Fidesz: a közterület-felügyelet ész nélkül nekiment a vállalkozóknak

Rendeletmódosítást szorgalmaznak, továbbá a polgármester magyarázatát arra: miért kapott máris öthavi...

Lapunk az elsők között foglalkozott azzal az egészpályás letámadással, amit nemrég a közterület-felügyelők alkalmaztak a kinyúló reklámtáblák tulajdonosaival szemben. Varsányi Péter, a felügyelet vezetője ezt követően eljuttatott hozzánk egy levelet, amiben azt taglalta: nem is érti, hogyan kerülhetett ki 221 engedély nélküli hirdetőberendezés az elmúlt években, s ők csak érvényt szereznek a lefektetett szabályoknak.

Lazáry Viktor szombathelyi fideszes képviselő szerint azonban mindenféle előzetes egyeztetés és felszólítás nélkül megkezdeni a helyszíni bírságok kiszabását nem nevezhető éppenséggel célravezetőnek: „mi úgy gondoljuk, hogy jogilag valóban lehetősége van erre a közterület-felügyeletnek, hiszen ez a rendelet valóban él, de tekintettel arra, hogy az elmúlt tíz évben ezt nem tartatta be az addigi vezetőség, arra kérjük a városvezetést, függessze fel ezt a rendeletet.”

Már csak azért is szükséges volna a február 22-ei közgyűlésen áttekinteni a szabályozást, mert komoly jogviták is kerekedhetnek: a műemlékvédelem például a hatáskörébe tartozó épületekről egészen eltérő módon rendelkezik. Addig is ajánlatos volna, ha a közterület-felügyelet visszafizetné az eddig beszedett bírságokat.

„Ez nem egy polgár- és vállalkozásbarát eljárási mód” – toldotta meg politikustársa mondandóját Molnár Miklós, aki szerint ezzel azt is elérheti a közterület-felügyelet, hogy elmérgesedjen a viszony a város és a vállalkozók között, s utóbbiak esetleg lemondhatnak arról, hogy városi rendezvényeket támogassanak. „Egy közterület-felügyeletnek nem az a feladata, hogy minél több büntetési díjbevételt szedjen be, hanem hogy a lehető legkevesebbel szerezzen érvényt a hatályos rendeletnek” – kommentálta a január közepétől egyik napról a másikra megindított bírságoló akciót.

Külön problémának tartja Molnár, hogy Varsányi Péternek, a közterület-felügyelet új igazgatójának októberi kinevezésén még alig száradt meg a tinta, már abban a hónapban kapásból háromhavi jutalom ütötte a markát, majd további kéthavi összeg; s mindennek tetejébe éppen szolgálati lakást keresnek neki. A városatya az előző közgyűlésen már kérte Ipkovich György polgármestert, indokolja meg ezt az irreálisnak tetsző prémiumot, ám ez még mindig nem történt meg, noha a válaszadási kötelezettség tizenöt napja letelt.

A Fidesz továbbra is számít a polgármesteri válaszra, hogy „mi indokolja öthavi jutalom kifizetését egy ilyen rendkívül feszes költségvetési évben.”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet