Igaz, hogy a főiskolai szlengben már pálmaháznak nevezik az új épületet, a formabontó elemekben dúskáló létesítmény azonban tényleg mutatósra sikerült. Ha hozzátesszük azt is, hogy az épület több tevékenységnek is helyet ad, nyugodtan kijelenthetjük, valóban gazdagodott az intézmény.
A legnagyobb mértékű beruházás a főiskola történetében
A főiskola B- és C-épülete mögötti területen tavaly kezdődött el a nagyszabású építkezés, a december 31-i határidő előtt két hónappal már elkezdte működését a pálmaház. A hivatalos megnyitóra először 15 napot, majd az előre kiadott délután három órás kezdéshez képest a budapesti vendégek késése miatt további negyedórát kellett várni.
Dr. Gadányi Károly rektor felidézte az alapkő 2005. november 18-i lerakását, és azt, hogy az építkezés alatt a területen nem volt ácsorgó ember. Megemlítette az elmúlt évek fejlesztéseit, amelyek során 1,3 milliárd forintból négy épületet újítottak fel, és hármat vásároltak meg. Az október végén befejezett építkezés 1,4 milliárd forintba került, amelyet a kivitelező KÉSZ Kft. finanszírozott, az épületet a kivitelező üzemelteti.
A rektor szerint a főiskola 50 éves történetében nem volt hasonló mértékű fejlesztés. A beruházással nem csupán a tevékenységek számára sikerült méltó helyet biztosítani, de 30 új munkahelyt is teremtettek.
Aki alkot, a jelent tiszteli, a jövőt szolgálja. fejezte be köszöntőjét Gadányi Károly.
Aktív egyetemek kellenek
Dr. Manherz Károly, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára beszéde elején a miniszterelnök megbízásából főiskolai tanári kinevezést nyújtott át dr. Balogh Imrének, a főiskola stratégiai és fejlesztési rektorhelyettesének.
Az államtitkár hosszúra nyúlt beszédében a felsőoktatási reform intézkedései mellett kardoskodott, mint mondta, sok az intézmény, és az egyre erőteljesebben jelentkező demográfiai völgy következtében egyre kevesebb lesz a hallgató is, annak ellenére, hogy a húsz évvel ezelőtti 18 százalék helyett ma a 18-23 éves korosztály 45 százaléka vesz részt a felnőttoktatásban. Manherz kijelentette, az uniós átlag ennél jóval kevesebb, 30 százalék.
Az államtitkár három kormányhatározatot emelt ki, így a minőségi díj bevezetését, az új felvételi rendszert és a keretlétszámok új meghatározását. Kicsit értelmezhetetlenül kitért a miniszter közelgő egy hónapos kínai útjára, és kijelentette: Aktív egyetemek kellenek a régióban.
Az épület szolgáltatásai
A beruházás során alakították ki a főiskola új bejáratát, és a 400 négyzetméteres aulát.
A szerződés értelmében az 1,4 milliárd forint bekerülési költséget bérleti-szolgáltatási díj formájában 20 éven át fele-fele arányban fizeti a főiskola és a szakminisztérium.