Személyi ügyek
Tisztújítás előtt áll a párt, amelyre valószínűleg március 31-én
kerül sor kezdte a tájékoztatót Németh Kálmán megyei elnök. De a
választási eredményeket értékelve a helyi szervezetek több személyi változásról
döntöttek. A megyei és a városi elnöki tisztségben nincs változás, Göde György,
a megyei választmány alelnöke, az Országos Tanács tagja viszont bejelentette, hogy
visszavonul az aktív politizálástól. Az alelnöki posztra Imre Józsefet, a celldömölki
szervezet elnökét, az OT tagjává Tompa Lászlót, a körmendi csoport vezetőjét választották.
A másfél éve betöltetlen ügyvivő tisztségre pedig Tóth Róbertet delegálták.
Jelentősen át kell alakítani az SZDSZ struktúráját mondta Németh Kálmán, mivel új, korszerű pártot akarnak létrehozni, amely kimozdul a jelenlegi mélypontról.
Három döntést lebegtet a minisztérium
Nem szokványos, hogy a párt helyi szervezetei egy SZDSZ vezetésű minisztérium
munkájáról külön véleményt fogalmaznak meg tette hozzá, de mivel a háttérlobbizás
eredménytelen volt, ki kell állni a nyilvánosság elé. Az elnök szerint nem
folytatható az a módszer, hogy a helyi vezetők nélkül döntsenek a város és a térség
ügyeiben.
Varga Tamás, városi képviselő szerint három olyan döntést lebegtet a minisztérium,
amely érzékenyen érinti Szombathely és Vas megye környezetvédelmét.
Az első a szombathelyi környezetvédelmi labor ügye. SZDSZ-es államtitkár avatta fel, és SZDSZ-es miniszter szünteti meg a szombathelyi környezetvédelmi labort vázolta a helyzetet a képviselő. Parlagon hever a három évvel ezelőtt beszerzett 2,5 milliárdos vagyon utalt a labor működésének leállítására.
Sem szakmai, sem gazdasági, sem politikai szempontok nem indokolják a bezárást jelentette ki. A döntés következtében 27 szakember kerül az utcára, közülük 16-an felsőfokú környezetvédelmi képesítéssel rendelkeznek. A BDF-en és az egyik szakközépiskolában jelenleg is képeznek környezetvédelmi szakembereket, akik így nem jutnak munkalehetőséghez.
Nemzetközi Nemzeti Parkot?
Az Őrségi Nemzeti Park tervezett megszüntetését is indokolatlannak nevezte a
képviselő, a hivatalos indoklás szerint ugyanis a legkisebb nemzeti parkot
jelölték ki átszervezésre. Az Őrségi Nemzeti Park a maga 44 ezer hektáros területével
ugyanakkor jóval nagyobb a 23 ezer 600 hektáros Fertő-Hansági Nemzeti Parknál, és
nagyobb több észak-magyarországi nemzeti parknál is. Az igazgatóság
hatékonyan, az átlagnál jóval kisebb létszámmal működik, az itt lévő természeti
értékek kezelése, megőrzése önálló feladatot igényel.
Varga Tamás szerint a közeli osztrák és szlovén szervezetekkel közösen kellene létrehozni
egy nemzetközi nemzeti parkot.
A Rába szennyezésével kapcsolatos miniszteri ultimátumot üdvözölt az
SZDSZ-szervezet, a május 1-ig tartó határidőt azonban túl hosszúnak tartják.
Stílusváltás
Németh Kálmán a meglepőnek kormánykritikákról elmondta, a személyi átalakulások
mellett stílusváltás is történik a pártban, melynek lényege, hogy komolyan
veszik a vidéki szerepvállalást, mivel jelenleg a vidék nem kap elegendő
figyelmet a pártban.
A sajtótájékoztatón megtudtuk, átalakítás előtt áll a párt alapszabálya is, a szervezeti rendszerben valószínűleg áttérnek a regionális felépítésre. Kérdés, így a jövőben mennyire tudja a parlamenti küszöb alatt álló párt képviselni a most megfogalmazott vidéki érdekeket.