Programok helyett politikai alkuk? – Nyilatkozatra szólította fel az MDF-et az ellenzék

A városi közgyűlés Fidesz-KDNP- és a Pro Savaria-frakciója szerint a Demokrata Fórum – ígérete ellenére – nem programok, hanem politikai alkuk mentén működik együtt a várost vezető koalícióval.

„Az MDF hat hónapra szavazott bizalmat az MSZP-SZDSZ városvezetésnek, és Ipkovich Györgynek” – emlékeztetett Marton Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője a Demokrata Fórum októberi sajtótájékoztatójára. A választások után Szabó Gábor, a Fideszből kilépett és az MDF-be átigazolt korábbi polgármester az MSZP-SZDSZ koalíció támogatását jelentette be, és elvállalta az alpolgármesteri tisztséget.

Marton Zsolt szerint viszont az együttműködés – az ígéretek ellenére – nem a programok, hanem politikai alkuk mentén zajlik. A frakcióvezető kijelentette: az elmúlt fél évben a „gyenge, egy fős többségű” koalíció tevékenysége „a politikai hatalom megszilárdításáról, a pozíciók elosztásáról, a városvezetés felállításáról” szólt.

„Döntések keresztülvitele zajlik a bizottságokban”
Marton Zsolt példaként említette, hogy az alakuló ülésen mindhárom alpolgármester „megszavazta saját magát, fizetését, költségtérítését. Ilyenre eddig Szombathelyen nem volt példa” – mondta a frakcióvezető. Hozzátette: mivel a városvezetés ciklusprogramja még csak most készül, „ennek hiányában nem lehet beszélni a programközpontú együtműködésről.”

Molnár Miklós, a Pro Savaria frakcióvezetője a bizottsági struktúrára hívta fel a figyelmet, mivel „az MDF-nek és az ESZE-nek külön-külön is több szakértő tagja van a bizottságokban, mint az ellenzéknek”. Így „le is értékelődött a bizottsági munka”, amely abban nyilvánul meg, hogy „döntések keresztülvitele zajlik a szakmai munka helyett”.

„Ígéretekkel győzték meg”
Molnár Miklós is példákat sorolt a politikai együttműködésre. Szerinte ilyen volt a távhődíjak emeléséről szóló rendelet elfogadása, amikor Szabó Gábor először elutasította az előterjesztést, majd „a szünetben ígéretekkel meggyőzték”.

Marton Zsolt szerint a „politikai bosszúban is egymásra talált a koalíció, az MDF és az ESZE”, mivel „néhány hónapja mondvacsinált okokkal hívták vissza Molnár Miklóst egy választott tisztségéből”, ami a Claudius Ipari Park Kft. felügyelőbizottsági tagsága volt. „Erre semmiféle szakmai okuk nem volt, a helyére ugyanis az ESZE elnökét delegálták.” A frakcióvezető megismételte, hogy várják az MDF vezetőinek tájákoztatását arról, hogyan értékelik a fél év teljesítményét. „Nyilatkozzanak arról, hogy a ciklus végéig fenntartják-e az Ipkovich Györgyöt és Czeglédy Csabát támogató politikájukat.”

„Van más lehetőség is”
Marton Zsolt ugyanakkor hangsúlyozta: a Fidesz továbbra is nyitott a párbeszédre azokkal, „akik nyitottak a fejlődésre és az ellenzék javaslataira”. A frakció nevében felajánlotta tárgyalási készségüket a Capital Savaria Zrt., azaz a város új vagyongazdálkodási cégének létrehozásához. Ennek azonban „sarkalatos feltétele, hogy az ellenzék megfelelő kontrollszerephez jusson a cégben”.
A véleményhez Molnár Miklós is csatlakozott. A Pro Savaria frakcióvezetője kijelentette, hogy a Fidesz és az MDF választási programja „99 százalékban fedte egymást”, ezért „ha a Demokrata Fórum vezetői úgy ítélik meg, hogy nem tartható fenn tovább a koalcióval az együttműködés, akkor lehetőség van arra, hogy más módon működjön a város”.

A sajtótájékoztató után érkezett az MDF meghívója az elmúlt fél év együttműködését értékelő tájékoztatóra, amelyet péntek délelőtt tartanak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet