Az egyik szemtanú szerint -akinek egyébként egy vasdoronggal a fejét is beszabták- egy nő robbantotta ki a büki tömegverekedést, amelyben közel harminc ember vett részt valamelyik oldalon.
Vasárnap este már zártak a mutatványosok a büki búcsúban, amikor hangoskodás zaja keveredett a zenéhez. Néhány perc múlva pedig elszabadultak az indulatok, és a megdöbbent járókelők sátorvasakkal felfegyverzett fiatalok ámokfutását láthatták. A nyugat.hu szemtanúk elmondása alapján próbálja rekonstruálni, mi is történhetett.
"Ha már becsukták a céllövöldét, akkor itt egy létra, ezzel tudunk verekedni"
Alaposan felöntött a garatra egy maroknyi társaság a búcsúnak helyt adó placc melletti étteremben. A jókedvüket néhány pohár földhöz csapásával mutatták ki, ezért aztán rövid úton kitessékelték őket a szabadba. A célzófolyadékkal alaposan megtámogatott csapat ismét a búcsú felé vette az irányt, és úgy gondolták, ők bizony még lövöldöznek egyet. Az elképzelésnek egyetlen gátja volt, az első útjukba kerülő céllövöldénél már elpakolták a fegyvereket, amit sem szép szóra, sem fenyegetésre nem vettek elő. "Nincs kiszolgálás!" -nyomatékosította a céllövöldés asszony, mire a társaság átvonult egy másik céllövöldéhez, ami viszont már teljesen bezárt és a tulaj hallani sem akart arról, hogy újra kinyisson.
"Ha már becsukták a céllövöldét, akkor itt egy létra, ezzel tudunk verekedni" -vetette fel a szórakozás új formáját a duhajokkal tartó nő és a következő pillanatban már repült is a szerkezet, egyenesen neki a céllövöldésnek.
"Menjetek el, hagyjatok dolgozni!" -kérlelte őket még mindig a céllövöldés, de ekkor már csak boxzsákot láttak benne a támadói és négyen-öten nekiálltak csépelni, rugdosni.
Kirángatták a férfit és tovább ütlegelték
R. Ernő ekkor menekülőre fogta és beszaladt egy közeli lakóautóba, aminek magára zárta az ajtaját, hiába. Előbb az autó ablakát verték ki, majd a kinyitott lakókocsiból kirángatták a férfit és tovább ütlegelték.
A férfi apósa segítségért rohant. "Csináljanak valamit, mert elszabadul a pokol!" könyörgött és végül -elmondása alapján az étteremben ülő civil ruhás rendőr értesítette kollégáit.
Elszabadult a pokol
A verekedés közben mindkét táborhoz csatlakoztak segítők. A céllövöldést a mutatványosok és egy szórakozóhely alkalmazottai védték. A sátrakból és berendezésekből különböző fegyvernek használható tárgyakat szabtak ki a huligánok, ezeket aztán használták is. Néhányan a szomszédos mentőállomásra menekültek, de oda is utánuk mentek a támadók és berúgták az ajtó üvegét, majd a folyosón is folytatódott az adok-kapok. Végül a büki mellett kőszegi és szombathelyi rendőrök tettek rendet.
Egy időre felborult a szombathelyi ambulancia nyugalma is, ugyanis a hévtől fűtött duhajok még ott is hangoskodtak. Az attakban aktívan részt vevő egyik hölgy sommásan fejezte ki gondolatait az orvosi szakvélemény megismerése után. "Ez a köcsög azt mondta, semmi bajom!" kiabálta az orvosra célozva, mivel állítása szerint neki törései voltak. A rendőrök az ambulanciáról is elszállítottak néhány embert kihallgatásra.
Bükön több helyen is elmondták, hogy az egyik nagyhangú hölgy "sok turista közös ismerőse", magyarul közismert prostituált. Ezt azonban hivatalos helyen senki nem erősítette meg. Mint megtudtuk, eddig három férfit és egy nőt hallgattak ki, de várhatóan újabb férfi és női gyanúsított kihallgatására is sor kerül. Csoportos garázdasággal gyanúsítják őket.