A kőszegi képviselőtestület még április vége felé közeledvén hozta meg azt a rendeletet, amely egyedüliként az ország nyugati szegletében, tudomásunk szerint eddig csak Siófok és a főváros némely kerülete lépte ezt meg kiaknázza azt a 2005. évi kereskedelmi törvény által felkínált lehetőséget, hogy az adott település vezetése az üzletek éjszakai nyitvatartását saját megfontolásai alapján szabályozza.
A rendelet üzletkörök szerint két kategóriában fogalmazta meg a május 15-én életbe léptetett korlátozást: a melegkonyhás vendéglátó üzleteknek, cukrászdáknak, kocsmáknak és italboltoknak hétköznap éjfélkor, hétvégén hajnali kettőkor be kell zárniuk; a nagyobb mulatozásra alkalmas, kifejezetten zenés szórakozóhelyeknek pedig hétköznap kettőkor, szombaton és vasárnap pedig négykor kell lehúzniuk a rolót (a nyitás minden esetben reggel hatkor történhet meg).
Katasztrófa a turizmusnak, vagy arcizom se rándul?
Az idegenforgalomra szerintem különösebb hatással nem lehet, hiszen
azok a helyek, amelyeket a szabályozás sújt, egyébként is inkább a helyiek
szórakozóhelyei, nem turistahelyek reagált fenti kérdésünkre Vörös
Róbert, az étteremmel is egybekötött Hotel Portré tulajdonosa. Déri Károly, az
Ibrahim kávézó vezetője ennél már kissé indulatosabban fogalmazott: röhej,
hogy egy idegenforgalmi városban ilyet meg lehet csinálni. Ráadásul úgy, hogy senkit
nem hívtak meg konzultálni, csak szétküldték a tájékoztató leveleket.
Egy magát megnevezni nem kívánó vendéglátós szerint valójában két szórakozóhely váltotta ki a lakók ellenérzéseit: a Ciao Amigo, ami huszonnégy órás nyitvatartásával sokakban keltett visszatetszést, valamint a Kékfény, ami nyitásakor egyik pillanatról a másikra diszkóvá avanzsált, bemérés, hangszigetelés nélkül, és az egész város visszhangzott tőlük.
A polgármester szerint megtalálták az arany középutat
Felkerestük Huber Lászlót, Kőszeg polgármesterét is, aki szerint érlelődött
már egy ideje valamiféle szabályozás, mert elég sok lakossági panasszal
szembesültek a hivatalban. Ha azonban szabályozni muszáj, azt nem lehet másképpen,
mint egységesen külön-külön nem lehet retorzióval sújtani a helyeket.
Hogy visszavetheti-e ez a rendelet a kisváros táptalajául szolgáló idegenforgalmat, a város első embere úgy nyilatkozik: El nem tudom képzelni, hogy azért jönne ide egy turista, hogy hajnali kettőtől hatig kidorbézolja magát. A polgármester úgy véli, még csak nem is szigorúak, hiszen a törvény akár már este tíztől engedélyezné a tiltást, ők viszont ezzel a szűk néhány órával megtalálták az arany középutat, ami a vállalkozókat sem érintheti túl érzékenyen, és a lakosság is lárma nélkül pihenhet.
Dr. Nagy Edinától, a hatósági osztály vezetőjétől megtudtuk, trükközésre nemigen nyílik mód, az egyedüli kivételeket a lakodalmak, a hagyományos városi bálok és a szilveszter jelenti. Minden egyéb esetben 50 ezer forintos szabálysértési bírságra számíthat a rendeletet be nem tartó vendéglátós. A szabály azonban még friss, tehát nem tudni, mit hoz még ennek kapcsán a jövő: ez egy viszonylag új lehetőség, amivel éltünk, de ha olyat tapasztalunk, hogy a gyakorlat mást igazol, akkor ennek megfelelően tudunk mi is módosítani.