Készek vagyunk a kompromisszumra
Vígh Gábor képviselő szerint 1990 óta nem volt ilyen nyitott a helyzet a közgyűlés
megalakulása után. Az ellenzék azért nem töltötte be a felkínált bizottsági
helyeket, mert a közgyűlési 48 százalékos részvételi arányuk ellenére csupán a
bizottsági helyek 20 százalékára kaptak ajánlatot.
Vígh Gábor szerint a bizottsági részvétel azért is fontos, mert azok egy része átengedett hatáskörrel rendelkezik. A gazdasági bizottság például önállóan dönthet bizonyos gazdasági ügyekben, a kulturális és a városfejlesztési bizottság is önállóan felhasználható kerettel rendelkezik jelentette ki.
Lazáry Viktor úgy vélte, a választói akarattal ellentétes a koalíció által felkínált 20 százaléknyi hely. Leszögezzük, hogy szeretnénk részt venni a közgyűlés munkájában, ezért azzal a kéréssel fordulunk a városvezetéshez, hogy biztosítsák a demokratikus kontroll lehetőségét.
Az ellenzék javaslatait Horváth Csaba ismertette. Kijelentette, a kompromisszum érdekében megelégednek a 38 százalékos részvételi aránnyal, de úgy vélik, csökkenteni kell a bizottságok számát. Készek vagyunk a kompromisszumra a város működőképessége érdekében. mondta.
Politikailag elfogadhatatlan
Vígh Gábor hozzátette, szükségesnek tartják egy kis létszámú költségvetési
szakmai bizottság létrehozását, azért, mert segíteni szeretnénk a nem túl rózsás
pénzügyi helyzetből való kilábalásban. Ehhez elengedhetetlen egy erős
költségvetési kontroll.
A képviselő szerint a legnagyobb probléma, hogy a bizottságokba egy szakértőjüket sem tudják delegálni, miközben az MDF és az ESZE tíz-tíz szakértőt küldött.
Hozzátette, egy párt számára politikailag elfogadhatatlan, hogy egy kisebb szervezet több tagot delegálhat. Kijelentette, ha ez a megalázó helyzet marad továbbra is, akkor nem tudunk részt venni a bizottsági munkában.
Kérdésre válaszolva Vígh Gábor elmondta, nincs forgatókönyvük arra az esetre, ha a koalíció nem fogadja el az új ajánlatot. Megegyezésre van ítélve a politikai garnitúra. fejezte be.