Szabó Gábor alpolgármester úgy véli, minden követ meg kell mozgatnia a városnak ahhoz, hogy az elkövetkező hét évben sikerrel járjunk az EU-pályázatok ügyében. Első körben tizennégy olyan nagyprojekt előkészítése kezdődik el, amelyet az önkormányzat önállóan, vagy a szombathelyi kistérség településeivel együttműködve kíván majdan nyélbe ütni.
A Szombathely Megyei Jogú Város Agglomerációja Területfejlesztési Program eredetileg tizennyolc projektjavaslatban gondolkodott, ám mivel ennyi nagy horderejű elképzelés megvalósítása erőn felüli áldozatokat követelne az önkormányzattól, ezért számukat csökkenteni kellett. A négy elképzeléssel megrövidült lista azonban még így is 70 milliárd forintnak megfelelő uniós fejlesztési forrást jelent a megyeszékhely számára már amennyiben az összes tervezett fejlesztés realizálódik.
Ezeken a pályázatokon minden forintot megtízszerezhetünk, ezt az esélyt ki kell tudnunk használni mondta el az alpolgármester, kiegészítve azzal, hogy a cél elérése érdekében 2007 és 2009 között az önkormányzatnak a pályázatok előkészítésére 600 millió, az önerőhöz további 2 milliárd forintot kell majd biztosítania.
Magyar József még felhívta a figyelmet arra, hogy a frakcióvezetők a tervezett beruházások kapcsán decemberben megkapták a két és fél hónap kevésbé látványos szakmai megbeszélésein csiszolódott munkaanyagot, ám mivel azóta semmilyen észrevétel nem érkezett vissza tőlük, várhatóan megszületik a konszenzus az egymással szemben álló politikai erők között.
A holnapi közgyűlés részleteiben is tárgyalja a tizennégy nagyprojektet, melyek a következők:
|