November 1-én szerdán délután négy órától kerül sor a Halottak napi központi városi ünnepségre. Dr. Ipkovich György polgármester készül ennek keretében a Vas megyei Hadkiegészítő Parancsnokság vezetőjével és további tisztségviselőkkel egyetemben megkoszorúzni a Jászai Mari úti cigány holocaust emlékművet, a Kálvária domb alatti első világháborús szoborkompozíciót, a Jáki úti temetőben a Kürtös szobrát, majd azt követően a második világháborús emlékművet.
Öt órakor a ravatalozó előtt a Polgármesteri Hivatal versmondó stúdiója a Temetkezési Vállalattal közösen emlékműsorral adózik az elhunytak emléke előtt. A Benke Éva által összeállított műsort ökumenikus ima követi.
Kizárólag indokolt esetben hajthatnak be
október 28-án és 29-én 7:00 órától 18:00 óráig, október 30-án és 31-én 7:00
órától 10:00 óráig, valamint 16:00 órától 18:00 óráig, november 1-én 7:00 órától
12:00 óráig, november 2-án 7:00 órától 10:00 óráig, valamint 16:00 órától 18:00
óráig engedélyezi a temetkezési vállalat a kocsival behajtást a Jáki úti központi
temetőbe. Természetesen nem mindenkinek: csakis azok tehetik meg, akik erre jogosító
engedéllyel rendelkeznek, illetve nem rendelkeznek, de életkoruk és fizikai állapotuk,
mozgáskorlátozottságuk azt indokolttá teszi.
Behajtani az említett esetekben csak a főkapun lehet, távozni viszont a Ravatali, illetve a Perinti kapunál. A nevezett napokon mindhárom kapu 7:00 és 20:00 óra között tart nyitva.