legfontosabbnak. Hozzátette, a városvezetés és az MDF együttműködése „nem új keletű Szombathelyen, hiszen rendszeres a kapcsolat Dávid Ibolyával”, aki a Savaria Karnevál állandó vendége.

Ipkovich szerint az Együtt Szombathelyért Egyesülettel szintén a programok mentén, és a szervezet döntése alapján kötöttek szövetséget.

A polgármester hangsúlyozta, továbbra is nyitottak az együttműködések előtt, szorgalmazzák a párbeszédet, de „ennek nem a kivonulás, elhatárolódás, üzengetés a módja”.
Aztán egyéni véleményét hangoztatva elmondta, rosszul esett számára, hogy a középiskolás kórus „ilyen magatartásnak volt a szemtanúja, nem jó példa ez a fiatalok számára, főként nem a Himnusz és a Szózat között”.

Álságos magatartás?
Feiszt György tanácsnok, az SZDSZ frakcióvezetője álságos magatartásnak nevezte, ha valaki „elvállal egy pozíciót és nem szavaz magára, vagy nem szavaz az illetményre”. „Az illetmények és a jutalmak mértékét az önkormányzati törvény szabályozza”, amit azok is rendre megszavaztak, akik „most felszólaltak az ügyben”.

„Demokráciában kell a kontroll”
Nemény András, az MSZP frakcióvezetője szerint az egyeztetések során „az ellenzék hasonló struktúrában gondolkodott, mint mi”. Az ügyben „az utolsó pillanatig egyeztettünk”. Nemény kijelentette, „a gazdasági és a közbeszerzési bizottságba plusz egy tagot delegálhattak”. Ezt az ellenzék ugyan nem fogadta el, „a többség azonban megszavazta”. A frakcióvezető hangsúlyozta, „szeretnénk, ha az ellenzék visszajönne a bizottságokba, mert demokráciában kell a kontroll”.

Kérdésre válaszolva Ipkovich György elmondta, az MDF-fel és az ESZE-vel való együttműködésről jelenleg készül a részletes megállapodás, a két szervezet politikailag nem a koalíció szövetségesei, de „részesei a döntéseknek”.

A polgármester javasolta, nézzék meg a választási szórólapokat, azokból kiderül, hogy „a programokban nincsenek kardinális különbségek”.

A tiszta kezek politikája
Szintén kérdésre válaszolva elmondta, a tiszta kezek politikája a gazdasági összefonódások „fokozottabb nyilvánosságát, kontrollját jelenti”. „Nem törvényellenes, ha egy képviselő cége gazdaságilag kötődik az önkormányzathoz, de mandátumából nem húzhat előnyöket” – fogalmazott, a „törvény lehetővé teszi a gazdasági szereplést a közélet szereplői számára”.

Gyimesi Józsefnek a közgyűlésen tett kijelentésére, amely szerint bizottságot állítanak fel az elmúlt négy év gazdasági összefonódásainak vizsgálatára, Ipkovich azzal reagált, hogy „ha a képviselő úr ragaszkodik hozzá, nincs akadálya”. A polgármester szerint a bizottság működésétől „hasznosítható tapasztalatokat” szerezhetnek, de nem lesz szó „boszorkányüldözésről”.

A sajtótájékoztatót Ipkovich György azzal zárta, amivel kezdte, „kérjük, hogy a valós tényekről tudósítsanak”.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet