Súlyos terhet róttak polgármesterünk nyakába

A város első emberének - nem meglepő módon - ünnepélyes alkalmakkor kell viselnie a láncot.

Előzmények
A polgármesteri lánc – más megyei jogú városok példái alapján – 2003-ban a Rákóczi-évfordulóra készült el. A városvezetés már 1999-ben elhatározta, hogy Szombathely polgármestere is viseljen polgármesteri láncot, azonban csak a 2003-as módosított Szervezeti és Működési Szabályzatba került bele a pecsét, a zászló és a címer mellé, mint polgármesteri jelkép. A lánc Veres Gábor szobrász és ötvösművész alkotása (Munkái közé tartoznak: a szombathelyi Művészeti Gimnázium épülete, a Fő téri Joyce-szobor, és az MMIK elé tervezett Weöres Sándor-szoborcsoport).

A pántra a polgármesterek nevei kerülnek majd
Az éremszemek a város jelentős eseményeihez, személyeihez kapcsolódnak a 2000 éves múltból. A szemek cserélhetők, aktualizálhatók. A lánc fő szemén Szombathely címere látható, ehhez egy borostyánkőn keresztül kapcsolódik öt-öt további láncszem. A borostyánkő a város római múltjára utal.

A polgármester jobbján futó öt láncszemen a fő szemtől kezdődően Claudius császár, Szent Márton, Rákóczi Ferenc, az Országház, valamint Vas megye címere díszeleg. A bal oldalon Szent Quirinus, Éhen Gyula, a Rákóczi-érem hátoldala (Mária és a kisded), Szent István és a Magyar Köztársaság babéros címere látható. A két utolsó láncszemet egy merev pánt fogja össze, mely viselhetővé teszi a jelképet. Erre a pántra vésik majd fel a láncot viselő polgármesterek neveit. A pánthoz hátul kapcsolódik még egy láncszem, melyen Leonardo da Vinci emberábrázolása, a Vitruvius-tanulmány kapott helyet.

Ki, miért került a láncra
Szombathely római elődjét Claudius császár alapította Kr. u. 43 körül Colonia Claudia Savariensium (Savariaiak Claudiusi Kolóniája) néven. Szent Márton városunk szülötte, bár ezzel a pannonhalmiak vitatkoznak, hiszen ők úgy vélik, Szent Márton ott született. A Rákóczi-érem a 2003-as emlékévhez kapcsolódóan került a láncra, ugyanezen okból került a szemek közé az érme hátoldala is. Az Országház a demokráciára utal, a megye, a város, és az ország címerei pedig olyan jelképeink, amelyek nem maradhattak le.

Szent István képe a magyar állam alapítására utal. Éhen Gyula, városunk volt polgármestere, nevéhez fűződik a szegényház és a szegénykonyha felállítása, a munkás-lakásépítés megindítása. Szerepe volt abban, hogy kaszárnya épült a városban, megreformálta a városháza hivatali szervezetét, hivatalos tűzoltótestületet hozott létre, valamint újjászervezte a város rendelkezése alá tartozó rendőrséget. Városunkban halt vértanúhalált Szent Quirinus sisciai püspök, akit itt dobtak a megáradt Sibaris-patakba (a mai Perintbe), malomkővel a nyakában.

Mikor kell viselni a polgármesteri láncot?
A város első emberének – nem meglepő módon – ünnepélyes alkalmakkor kell viselnie a láncot. Különös tekintettel díszpolgári cím, önkormányzati díjak, kitüntetések átadásának ünnepségein, a testvérvárosi szerződések ünnepélyes aláírásakor, valamint a magyar állampolgársági eskü letételekor.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet