128 milliárd forint a régiónak – Még egy hétig tart a társadalmi vita

A 2007-2013-as időszakban ennyi pénzre pályázhatnak a Nyugat-Dunántúli Régió gazdasági szereplői a...

Gazdaságfejlesztés, közszolgáltatások
A Városháza zsúfolásig megtelt dísztermében a városi és megyei politikusok mellett több település polgármestere, kistérségi és vállalati vezetője jelent meg. A kiadott program alapján a Nyugat-Dunántúli Regionális Operatív Program (ROP) társadalmi vitájának partnerségi fórumát tartják, ezért az érdeklődés.

A fórum előtt sikerül néhány szót váltanunk Győrffy Gáborral, a Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetőjével. Győrffy szerint sikernek mondható, hogy mintegy 16 milliárd forinttal sikerült kiegészíteni a ROP-ra szánt összeget, így jön ki a 128 milliárd. Az összeg a gazdaság, a turizmus élénkítését, a városfejlesztést és a helyi és térségi közszolgáltatások bővítését szolgálja.

A keretre azonban nem pályázhatnak a vállalkozások, számukra más programok indulnak. Nem szolgálja a program a közlekedés, az infrastruktúra és az agrárium fejlesztését sem. A régió nagyobb közlekedési fejlesztéseit, így a 86-os és az M8-as bővítését központi programokból fedezik. A ROP a kisebb, szaknyelven kétszámjegyű utak fejlesztését viszont támogatja.

Térségi sajátosságok
Lampert Mónika, önkormányzati és területfejlesztési miniszter szakmai nyelven előadott tájékoztatójából kiderült, az előző, jelenleg is tartó időszakkal ellentétben 2007 után minden régiónak saját ROP-ja lesz. Az időszak programjai abban is különböznek, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) első szakasza az uniós integrációt segítette, a most induló viszont a régiók versenyképességét kívánja erősíteni az innováció és a decentralizáció erősítésével. A miniszter szerint a ROP-ok összeállítása során figyelembe vették a térségek sajátosságait is, hiszen a versenyre jobban felkészült és a lemaradó régiókat is segíteni kell.

Nyertes nagyvárosok
A régiók fejlesztési pólusainak sok vitát kiváltott ügyéről Lampert Mónika elmondta, az a Budapest-centrikusságot kívánja oldani. A fejlesztési pólus – a miniszter szerint – egy régió „húzócentrumát” jelenti, „minden nagyváros nyertese lesz a pólusnak”. A miniszter bejelentette, a partneri együttműködés érdekében a közeljövőben újra választandó regionális fejlesztési tanácsokban a kamarák teljes jogú tagként vesznek majd részt.

Fenntartások az elképzeléssel szemben
Kiss Sándor, a Vas Megyei kereskedelmi és Iparkamara titkára örömmel vette a kezdeményezést, de mint mondta, a kamarák már korábban is tagjai voltak a fejlesztési szervezeteknek. Kiss Sándor ugyanakkor kételyeinek adott hangot a fejlesztési pólus működéséről, mint mondta, látni kell majd azt, hiszen ha a régió egyéb területei nem látják, hogy a pólusok mellett náluk is történnek fejlesztések, jogosan érzik majd, hogy nem képviselik az érdekeiket.

A ROP-ok társadalmi vitája egyébként november 3-ig tart, utána a kormány elé kerül, és a szükséges módosítások után a hónap végén küldik el Brüsszelbe.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet