Ma zajlik Zalaegerszegen a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács alakuló ülése. Elsőként arról kellett döntenie a tanácsnak, hol legyen az eddig Sopronban található testület székhelye. A Zala megyei MSZP-elnök aki egyébként minisztériumi delegált Szombathelyt javasolta. A tanács 21 tagjából 11-en támogatták. Aztán rögtön vitába is bonyolódtak azon, hogy ez vajon elég-e ahhoz, hogy Szombathely székhellyé váljon.
Míg az egyik tábor szerint elég az egyszerű többség, vagyis a 11 szavazat, a másik tábor szerint legalább minősített többség, sőt a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása kell ehhez. (Az SZMSZ módosításához egyhangú szavazás kell.) Egyébként Szombathely mellett szavazott Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés fideszes elnöke is.
Miután nem tudtak megegyezni, az ügyben a Közigazgatási Hivatal álláspontját kérik. Döntés 30 napon belül várható.
Napirendi pont volt az is, hogy hol működjön tovább a Regionális Fejlesztési Ügynökség. A Regionális Fejlesztési Tanács munkaszervezet eddig szintén Sopronban székelt. A szavazás során azonban Sopron mindössze 9 szavazatot kapott. (14-re lett volna szükség 21-ből.) Mivel itt sem jutottak egyezségre, a döntés a kormány kezébe került, amelynek 60 napja van gondolkodni.
És bár eddig egy városban, Sopronban működött a fejlesztési tanács és a fejlesztési ügynökség is, nem törvényszerű, hogy ez így is maradjon. Erről szintén az alakuló közgyűlés dönthetett volna.
Személyi kérdésekben is szavaztak az alakuló ülésen. Elnöknek Maninger Jenőt, a Zala Megyei Közgyűlés elnökét és dr. Molnár Csaba miniszteri delegáltat javasolták. 12 szavazattal Molnár Csaba győzött. Az új elnök mellett három társelnöknek is kellett volna dolgoznia, ám itt ismét közbeszólt a politika. Maninger Jenő, a zalai közgyűlés és Kovács Ferenc, a vasi közgyűlés elnöke visszautasította a jelölést, tiltakozva az ellen, hogy szerintük a kormány beleszól a fejlesztési tanácsok működésébe. Így a három helyett egy társelnök lett, Wagner András miniszteri delegált, az egykori szombathelyi polgármester személyében.