A megyét Kiss Péter munkaügyi miniszter, Fehér László, Celldömölk polgármestere és Czeglédy Csaba, Szombathely alpolgármestere képviselte. Czeglédy elmondta, hogy a tárgyaláson ragaszkodtak a lakosságszám-arányos elosztáshoz, ennek alapján Vas megyének 1029 körüli aktív ágyszámra van szüksége. A találkozó sikeresnek tekinthető, hisz végül 1023 aktív ágyban egyeztek meg. Czeglédy Csaba reményét fejezte ki, hogy ez a szám szerepel majd a végleges javaslatban is, mely várhatóan február végén készül el.
Hátránnyal indultak
Az alpolgármester jelezte, nehéz helyzetbe hozta őket a Markusovszky kórház, a meggondolatlan ágyszámleépítés miatt ugyanis a javaslat kidolgozói a csökkentett ágyszámot vették bázisnak. Ráadásul azzal, hogy Sopron súlyponti kórház lett, legalább 150-200-zal kevesebb felosztható aktív ágy állt csak rendelkezésre. Hankó Faragó Miklós országgyűlési képviselő hangsúlyozta, az eredetileg ajánlott 820-as ágyszám teljesen elfogadhatatlan. Szerinte hiba volt, hogy a regionális egészségügyi tanácsok nem hozták meg helyben a döntést, és felelőtlen volt a megyei kórház a leépítésben. A politikus azt is fájlalja, hogy őt mint a megye országgyűlési képviselőjét nem keresték meg a kórház részéről, a polgármesterekkel, miniszterekkel maga kezdeményezte a tárgyalásokat.
Celldömölk is kaphat aktív ellátást
A celldömölki polgármester, Fehér László elmondta, az eredeti javaslat szerint sem Sárvár, sem Celldömölk nem kapott volna aktív ágyat, így a két kistérség mintegy 90 000 lakossal fehér folt lett volna az egészségügyi ellátásban. Ezért a két intézmény korábban együtt nyújtott be pályázatot a közös fenntartásra, sikertelenül. A tárgyaláson azonban sikerült abban is megállapodni, hogy a megyei kórház annyival több ágyat kap, amennyivel meg kell oldani az ellátást Celldömölkön (szülészet, sebészet, belgyógyászat). Körmend megkapja a szükséges aktív ágyakat, Sárváron viszont nem lesz aktív ellátás, az itt és a környéken élőknek Szombathelyre, Celldömölkre vagy Körmendre kell majd menniük. Fehér László, Celldömölk polgármestere elmondta: meg kell várni a végleges döntést, majd azt követően kell a Markusovszky kórháznak és Celldömölknek szerződéses formában megállapodni az ellátásokról, és a kórházak vonzáskörzetéről.