A gyanúsítás következménye
Bebizonyosodott, hogy helyi szinten sem szabad felelőtlenül politizálni. kezdte a kedd délelőtti sajtótájékoztatót Horváth Zsolt városi Fidesz-elnök. Horváth Zsolt szerint az MSZP székház és a Fidesz iroda elleni atrocitásokért a helyi politikusok is felelősek. Végképp felháborító, hogy iskolákat és gyerekeket is vádolnak az MSZP vezetői utalt Gyebrovszky János és Nemény András közelmúltbeli sajtótájékoztatójára, ahol megemlítették, hogy középiskolás diákok is részt vesznek a rendszeres főtéri demontsráción. Az elnök kijelentette, a gyanúsítás következménye, hogy az iskola falán is hasonló felirat jelent meg.
Horvát Zsolt szerint a történtek legfőbb tanulsága, hogy nem szabad
indulatból, erőszakkal politizálni, ezért Gyebrovszky és Nemény urak
helytelenül cselekedtek.
Szakály Gábor városi képviselő hangsúlyozta, a politikusok felelőssége, hogy az
oktatási intézményeket megvédjék a politikától, ezt a Fidesz meg is teszi.
Együtt lépjünk fel az erőszak ellen
Szakály Gábor szerint egyértelmű, hogy a kialakult morális válságért egyszemélyben Gyurcsány Ferenc és az általa képviselt felelőtlen politizálás a felelős. A képviselő kijelentette, az MSZP helyi képviselőinek is le kellene vonniuk a tanulságot és vádaskodások helyett a békére kellene felszólítaniuk.
Horváth Zsolt a médián keresztül arra kérte Ipkovich György polgármestert, hogy hagyjon fel a kompromisszumképtelen, indulatokat felkavaró politizálással. A városi elnök segítséget ajánlott fel a megoldatlan problémák kezelésében, egyúttal ismertette a pártszervezet javaslatát, amely szerint együtt lépjenek fel az erőszak ellen. Ehhez viszont az kell, hogy a polgármester partnernek tekintse az ellenzéket tette hozzá.
Szakály Gábor szerint a helyi fiatal baloldal cselekményeinek tükrében hiteltelen Gyebrovszky János kijelentése. A politikusok elmúlt időszaki megnyilvánulásai gerjesztik az agresszív megnyilvánulásokat mondta, majd kijelentette, a választási kampányokban több gyanús megnyilvánulás történt, többször zaklatták a Fidesz aktivistáit. Hozzátette, számunkra nem meglepetés ez a magatartás, lassan hozzá kellene szoknunk.
Horváth Zsolt azzal fejezte be a sajtótájékoztatót, hogy az együttműködés nem rajtunk múlik.