A hétvégén tartotta VIII. tisztújító kongresszusát Székesfehérváron a
Fidelitas. A 11000 taggal, 400 helyi csoporttal, hét országgyűlési
képviselővel és 143 önkormányzati képviselővel rendelkező szervezet
országos ügyvezető alelnökének Ágh Péter, szombathelyi országgyűlési
képviselőt választotta meg. A szombathelyi politikus 2003 óta tagja a
Fidelitas elnökségnek. Az alapszabály módosítása kapcsán most került sor
először arra, hogy az ügyvezető alelnököt közvetlenül a kongresszus
választotta meg. Szijjártó Péter elnök Ágh Pétert javasolta erre a
feladatra, aki a szavazatok több mint 90 százalékát gyűjtötte be.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a kongresszuson úgy fogalmazott, hogy a
Fidelitas Magyarország legnagyobb és legjobban szervezett ijfúsági
mozgalma. A Fidesz Szombathelyi Szervezete és Önkormányzati Frakciója
szerint Szombathelynek is megtiszteltetés, hogy városunkból kerül ki a
szervezet a második embere. A Fidesz helyi szervei a továbbiakban is
fontosnak tartják, hogy a városunkból származó politikusok, képviselők a
helyi ügyek hatékonyabb képviselete érdekében az országos politikában is
megmérettesenek.
Marton Zsolt
választókerületi elnök, frakcióvezető
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.