Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt, csak Vas megyében tizenkét olyan település található, ahol fellelhető a híres tours-i püspök öröksége. Kultusza azonban, mint az országban másutt is, idővel elsorvadt. Feltámasztásával ki ne hallott volna róla jó pár éve a szülőhely, Szombathely kísérletezik. Elég csak az évek óta hagyományosan jelentkező Szent Márton hétre és rendezvényeire gondolnunk. A város a plébániaközponttal karöltve most egy nagyszabású uniós projekt részeként egy Szent Márton látogatóközponttal (amolyan interaktív múzeummal) rukkolt elő. Az ünnepélyes avatásra április 26-án került sor.
Interaktív közösségi társas-játék
A központ a plébániatemplom tövében, a templom szomszédságában áll. Az utca felöli külső kapuzat mögött, ha a belső udvaron átsétálunk, máris a Látogatóközpont ajtajához érünk. A táblák egyébként útbaigazítanak.
Az ünnepélyes avatást a belső kertben celebrálták, itt a zsebkendőnyi zöldben gyűlt össze az a közel száz ember politikusok, egyházi emberek, hivatalnokok és a sajtómunkások aki a kora délutáni szalagátvágáson megmutatta magát.
Magát az ünnepélyes protokollt egy hangulatos interaktív társasjáték előzte meg. A tárlók előtt, fénymásolt tesztlappal kezünkben a feliratokat bogarásztuk, hogy kitaláljuk, a papíron melyik ábra mikori Szent Márton emlék lehet. Aki az évszámokat sikeresen eltalálta, egy pecséttel és egy emléklappal gazdagabban térhetett haza.
Már hét Szent Márton zarándokút épült ki
A beszédek sorát dr. Ipkovich György polgármester kezdte, aki köszöntötte a megjelenteket, majd éltette a kezdeményezést, ami az egyház és a város példaértékű összefogásának gyümölcse.
Eztán Feiszt György tanácsnok a részletekbe is beavatott. Megtudtuk, az Európa Tanács Kulturális Bizottsága 2005. áprilisi luxemburgi ülésén választotta ki azt az Európát átszelő 15 tematikus kulturális útvonalat, amelynek egyike a Szombathelytől a franciaországi Toursig tartó Szent Márton Kulturális Út. 2005 augusztusában kezdődött el a megvalósítása. Ekkor nyert a vasi megyeszékhely szlovén és horvát partnerekkel közösen az Unió Interreg pályázatán csaknem 70 millió Ft támogatást. Ezt az összeget utalt rá Feiszt György a szombathelyi önkormányzat további 7 millióval egészítette ki.
Szombathely a pályázatban vállat kötelezettségének megfelelően az elmúlt időszakban nemzetközi kapcsolatokat épített ki a Márton életében jelentős szerepet betöltő európai városokkal. 2003 és 2007 között hét zarándokút épült ki, ezek kiinduló- illetve célállomása egyaránt Szombathely. Az útvonalakhoz csatlakozott partnertelepülések száma jelenleg hatvanhárom: Magyarország, Ausztria, Szlovénia, és Horvátország területéről. Az útvonalakhoz a szent nevét viselő településeken túl olyan falvak, városok is csatlakoztak, amelyek területén Szent Mártonnak felszentelt templom, értékes Márton ábrázolás, relikvia vagy a püspökhöz kötődő természeti képződmény (hegy, patak, barlang vagy forrás) található.
Végül a szalagátvágás előtt a belső udvaron felállított színpadon a házigazda, Aigner Géza plébános egy hangulatos virtuális tárlatvezetésen is végigkísért minket. Részletesen felvázolta, milyen ereklyéket, emlékeket láthatunk majd. A tervek kapcsán még megjegyezte: ez év nyarán nemzetközi Szent Márton találkozót szerveznek, addigra elkészül a plébánia udvarán egy nagyméretű mozaik is, amely az európai úthálózatot, és Szent Márton életútjának fontosabb állomásait lesz hivatott felvillantani.
A látogatóközpont kínálata
A folyosón helyet kapó Szent Márton és Savaria elnevezésű tárlat Masszi Ferenc grafikus rajzain, valamint a mellettük elhelyezett műtárgy-másolatokon, írott források adatain keresztül mutatja be a szent életének kevésbé ismert eseményeit. Továbbá a püspök szombathelyi tiszteletének állomásait. Az anyaga a nagyközönség előtt eddig ismeretlen, Savaria egykori területén talált műtárgyakat, írásos dokumentumokat, kuriózumokat is felvonultat.
Külön teremben került elhelyezésre a Vas megyei Szent Márton ábrázolásokat bemutató fotókiállítás. A megye területén jelenleg tizenegy, a püspök tiszteletére szentelt templom áll.
A harmadik, Szent Márton a néphagyományokban címet viselő gyűjtemény a Márton naphoz kapcsolódó magyarországi népszokásokat mutatja be, amelyeket Somogyi Győző festőművész nyolc képből álló sorozata jelenít meg.
A Látogatóközpont kialakítása során a kivitelezők az ifjabbakra is gondoltak. A zarándokok és turisták az interaktív helyszíneken Szent Márton életéhez kapcsolódó ajándéktárgyakat is készíthetnek: ólmot önthetnek, pénzt verhetnek, viasszal pecsételhetnek. Kirakhatják Szent Márton életútját kockajátékból, valamint Márton-lampionokat barkácsolhatnak. Egy társasjátékkal mi is bejárhatjuk Márton életét. A bábukat ólomkatonák helyettesítik. Igényes fa-puzzle is színesíti a Márton központ gyerek-szobáját.
A Látogatóközpont az MMIK által szervezett Szombathelyi séták című programsorozaton keretében április 27-én, 16 órától mindenki számára megtekinthető. Bemutatja: Aigner Géza plébános, a látogatóközpont vezetője. Találkozás a Szent Márton plébánia előtt.
|
Márton élete Márton az egyházatyák által "arany századnak" nevezett korban élt: 315-ben született, egy esztendőben Szent Hiláriusszal, ugyanabban az évben, 397-ben halt meg, mint Szent Ambrus. Szent Bazil, Aranyszájú Szent János, Szent Jeromos és Szent Ágoston kortársa volt. Szent Márton, Gallia nemzeti szentje Pannóniából, Sabariából származott. Szülei pogányok voltak, atyja a császári hadsereg tribunusa. Márton egészen kicsi, amikor szülei Sabariából átköltöztek az itáliai Páviába, az ókori Ticiniumba.
Nem sokkal ezután Márton Poitiers-ből hazalátogatott a szüleihez, otthon megvalósította régi vágyát: először Milánó közelében, majd a Genova előtti Gallinaria-szigeten lett remete. Amikor Hilariust elűzték Poitiers-ből, Márton is elhagyta szigeti remeteségét, és visszament a püspök mellé. A városon kívül épített magának egy remetelakot, hogy visszavonulhasson a magányba. Hamarosan tanítványok gyűltek köréje. Amikor a tours-i püspök meghalt, a nép, a papság és a többi püspökök mind Mártont kívánták püspöknek. Ő azonban nem akarta vállalni ezt a nagy tisztséget és a püspökségre hívó küldöttség elöl a libák óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal elárulták. Fölszentelése napjától Márton, mint jó pásztor látogatta nyáját és prédikált. A nép atyjaként szerette őt, aki úgy élt közöttük, mint a legszegényebbek, és csak segíteni, békességet teremteni akart mindenütt. Szent Márton temetését a Jeromos-féle Martirológium november 11-ére teszi. A kereszténység történelmében Márton szentsége különleges helyet foglal el: ő az első nem mártír szent, akit a hívők halála után ugyanazzal a tisztelettel öveztek, mint korábban a vértanúkat. Így vele kezdődően van jelen az Egyházban a keresztény élet új modllje. S bár nem szenvedte el a mártíriumot, életrajzírója szerint "szenvedett ettől". Márton ünnepe Rómából indult, a hatodik század óta él. |
Tizenkét évesen, a család akarata ellenére jelentkezett katechumennek, ekkor kapott először keresztényi nevelést, a keresztséget hat évvel később vette fel. Tizenöt évesen - amikor a császárok parancsára, mint veterán apa fiát besorozták a császári seregbe - lovas testőrtiszt lett. Már ebben az időben kitűnt katonatársai közül, elismerést váltott ki az egyszerűsége, életének tisztasága, önfeledt felebaráti szeretete. 334-ben Amiens-ben történt, hogy télvíz idején tiszti köpenyének felét odaadta egy ruhátlan koldusnak. Hamarosan megkeresztelkedett, elhagyta a hadsereget, és a poitiers-i püspökhöz, Szent Hilariushoz csatlakozott, aki exorcistává szentelte.