Nincs szakadás a vasi SZDSZ-ben - „Belső ügy” Hankó Faragó Miklós párttársait vádoló levele

„Az SZDSZ feljelentette az SZDSZ-t Kókánál” – ezzel a címmel jelent meg ma délután cikk az index.hu internetes portálon. Az ok: Hankó Faragó tiltakozó levele Németh Kálmán alpolgármester új pozíciója ellen.

Közpénzek a politikusoknak?
A Hankó Faragó Miklós országgyűlési képviselő, és „három szombathelyi szabaddemokrata” által aláírt levél szerint lejáratja a politikusokat, hogy "közhatalmi pozícióban lévő szombathelyi politikusok saját maguknak és klientúrájuknak juttatnak közpénzeket".

Gyakorlatilag arról van szó, hogy a levélírók kifogásolják, hogy Németh Kálmán alpolgármester, az SZDSZ megyei elnöke lett a szombathelyi önkormányzat által létrehozott Vagyonhasznosítási és Városgazdálkodási Zrt. felügyelőbizottságának elnöke.

A cég egyébként 12,5 milliárdos vagyonnal rendelkezik, információink szerint a felügyelőbizottság tagjai havonta 120-140 ezer forint tiszteletdíjban részesülnek.

A levél úgy fogalmaz: "az SZDSZ hosszú évek óta hirdetett, és a parlamenti jogalkotásban következetesen képviselt álláspontja, hogy az önkormányzati képviselők és köztisztviselők tekintetében szigorú összeférhetetlenségi szabályokat kell alkotni", ezért Kóka János pártelnökön keresztül arra kérik az Ügyvivői Testületet és a parlamenti frakciót, hogy „foglalkozzon az üggyel”.

„Egységes az SZDSZ”
A dolog pikantériája, hogy Németh Kálmán a múlt héten nyerte el a párt megyei elnöki tisztségét Hankó Faragó Miklós, korábbi igazságügyi államtitkár előtt.

Az ügyben érintetteket nem sikerült elérnünk, végül Tóth Róbert, a párt városi elnöke válaszolt kérdéseinkre.

Tóth Róbert leszögezte, hogy „egységes az SZDSZ”, és támogatja a megválasztott vezetőket. A levelet „belső ügyként” minősítette, hozzátéve, nem baj, ha vannak véleménykülönbségek, ezeket azonban általában „házon belül” oldják meg, „nem jó, ha nyilvánosságra kerülnek”.

Az elnök kijelentette, nincs szakadás sem a városi, sem a megyei szervezetnél, amire az is bizonyíték, hogy Kóka János pártelnök keddi szombathelyi fórumán Németh Kálmán és Hankó Faragó Miklós is részt vett, „a pulpituson köztük ült a pártelnök”.

„Kezelni fogjuk a kérdést”
„Nem megyünk el a kérdés mellett, kezelni fogjuk” – jelentette ki Tóth Róbert, aki nem tudja a magyarázatát, hogyan értesült a sajtó a levélről.

Felvetésünkre, miszerint ettől függetlenül igaz, hogy Németh Kálmán a párt megyei szervezetének és a cég felügyelőbizottságának is elnöke, Tóth Róbert hangsúlyozta, ebben nem ő az illetékes, az FB elnöki tisztére a városvezetés jelölte Németh Kálmánt, és „egyik politikai szervezet sem emelt ellene kifogást”. A városi elnök úgy vélte, jogos igény, hogy a gazdasági ügyekért felelős alpolgármesternek rálátási joga van a komoly tőkével rendelkező önkormányzati cég ügyeire.

Ráadásul a felügyelőbizottságba még a megyei elnöki poszt megszerzése előtt választották meg Németh Kálmánt. „Nem látok összefüggést a két ügy között” – mondta Tóth Róbert.
Aki azért hozzátette, hogy nem örül a történteknek, hiszen éppen most kezdődött el az SZDSZ tagtoborzása, megalakították a megyében az Új Generációt, programokat szerveznek, országos politikusok látogatását várják.

Az ügynek minden valószínűség szerint folytatása lesz, egy pártelnöknek írt levelet nem hagyhatnak válasz nélkül.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet