Ki és miért is verte a vasat a fugába?
Mint megtudtuk, a sátrat a Honderű Asztaltársaság Egyesület felkérésére a HangAdó Produceri Iroda állította fel a múlt hétvégén.
Alapvetően két sátorfajtával dolgoznak a hangadósok. Az egyik öntartó fémszerkezetes, melyet nem szükséges kikötni, mindössze a lábait kell egy-egy beton elemhez rögzíteni, és a sátor dacol a keményebb szelekkel is.
Ez utóbbi sátor volt a múlt hétvégén is a Fő téren. Azonban az idő korántsem volt oly nyárias, mint egy hónapja, így az építők a kikötés mellett döntöttek. A sátorvasak egyenként 30-35 cm hosszúak és olyan keskenyek, hogy két kockakő közé kényelmesen beférnek. Ezek speciális sátorvasak, a hangadósok készítették, direkt a Fő téri sátorozáshoz, hogy ne sértsék meg a köveket.
Nem mindegy, milyen az a fuga
A következő terepszemlén Tímár Péter is elkísért minket, így már együtt állapítottuk meg: nem megfelelő a fugázás.
Sipos Károly, a kivitelező cég nevében kérdésünkre elmondta, a kockakövek közötti fuga egy speciális por és műgyanta keveréke, amely megszilárdul és elzárja a vizet az alsóbb rétegektől, míg az egyesület által használt anyag porózus maradt.
Ezek után Tímár Péter megígérte, hogy a Colas Zrt.-nél rendeli meg a helyreállítást.
Tervek és tények
A Fő tér tervezésénél számtalan dolgot vettek figyelembe a városháza emberei. Bokorné Horváth Anita (beruházási iroda) elmondta, a tervek nyilvánosak voltak, épp azért, mert várták a rendezvényszervezők ötleteit, hozzászólásait.
Ezeket, ha nincs felállítva a nagyszínpad, egy laposfejű csavar elrejti.
Ilyen rögzítő lyukakat kellene fúrni a sátrakhoz is. Persze, ezek a pontok meghatároznák a téren felállítható sátor méreteit és helyét. Így a városháza javaslata az, hogy üljenek össze a rendezvényszervezők, tervezzék meg közösen a méreteket, a városvezetés pedig megadja a kellő támogatást a kivitelezéshez.
A költségek azonban a rendezvényszervezőkre hárulnának.
Mindez leghamarabb jövő tavasszal valósulhat meg.
Egy másik, a tervezés időszakában felmerült ötlet Tímár Péter nevéhez fűződik. Kérésére a Fő tér felújítása idején a burkolat alá, az öntartó fémszerkezetes sátrak rögzítéséhez szükséges betonelemeket helyeztek el. (Tímár a főszervezője a La Mantin Jazz Fesztiválnak. A fesztivál alatt is szoktak sátrazni a Fő téren.)
Mit lehet és mit nem?
Ahhoz, hogy egy egyesület sátrat állíthasson fel a Fő téren, területfoglalási engedélyt kell kérni a városházától. Az engedély részletesen kitér a maximális hangerősségre, a terület nagyságára, de a sátor kikötéséről nem tesz említést.
Az 56-os sátor felállításról szóló kérvényen ugyan szerepelt a sátor tervrajza, mérete, de nem esik szó annak kikötéséről. A papírok szerint a szervezők nem kértek engedélyt arra, hogy kiköthessék a sátrat, viszont a városháza nem tiltotta ezt meg. Bokorné Horváth Anita elmondta, a jövőben erre figyelnek, s ilyen sátrak felállítására nem adnak ki engedélyt.
Konklúzió
A rendezvényszervezők pedig talán összeülnek és készítenek egy tervet arról, hogyan lehessen biztonságosan és kármentesen sátrazni, színpadozni a Fő téren.
Akárhogy is lesz, a nyugat.hu cikke elindított egy folyamatot, melynek eredménye reményeink szerint egy minden igényt kielégítő, rongálásmentes rendezvénytér elkészülte lesz.