„A rövidlátó, buta, szerepjátszásra épülő politika tönkretette ezt az országot” – Interjú Dávid Ibolyával

Az MDF elnöke szerint maréknyi, gyerekes viselkedésű politikus az oka...

Több nőt a politikába!

- A politikusok januári népszerűségi listáján Ön ismét az előkelő második helyen szerepel. Feltűnő viszont, hogy az első három helyet hölgyek foglalják el. Önök ennyire jól politizálnak, vagy az emberek szimpatikusabbnak tartják a hölgyeket?
- Én nagyon köszönöm mindenkinek, hogy 2000 óta ez a bizalomindex töretlen. Ez idestova a hetedik év már, amelyik folyamatosan a dobogót jelenti a számomra. Ha figyeljük a világ folyamatait, akár az Egyesült Államokban Hillary Clinton előretörését, akár Franciaországban Nicolas Sarkozy legnagyobb kihívója, Ségole’ne Royal elnökjelölt asszony szereplését, azt láthatjuk, hogy valóban nagyobb szerephez juthatnak a nők az üzleti világban és a politikában egyaránt.

Annyi önzést azért engedjenek meg nekem, hogy hiszek abban, a jóisten azért teremtett kétféle embert, mert eltérő fizikális, lelki adottságaik miatt ki tudják egészíteni egymást. Nem a feminizmus beszél belőlem, amikor azt mondom, hogy nagyon jó lenne, ha sokkal nagyobb arányban vennének részt nők a döntéshozatalban.

„Ilyennek teremtett minket a jóisten”
Nem a férfiak helyett, nem a férfiakkal szemben, hanem egyfajta egészséges arány alakulna ki köztünk. Ezért nagy támogatója vagyok, hogy az önkormányzati világban, a nagypolitikában minél több nő vállaljon szerepet. Mert minket a jóisten úgy teremtett, hogy a problémákat meg kell oldani, mert az élet úgyis hoz egy másikat. Reggel akkor is fel kell kelni, ha beteg vagyok, mert a gyereknek, a férjemnek reggelit kell készíteni. A nők valahogy gyakorlatiasabbak ebből a szempontból.

„Ez nem Csák Máté földje”

- Úgy tűnik, hogy a nők Ön által említett tulajdonságai szervezesen beépültek az MDF politikájába. A pártnak 12 százalékot jósolt 2010-re. Van-e erre reális esély, honnan veszi el a szavazatokat az MDF?
- Teljesen reális a 12 százalék körüli stabilizálódása a Magyar Demokrata Fórumnak. Egymás után több felmérés is 8-9 százalékra mérte az MDF-et, tehát nem irracionális célt tűztünk magunk elé.

A 12 százalékot azért mondtam, mert minden bizonnyal ez az a szint, amely megnyugtatóan felold mindenkit az alól a félelem alól, hogy voksa kidobott szavazat lesz. Ugyanakkor elég nagy garancia arra is, hogy akiknek elegük van a kettészakításból, a lövészárok politikából, a cinizmusból és a politikai hisztériakeltésből, akik a józan realitásokban látják a megoldást, azok az MDF-et támogatva egészen biztos, hogy hozzájárulnak egy élhetőbb országhoz.

Az a kérdés pedig számomra soha nem vetődik fel, hogy ki kitől vesz el szavazatot. Ez nem Csák Máté földje. Minden választás új fejezetet nyit, minden választás azt jelenti, hogy tiszta lappal kezdődik a szavazókért való korrekt és tisztességes küzdelem.

Szabályozni kell a pártfinanszírozást

Legalábbis remélem, hogy korrekt és tisztességes a küzdelem, mert ha egyforma versenyhelyzet jut ki minden pártnak, akkor nagyon jól fog szerepelni az MDF. Egyes pártoknak nagyon nagy volt a versenyelőnyük, a kampánfinanszírozás szabályozatlansága miatt.

Olyan hihetetlen milliárdokkal kampányolnak, amely sem nem törvényes, sem nem korrekt azokkal az ellenfelekkel szemben, akik betartják a törvényt. Ha ez így folytatódik, nehéz helyzetbe kerülünk, de én bízom abban, hogy a ciklusban végre pontot fog tenni az országgyűlés egy átlátható és tisztességes párt- és kampányfinanszírozási szabályozásra. Ami utólag ellenőrizhető, számonkérhető lesz. Ne uralja olyan cinizmus a választási kampányt, mint ami tavaly érzékelhető volt.

Újjáéled a szavazóbázis?

- Az imént arra gondoltam, hogy a választásokon aktív rétegek jelenleg két nagy csoportra oszthatók, és az, hogy melyik oldal szavazóiból képes többet megszólítani az MDF, előrevetítheti, hogy 2010-ben mely pártok között kezdődnek el a koalciós tárgyalások.
- Én ezt nem így látom. Sőt, ha ezen a logikán indulunk el, akkor menjünk vissza a rendszerváltozásig, amikor a legnagyobb támogatottságú párt volt az MDF. Mondhatnánk, hogy az MDF senkitől nem veszi el a szavazatokat, hanem a rendszerváltozás körüli szavazóbázisa éled újjá. Vagy a szavazók nagy része egy vargabetű után visszatér ahhoz, hogy elég ebből a populizmusból, ebből a hisztérikus politikából, ami ma az országot uralja.

Szövetséget a választópolgárokkal akarunk kötni, függetlenül attól, hogy kire adták a szavazatukat 94-ben, 98-ban, 2002-ben, 2006-ban. Függetlenül minden körülménytől, csak a programunkra, és arra a hatalomgyakorlási vagy politikai stílusra, amit a Magyar Demokrata Fórum megtestesít. Előre nem gondolkodom senkivel koalícióban, hogy klasszikust idézzek, a folyót akkor kell átúszni, amikor a partjára érünk.

„Jó lenne befejezni az érzelmi politizálást”

- Hát igen, Ön rendszeresen kritizálja mindkét nagy pártot. Ez a magatartás jelentené az elvi politizálást?
- Igen. Mert vannak elveink, és ha ezek találkoznak, mondjuk a Fidesz elgondolásaival, mint például a középosztály védelmében, akkor tárgyalhatunk. Orbán Viktor elfogadta a meghívásomat és tárgyal az MDF-fel a középosztály érdekében. Ha van ilyen egyetértés van közöttünk, mi nyitottak vagyunk.

Ugyanakkor nem vetjük el csak azért a szocialistáknak vagy a kormánykoalíciónak a javaslatát, mert arról az oldalról jön. Ennek a buta, gyerekes politikának nem támogatója a Magyar Demokrata Fórum. Talán jó is lenne végérvényesen befejezni ezt az érzelmi, indulati politikát, amivel egy tucatnyi politikus tönkre is tette a magyar közéletet, a magyar embereknek a hitét, a lelkesedését. Nagyon nagy bűne volt az elmúlt tizenegynéhány évben néhány politikusnak, hogy fontosabb volt a mindennapi politikai ütközésben a pillanatnyi haszonnak a lefölözése, mint az, hogy az ország érdekében korrekt megoldások születtek volna.

„… Ez nem szerelem kérdése.”

- Lát-e esélyt arra, hogy megszűnjön a ciklus végéig tartó politizálás, hogy sikerül megegyezni a stratégiai kérdésekben?
- Milyen a furcsa a világ nem? Könnyes szemmel jönnek haza az európai parlamenti képviselőink és magyarázzák nekünk, hogy ők milyen jól tudnak együtt dolgozni Brüsszelben. Szocialisták a Fidesszel, Fidesz a szocialistákkal.

Aztán látjuk a példát, hogy az önkormányzatok működtetése érdekében az ellentétes pártállású önkormányzati emberek is tárgyalnak egymással. A szocialisták egy része elment a Fidesz rendezvényeire, a fideszes polgármesterek hívatlanul is elmentek a kormányfőhöz. Mert nekik nagyon fontos a 30-60-80 ezres települések érdeke.

Úgy csendben kérdezem meg, és a 14 milliós magyarság érdeke? És mindannyiunk érdeke? Az miért nem fontos annyira, hog programok mentén együtt tudjanak működni? Nem szeretni kell egymást, mert ez nem szerelem kérdése.

Gyerekes dacpolitika

– Mi azonban mindenhol azt halljuk, kibékíthetelen3ek az ellentétek, erkölcsi okokból lehetelem tárgyalni, stb…
A közéleti ember azért közéleti ember, mert négyévente kiáll, és azt mondja a választópogároknak, hogy rám tessék szavazni, én segítek az önök problémáját megoldani. És ha bekerül a parlamentbe, megengedheti-e magának, hogy ezzel nem beszélek, azzal nem fogok kezet. Ha ez feláll, akkor én kimegyek, és a sort folytathatnám.

Ez az a gyerekes dacpolitika, amit abba kellene hagyni. Ezt magánemberként bárki megengedheti magának, és senki nem szólhat bele. Nem beszél a szomszédjával, nem fogadja a köszönését, kikerüli, ha ő bejön a boltba, akkor kimegy. Ez a magánügye.

Közéleti emberként nem engedheti meg magának. Közéleti emberként köteles együttműködni azokkal, akik más választók bizalmából vannak az országgyűlésben, és köteles a személyes, aurális bajait félretenni és koncentrálni arra, ami az esküjében benne van. Hogyan tudja segíteni az országot, az országban élő embereket.

Fontosabbak a politikai drukkerek?

– Nem illúzió mindez?
– Már lejárt egy korszak. Egy-két évig lehetett építeni arra, hogy a politikai drukkerek fontosabbak, mint az ország érdeke, arra, hogy szektás világgá lehet átalakítani a politikát. De ma mind több jel és felmérés mutat arra, hogy az embereknek ebből elegük van, ebből nem kérnek.

A megkérdezettek 80 százaléka azt várja el a politikusoktól, hogy igenis, félretéve mindenféle személyes, egymás elleniés iránti érzéseit, az ő érdekükben, az ország érdekében tudjanak közös programok mentén együttműködni. Én monomániás módon mondom évek óta, nem létezhet így egy ország. Illetve létezhet, de közben nem lesz nemzeti fellendülés, nem lesz pozitív összetartó erő, nem lesz versenyképesség.

Nem lehet egy ország életét négyéves ciklusokba belegyömöszölni. Azt kell elvárni a politikusoktól, hogy az emberek biztonságos életviteléhez ők alkalmazkodjanak négyévenként. Ők járuljanak hozzá ehhez a biztonsághoz, nem fordítva.

Antall példát mutatott

– Lehet, hogy a politikusaink Önön kívül még nem érezték mindezt? Hol vannak a békülni, megegyezni akarók?
– Az együttműködésre Antall József komoly példát adott a legnehezebb időkben. 89-90-ben nagyon frissek voltak még a sebek. Akkor is azt mondta, hogy félre az indulatokat, az jöjjön ide politizálni, aki tud uralkodni a maga érzelmein, indulatain. Aki el tudja fogadni, hogy most történelmi esélyünk van.

Hogyan lesz a szocializmusból piacgazdaság, egypártrendszerből többpárt rendszer, hogyan lesz kiépítve az intézményrendszerünk, hogyan fogunk elszakadni a Varsói Szerződéstől, a KGST-től, és hogyan leszünk egy fejlettebb világ része.

Soha nem fogom elfelejteni 1990április 8-án mondott beszédét. Mindenki fél méterrel a föld felett ugrált, hogy nyertünk, győztünk. Rezzenéstelen arccal kiállt, és azt mondta, én azt tartom majd igazi győzelemnek, hogyha az országgyűlésben az ellenzék és a kormánypártok legjobb erőiket képesek lesznek egyesíteni az ország előtt álló feladatok megoldása érdekében.

„Időnként lerúgják a vesénket”

Hát, ezt a bölcsességet várjuk 17 év óta. Azt a bölcsességet, hogy lehet örömködni azon, hogy pártok győznek, kormányok alakulnak, a kérdés viszont az, hogy mikor lesz ez az ország nyertese az egész demokratikus átalakulásunknak, Európai Uniós csatlakozásunknak.

Ehhez kellene felelős, összefogásra, konszenzusra, megértésre épülő, hosszabb távú politikát kiépíteni ebben az országban. Mi ezen dolgozunk, meg is kapjuk érte a magunkét, lerúgják időnként a vesénket, de erről az útról nem fogunk letérni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet