Nem látom annak az esélyét, hogy a rendőrség a közeljövőben regionális szervezetté alakul jelentette ki Béndek József altábornagy, a határőrség országos parancsnoka Szombathelyen. A politikai döntéshez ugyanis kétharmados többség kell az országgyűlésben, amit nehéz lesz a jelenlegi helyzetben biztosítani.
Hasznosabb a regionális működés
Az átszervezésnél gondot jelenthet az is, hogy miközben a határőrség kilenc igazgatósága szinte regionális szervezetként működik, a rendőrségnek a megyékre épülő struktúrája van. Valószínűleg ez a tény mentette meg a határőr-igazgatóságokat a megszűnéstől, mivel először csináltunk a tizennégy megyei igazgatóságból kilenc területit, és most szervezzük át megint? kérdezte a parancsnok.
Rendőri jogosítványok
Az altábornagy szerint az új szervezetben szét kell választani az irányító és végrehajtó funkciókat, és fel kell deríteni a további költségtakarékossági lehetőségeket.
Béndek József szerint, ha az országgyűlés az első félévben nem fogadja el az integrációt lehetővé tévő alkotmánymódosítást, akkor az jó ideig lekerül a napirendről. A tábornok kérdésünkre elmondta, ha mégis sikerül az integráció, a létrejövő rendészeti szervezet regionális központjainak székhelyeiről politikai döntés fog születni.
Csökkenő létszámok, tapasztalatlan kezdők
A határőrség ezért is folytatja belső ellenőrzéseit, annak ellenére, hogy az Európai Unió bejelentette, Magyarország teljes mértékben felkészült a schengeni csatlakozásra, az ellenőrző bizottság nem is tér már vissza hazánkba.
A legsikeresebb, de nem a legkönnyebb év
Az igazgató egyik legnagyobb sikerüknek a kamionos embercsempészet felderítését tartja. A tavalyi év második felében kilenc esetben 308 tiltott határátlépésre készülő személyt tartóztattak fel, a legkirívóbb eset során egy kamionban 87 fős csoportot találtak.
Közös járőrözés az osztrákokkal
A szervezet átalakítás időközben elérte a térséget is, így az elmúlt év végéig összevonták a kőszegi és szombathelyi, valamint a körmendi és az őriszentpéteri kirendeltségeket.
A legfontosabb feladatok
Csáfordy József szerint a határőröknek az idén az átszervezésekre és a schengeni csatlakozásra kell legfőképpen felkészülniük, de ki kell alakítani az ún. belső határok ideiglenes visszaállításának lehetőségét, és a folytatni kell az osztrákokkal körvonalazódó együttműködések bővítését.