Az önkormányzat nem tudja a terheket átvállalni
Nem áremelés, hanem díjkorrekció foglalta össze
mindenekelőtt Németh Kálmán alpolgármester a szombathelyi önkormányzat leendő lépését,
ami a távhőszolgáltatás díjainak átalakítására vonatkozik. Egy november 22-ei
kormánydöntés értelmében tudniillik az addig folyósított gázártámogatással a jövő
évtől nem a szolgáltató gazdálkodhat, hanem a lakosság lesz rá jogosult, az egy főre
eső jövedelmek alapján a kompenzáció tehát nem alanyi jogon, hanem rászorultság
szerint fog járni.
Németh Gábor, a Távhőszolgáltató Kft gazdasági igazgatójának elmondása szerint 1992-ig volt támogatott kategória a távhőszolgáltatás, akkor azonban megszűnt az állami dotációja. 2003-ban született határozat arról, hogy támogatás gyanánt 550 milliós tételben részesülhet a szombathelyi szolgáltató, ezt azonban jövő évtől már nem kapja meg. Kevés lehetőséget látok arra, hogy egy ekkora kiesést át tudjon vállalni a szombathelyi önkormányzat a lakosság válláról folytatta Czeglédy Csaba általános polgármester-helyettes.
Átlagosan 45,4 százalékos emelés
A közgyűlés elé csütörtökön kerül a távhődíjak kérdése, az azonban
már most bizonyos: ha az egy főre jutó jövedelem 53.660 forint alá esik, a család
21,6 százalékos költségcsökkentéssel számolhat, 67.075 forintos fizetés alatt
pedig még mindig 6,5 százalékkal kevesebb lesz a hődíj. Ennél nagyobb jövedelem fölött
már megfordul a helyzet: 80.490 forintig 9,2 százalékkal növekedik a költség, onnantól
93.905 forintos jövedelemig pedig még nagyobb, 24,3 százalék lesz a növekmény. Az ötödik
sávban lévők, vagyis az ennél is magasabb bérből élők pedig gyakorlatilag piaci áron
juthatnak a távolból érkező meleghez. A vasi megyeszékhelyen mindezekkel összességében
átlagosan 45,4 százalékkal fog emelkedni a távhőszolgáltatás díja.
A támogatás igénybevételéhez azonban rendkívül fontos, hogy valamennyi szombathelyi lakos kitöltse és eljuttassa a számlával együtt kipostázott formanyomtatvány a magyar államkincstár szombathelyi szervéhez hallhattuk Vass Pétertől, az egészségügyi, szociális és családvédelmi osztály elnökétől. Aki ezt december 31-ig elmulasztja, az vaskos végösszeggel szembesülhet a januárban érkező számláján (noha azt később természetesen visszakapja). A kitöltésben szíves rendelkezésre áll a Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, vagy akár maga a Távhő.
Távhődíjak alakulása a sajtótájékoztató anyaga itt megtekinthető
Hogyan kell kiszámolni a támogatást? (Használja a fogyasztási egység kalkulátort!)
| Elhibázott rendszer Fidesz-frakció álláspontja A közgyűlés Fidesz-frakciója szerint viszont elhibázott a kormány által kidolgozott gázárkompenzációs rendszer. Az önkormányzat tájékoztatójával egy időben Marton Zsolt frakcióvezető kijelentette, a rendszer rossz és méltánytalan helyzetet teremt. Úgy vélte, az önkormányzat előtt két, egyaránt elfogadhatatlan lehetőség áll. Egyrészt lehetőség van arra, hogy a szolgáltató átvállalja a lakosság terheinek egy részét, így azonban az önkormányzati tulajdonú cégek rövidesen likviditási gondokkal, azaz gazdálkodási nehézségekkel fognak küzdeni. A másik lehetőség, hogy a terheket teljes egészében a lakosságra hárítják, ekkor azonban a családok megélhetése kerül veszélybe. Szakály Gábor képviselő,
a szociális bizottság és a szombathelyi távhőszolgáltató felügyelő-bizottságának
tagja szerint a kompenzációs rendszer előkészítetlen, nem voltak hatástanulmányok,
a kormány az elmúlt évek felelőtlen gazdálkodásával okozott hiányt próbálja pótolni.
Felvetette Ipkovich György polgármester személyes felelősségét is, véleménye
szerint ugyanis az elmúlt években folyamatosan, kis mértékben kellett volna emelni a
szolgáltatás díját, és akkor nem lenne szükség a mostani drasztikus emelésre. Az önkormányzat éljen törvényben foglalt lehetőségével Van-e az ellenzéknek alternatívája? A Fidesz sajtótájékoztatóján egyébként a szolgáltatási díjak módosításából a lakossági hődíj 76,5 százalékos, és a melegvíz-díj 43,5 százalékos növekedését emelték ki, újságírói kérdésre válaszolva viszont az átlagos tarifaemelést ők is 45,4 százalékosra tették. Az ügy tehát a csütörtöki közgyűlésen kerül napirendre. |