Ellene leszünk a bezárásoknak
Oktatási bizottsági elnökként október 22-én ismertem meg a programot
jelentette ki Rettegi Attila ellenzéki képviselő. Úgy vélte, a pártnak, mint a
legnagyobb frakciót adó politikai szervezetnek meg kell szólalnia az ügyben. Nem
tudjuk pontosan, mit akarnak, de vannak félelmeink mondta.
Rettegi szerint az anyagból kiderül, hogy az önkormányzat intézmények bezárására
készül, amelyek a peremkerületi iskolákat fogják érinteni.
Felidézte Ipkovich György lapunknak adott nyilatkozatát, amelyben a fokozatosság elvét hangoztatta. Ezzel egyetértek mondta a képviselő, majd az oktatási törvény idézte, amelyben szerepel, hogy az önkormányzat csak olyan lépéseket tehet, amelyek nem jelentenek aránytalan terhet a gyermekek és szüleik számára.
Márpedig egy peremkerületi iskola bezárása aránytalan terhet jelent, így törvényességi aggályok is felmerülnek. Ellene leszünk a bezárásoknak jelentette ki Rettegi Attila.
Túl gyors és túl radikális
A képviselő hiányolta a szakmai szempontok megjelenését és azt, hogy az
intézményrendszert nem világították át független szakemberek.
Rettegi szerint túl gyors és túl radikális a terv, amelynek nem
kedvez a jelenlegi politikai klíma.
Sági József képviselő kijelentette: ha megkaptuk volna a megillető bizottsági helyeket, vállalni tudtunk volna egy konszenzuson alapuló döntést. Kifogásolta, hogy a tervezett lépések nem tartalmazzák a költségvetési vonzatokat, a tervezet tartós megoldásra nem jó, de indulatokat szül.
Megemlítette, hogy az elmúlt hetekben lázas munka folyt a városházán, Czeglédy Csaba irodáját alakították ki. Felháborító és vérlázító, hogy a városvezetés saját magán nem spórol, de a pedagógusok óraszámát béremelések nélkül növelik.
Ipkovich-csomag
Sági kijelentette, Gyurcsány Ferenc már bevallotta, hogy hazudott az
ígéreteiben, most eljött az igazság pillanata, itt az Ipkovich-csomag, márpedig a
polgármester nem ezt ígérte. A képviselő szerint a tervezet súlyos
terhet ró a pedagógus-társadalomra, anélkül, hogy abban hosszú távú koncepció
legyen.
Rettegi Attila szerint az ellenzék is abban érdekelt, hogy elfogadható legyen a rendszer és a költségvetés, hiszen kormányra akarunk kerülni. Jelenleg azonban nincs konszenzus közeli állapot, ezt azt átszervezést kényelmes többséggel is nehéz levezényelni.
Sági József szavai szerint Ipkovich helyében ők teljes konszenzusra törekednének.