Néhány hónapja adtuk hírül, hogy az MTV szombathelyi regionális stúdiójának Sopronba költözése után a vasi média egy újabb bástyája dőlhet le, lévén, hogy a Kossuth Rádió Szombathelyi Regionális és Nemzetiségi Stúdióját is a bezárás fenyegeti. Nos, a fenyegetés a napokban valósággá vált, sőt már az utolsó adásnapot is kitűzték.
November 26-a lesz az utolsó adásnap
Mi lesz a jövője a Kossuth Rádió Szombathelyi Regionális és Nemzetiségi Stúdiójának?
Tudomásom szerint a rádió megszűnik. Az utolsó adásnap információim szerint november 26-a lesz, azt követően pedig leszerelik a stúdiót, mert november 30-ig el kell hagyni a TIT épületét, amelyben a rádió több mint hat éven keresztül működött.
November elsejétől a szakmai irányítás a győri stúdió vezetőjének a kezében van. Arra nem tudok választ adni, hogy miért szűnik meg a rádió: észérveket emellett nem lehet felsorolni.
Mik a rádió felszámolásának előzményei, és mivel indokolja azt a vezetőség?
Menjünk időrendben. Amikor a TIT közölte velünk, hogy a bérleti viszonyt felmondja, akkor egyből utánanéztünk egy új épületnek, ahova a stúdió el tudna költözni ez az MMIK lett volna. Az általunk kinézett 80 négyzetméternyi terület átalakítása körülbelül 10-12 millió forintba került volna.
A vezetőség a rádió ezévi üzleti tervébe már belefoglalta, hogy pénzügyi okok miatt három vidéki stúdiót meg akarnak szüntetni Nyíregyházát, Szombathelyt és Nagykanizsát , tehát részben erre a döntésre is hivatkozhattak. Másrészt pedig arra, hogy már 2005. január közepén elkészült egy olyan anyag, amely a regionális rádiózás jövőjét úgy képzelte el, hogy a szombathelyi stúdió önállóságát megszünteti.
A Magyar Rádió két alelnöke erre való hivatkozással azt mondta, hogy a szombathelyi stúdiót egyszerűen be kell zárni. Ezt követően volt egy sztrájk a Magyar Rádióban, amelynek során több kollégával együtt tiltakoztunk a vidéki stúdiók bezárása ellen. Ha valakiben megfogan az, hogy a legidősebb vidéki stúdiót, az 53 éves nyíregyházi rádiót is meg kell szüntetni, hát akkor nem tudom, hogy lehet elképzelni a vidéki rádiózás jövőjét
Nem találtak az MMIK-nál olcsóbb megoldást?
Természetesen kerestem a lehetséges új helyeket, így jutottam el a Berzsenyi Dániel Főiskolára is, ahol felajánlottak egy épületrészt, amelynek átalakítása a műszakiak szerint jóval kevesebbe került volna, mint az MMIK-ban kinézett épületrészé.
Itt azonban az volt a probléma, hogy a felajánlott hely alatt egy asztalosműhely működik, így a hangszigetelést nem lehetett volna megoldani, illetve ha mégis, akkor fennállt volna a veszély, hogy a bauxitbetonból készült épület statikailag károsodásokat szenved, amit természetesen nem lehetett vállalni.
Utána pedig jöttek a választások. Amikor megkérdeztek közvetlenül a választások után, hogy érvényben van-e még a városnak, illetve a megyének az ajánlata, miszerint a bérleti költségeket közösen megtérítik, arra nem tudtam igenlő választ adni. Csak azt tudtam mondani, hogy most lesz a választás, ki tudja, hogy ki jön, illetve ki látja előre, hogy a testület miképp dönt majd. Néztünk újabb helyet is, ám erre az ajánlatomra már választ sem kaptam. A végén azt éreztem, hogy folyamatosan csak pofára esek, és pofára esek, és pofára esek a vezetőség Pestről utasítgatott, ám itt helyben én magam vittem vásárra a hitelességemet.
Később elkezdődtek a fővárosi zavargások amikor mindenki a rádió budapesti épületének védelmével volt elfoglalva , így ránk kevés figyelem jutott: ilyen szempontból rossz korszakunk volt.
Nem értem a döntést
Mi lehet a bezárás igazi oka?
Erről nem akarok beszélni, és nem is látok bele igazán. Sejtéseim azonban vannak. A lényeg: 2004. június elsejével létrehozták a Nyugat-dunántúli Régió Rádiót, amelyben Győr, Szombathely és Nagykanizsa vett részt. De ugyanakkor egy fél évvel később megszületett az ötlet, hogy ennek egyik részét, a szombathelyi rádiót vagy annak önállóságát meg kell szüntetni
Tehát egyszerűen nem értem a döntést. Azért sem értem hogy egy kicsit szubjektív is legyek , mert engem 2004. március közepén elcsábítottak, rábeszéltek, hogy vállaljam el ennek a stúdiónak a vezetését. Fél év múlva Perjés Klára, a Kossuth Rádió főszerkesztője aki egyike volt a csábítóknak kollégájával egyetemben leírta azt, hogy ennek a stúdiónak az önállóságát meg kell szüntetni, illetve a technikáját a leendő székesfehérvári stúdió felszerelésére kell majd fordítani.
2006. május 31-én született meg a határozat, amely szerint az MMIK-ba való átköltözéshez a Magyar Rádió nem járul hozzá. Abban a pillanatban, amikor éreztük, hogy veszély leselkedik a stúdióra, megpróbáltunk lobbizni. Ezt mutatja az, hogy már elég korán, 2005. október 10-én a Zala és Vas megyei közgyűlés elnöke levélben fordult Gellért Kis Gáborhoz, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriuma elnökéhez, amiben leírják azt, hogy nem érzik biztonságban a két stúdiót, mert olyan hírek szálldogálnak, hogy azokat meg fogják szüntetni.
Korábban egy alkalommal ez a politikai nyomás már hatékonynak bizonyult. Ezúttal nem arról van szó, hogy a budapesti vezetés egyszerűen nem akarja vállalni a stúdió költöztetésével járó 8-10 milliós költséget?
Ez egy nagyon érdekes kérdés. Addig, amíg a kuratórium működött, tehát amíg a Magyar Rádiónak nem volt elnöke, sokkal jobban lehetett lobbizni Mi, a kuratóriumi tagok és a kurátorok közül is többeket megkerestünk, ennek hatására a kuratórium nem járult hozzá, hogy a vidéki stúdiókat bezárják.
2006. június 12-i dátummal Ipkovich György polgármester úr és Markó Péter, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke közös levelet fogalmazott meg, amelyben felháborodásuknak adtak hangot a 2006. május 31-i döntés miatt. A megye és a város odáig ment el, hogy azt is felajánlották, hogy az új helyen, az MMIK-ban a bérleti díjat ők kifizetik ez éves szinten mintegy kétmillió forintot jelentett volna.
Ha a rádió vezetése valóban akarta volna továbbra is a szombathelyi stúdiót, akkor már csak racionális okok miatt is bele kellett volna mennie ebbe a cserébe. Igaz, hogy egyszer kiadunk 12 millió forintot, de ez nekünk két év alatt megtérül mert a TIT-ben eddig hat millió forintot kellett fizetnünk évenként , ráadásul két év után gyakorlatilag évi kétmillió forintot nyerünk. Itt is látszik, hogy kilóg a lóláb, és állandóan benne volt a fejekben a régi szándék, ami már 2005. elején megfogalmazódott.
Szakmai okokkal nem indokolható
Elképzelhető, hogy más vidéki stúdiók erősebben lobbiztak?
Biztos, hogy voltak ilyen okok is. Volt már, aki azt mondta, hogy hiba volt a szombathelyi önálló stúdió létrehozása. Alex Avanesian főszerkesztő-helyettes több ízben kijelentette, hogy bezáratja a szombathelyi stúdiót, mert itt csak problémák vannak: a Kéner-ügy, a Komondi-ügy és így tovább, de én ezeket a fenyegetéseket nem vettem komolyan.
Ráadásul azért sem értem a döntést, mert egyre többen hallgatták a régió rádiót. Aztán például ott volt a Borostyánkő út barangolás Nyugat-Dunántúlon című, három és fél órás szombati magazin: ez tényleg nagyon-nagyon népszerűvé, és igen hallgatottá vált. Rengeteg helyen voltunk vele, ahonnan élőben sugároztunk gyakorlatilag bejártuk a megye minden zegét-zugát, és bemutattuk az itt található települések történelmét, kultúráját, épített és szellemi örökségét.
Tehát akkor szakmai okokkal nem indokolható a döntés?
Nem, szakmai okokkal abszolút nem indokolható. Bár semmilyen összeesküvés-elméletet nem vagyok hajlandó elfogadni vagy felépíteni, de érdekes, hogy ebben az időben tehát ezév tavaszán a felügyelő bizottság kérésére egy átfogó belső vizsgálatot indítottak ellenünk. Ez két hónapon keresztül zajlott, kitért a szakmai munkára, a gazdálkodásra és az égvilágon mindenre: még azt is megnézték, hogy a szabadságos lapokat hogy töltöttük ki. Ebből született egy 86 oldalas iromány, ami egyértelműen megállapítja azt, hogy semmilyen hibát nem követtünk el, mindent szakszerűen és törvényesen hajtottunk végre.
Sőt, az is kiderült, hogy az elmúlt két évben tizenötszörösére növeltük a rádió reklámbevételét a főnökeim pedig még csak azt sem mondták, hogy Hát ez igen!. Persze ezt megszoktuk Magyarországon: az ember nem dicséretért dolgozik, ez egy teljesen más társadalom, mint egy nyugati országé. Ilyen tekintetben azért még azt hiszem, hogy a Balkánhoz vagyunk közelebb.
Mikor kapták meg a határozatot, ami kimondta, hogy megszűnik a munkahelyük?
Ilyen konkrét határozat érdekes módon nincs. Ez az egész történet egy kafkai kastély. Persze már régóta érződött, hogy előbb-utóbb baj lesz, de senki nem akarta elhinni, mindig csak azt mondtuk: gyerekek, a remény hal meg utoljára
.
Faxon értesítették a rádió munkatársait
Valamit csak küldtek Pestről
Az is érdekes, hogy én hivatalosan gyakorlatilag úgy tudtam meg a döntést, hogy körülbelül két hete érkezett egy fax a stúdióba, amiben megírták a kedves munkatársaknak, hogy az események felgyorsultak, és a döntés megszületett. Ebben arról tájékoztatták a munkatársaimat, hogy október 31-én lejár a szerződésem, és ezt nem hosszabbítják meg. Emellett ha jól emlékszem, szintén október 31-én kaptam egy olyan határozatot az új elnök és az új főszerkesztő aláírásával, amiben közölték, hogy a szerződésemet nem hosszabbítják meg.
Arra vonatkozóan, hogy mi történik a stúdióval, a mai napig semmilyen hivatalos bejelentés nem történt. A napokban várják a kollégáim Alex Avanesiant, aki állítólag részletesen tájékoztatja majd őket mindarról, ami történi fog. De azt részben a budapesti rádióból már egyértelműen tudjuk, hogy november 26-án lesz az utolsó adásnap, ezt követően négy nap áll rendelkezésre, hogy a felszerelést összeszedjék, és már a szállítót is megrendelték Budapestre. A helyzet így teljesen egyértelmű.
Mi volt az indoklás, miért nem hosszabbítják meg a szerződését?
Nem kell indokolni, nekem ugyanis október 31-ig szólt a szerződésem. Egész egyszerűen nem alkalmaznak a jövőben, így 15 napon belül le kell számolnom, ennyi.
Mi lesz a munkatársaival? Hogyan tudnak ők a jelen helyzetben dolgozni?
A kollégák természetesen rosszkedvűen dolgoznak, mert bár azt hiszem, a vezetés szerette volna eltitkolni , nyilvánvalóan ők is tudják, mi a helyzet. Hat kollégának december 31-ig szól a szerződése, ám november 26-a után már nem lesz hol dolgozniuk, így nekik is új munkahely után kell nézniük.
Tudomásom szerint a jelenlegi elképzelés szerint a rádió egyetlen tudósítói helyet tart meg magának, aki otthonról számítógépen keresztül fog dolgozni. El kell felejteni, hogy a rádiónak önálló műsorai lesznek, el kell felejteni, hogy a rádió a régi közös műsoraiba bedolgozik. Ez gyakorlatilag egy MTI-s tudósítói pozíció lesz, tehát visszatérünk a harminc évvel ezelőtti állapotokhoz. Feltételezhető az is, hogy az egész Nyugat-dunántúli Régió Rádiónak vége lesz.
Bíztak a politikusok segítségében
Bíztunk abban, hogy a politika mellettünk van, de azt hiszem, hogy az új megyei közgyűlés elnöke, Kovács Ferenc országgyűlési képviselőként csak nagyon későn tudott interpellálni Szili Katalinnál.
Telefonon egyébként magam is beszéltem az országgyűlés elnökével, amikor október 12-én a forradalom ötvenedik évfordulója kapcsán kint volt Ljubljanában, és felhívtam a figyelmét a helyzetre. Érdekes módon ezt követően fél óra múlva kaptam egy telefont Budapestről, amelyben közölték velem, hogy keressek magamnak nagyon-nagyon gyorsan új munkahelyet, mert a szerződésemet nem fogják meghosszabbítani. Este újra beszéltem Szili Katalinnal, aki azt ígérte, megpróbál segíteni. Sajnos nem sikerült.
Találkozhatnak Önnel a közeljövőben a rádióhallgatók? Mit tervez ezután?
Nem hiszem, hogy találkoznak velem a hallgatók, de még nem tudom, mivel fogok foglalkozni. Ha visszamennék Budapestre, akkor sokkal könnyebben találnék magamnak munkát. De én nem azért jöttem haza 32 év után, hogy most megint elmenjek.
Nagyon jól érzem itt magam, szeretném, ha a képességeimnek, a tapasztalatomnak és a végzettségemnek megfelelő kihívást, állásajánlatot kaphatnék, amelyben elsősorban a köz javára tudnék valamit csinálni. Jelenleg ezt keresem, jó lenne, ha engem is keresnének. Nagyon jól éreztem magam például 1991-92-ben, amikor kulturális tanácsosként a város kulturális ügyeit tudtam befolyásolni, és részben irányítani. Persze ha ilyesmire nem lesz lehetőség, akkor megpróbálok Ausztriában vagy Szlovéniában találni valamit. Legszívesebben azonban a városért vagy a megyéért dolgoznék.
| Érdekesség A hamarosan bezáró szombathelyi stúdiót néhány éve Szombathely város és Vas megye közös befektetésével 40 millió forintból újították fel. A benne található technika jelenleg is az egyik legmodernebb a vidéki stúdiók között. |