Alig néhány héttel azután érte a halál a merengő arcú állatot, hogy átvette a legöregebb élő cica címét Pinkytől, egy Kansasban élő macsektől, aki 23 évesen költözött végleg az örök egérvadászmezőkre. Az angliai Poppy huszonnégy évével túlélt öt brit miniszterelnököt - mármint azok hivatali éveit -, és egyébként abban a hónapban született, amikor Nelson Mandela kiszabadult a börtönből: 1990 májusában.
Gazdája, a 43 éves Jacqui West szerint tudták, hogy egyszer eljön ez a nap, de ettől még nagyon összetörtek.
Poppy amúgy mintha kivárta volna, hogy beiktassák a rekordok könyvébe: hónapokig húzódott az eljárás, hogy ez összejöjjön.
Most a kert végébe temettük el, a többi házikedvencünk mellé, akik meghaltak az évek folyamán
- mondták a sokat megélt Poppyról gazdái.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!