Azt mondják, a pártok közül egyedül ők értékelnek morális alapon…

Félévet értékelt Básthy Tamás, Puskás Tivadar és harangozó Bertalan, a vasi kereszténydemokrata politikusok

Az ellenzéki munka hatékonysága
„Eltökélt szándékunk, hogy a KDNP hiteles politikáját képviseljük a köz javára, a keresztényszocialista értékeket a parlamentben és a helyi közéletben is érvényre juttassuk.” – kezdte a tájékoztatót Harangozó Bertalan városi képviselő, a párt megyei elnöke, aki kijelentette, kötelességüknek érezték, hogy az országgyűlés tavaszi időszakának végén, a nyári szünet előtti utolsó közgyűlés után beszámoljanak az elvégzett munkáról.

A beszámolót Básthy Tamás kezdte. Az országgyűlési képviselő úgy vélte, az elmúlt egy év két okból is értékelésre szorul, egyrészt tavaly májusba kezdte munkáját a második Gyurcsány-kormány, és akkor alakult meg újra az önálló KDNP-frakció. Az önállósodást utólag „helyesnek, megalapozottnak és sikeresnek” tartják, mivel „javította az ellenzéki munka hatékonyságát”. Básthy Tamás szerint a sikert bizonyítja az is, hogy az Európai Néppárt a napokban úgy döntött, 10 év után ismét tagjai közé fogadja a KDNP-t, „úgy is, mint az Európai Néppárt legrégebbi történelmi pártját”.

Ázsiai betelepülők?
„Minden területen kifejtettük álláspontunkat, a pártok közül egyedüliként morális, elvi alapon a fontos társadalmi kérdésekről.” – mondta a képviselő. A kormánydöntések „a társadalom súlyos sérelméhez vezettek”, amelyeket Básthy Tamás szerint rangsorolni is lehet.

Első helyre a morális válságot lehet helyezni, „a Gyurcsány-kormány ezer napja” arról árulkodik, hogy „a kereszténydemokrácia számára fontos értékeket folyamatosan figyelmen kívül hagyják”.

A második a népesedési kérdés, a lakosság számának fogyása „tükrözi a társadalmi problémákat, a nép bizalmi válságát a kormánnyal szemben”, és a „nemzetet jövőjében veszélyezteti a lassan megfordíthatatlan folyamat”. Ezért a KDNP könyv formájában is összeállította javaslatait a probléma kezelésére, „a kormány azonban sokkal inkább ázsiai betelepülőkkel akarja azt megoldani”.

Cél a félelem felkeltése?
A harmadik pedig az oktatásügy, „mely a fiatalok európai uniós érvényesülési folyamata”.
A képviselő szerint a társadalom helyzetére jellemző, hogy „megtörténhettek a tavaly őszi rendőr megmozdulások, amelyeket Európa is mélységesen elítél”. Básthy Tamás úgy vélte, „egyértelmű, hogy kormányzati támogatás volt a háttérben, ennek tudható be a retorziók elmaradása is”. A képviselő szerint a kormány burkolt célja a véleménynyilvánítással szembeni félelem felkeltése volt.

Básthy Tamás kijelentette, a frakció tevékenysége bizonyítja, hogy „minden ellenkező feltételezéssel szemben” van más alternatíva.

„Politikai vélemény miatti hátrányos megkülönböztetés”
Puskás Tivadar munkaügyi perének felelevenítésével kezdte beszámolóját. Felidézte, hogy tavaly májusban felmentették vezetői beosztása alól, ez év január 10-én viszont a Vas Megyei Munkaügyi Bíróság visszahelyezte állásába, az indoklásban szerepelt a „politikai vélemény miatti hátrányos megkülönböztetés” megfogalmazás.

Az országgyűlésben pedig „új környezet, új munka, új felelősség, új nehézségek” várták. Hozzátette, egészségügyi szakpolitikusként a terület ügyeivel foglalkozott, de emellett felszólalt a 86-os út, a szociális és költségvetési törvények vitájában is. Összességében 128 felszólalása volt, ami azt jelentette, hogy több mint hat órát beszélt az országgyűlésben. 46 önálló indítványt nyújtott be, és 159 esetben vett részt törvénymódosításban.

Puskás Tivadar legnagyobb sikernek a vizitdíj mentességének bővítését nevezte, „ami kármentés volt”, hiszen nem értettek egyet a díj bevezetésével.
Kudarcként értékelte viszont, hogy nem sikerült meggyőzni a kormányoldalt arról, hogy az orvosok az ügyeletkor ne csökkentett mértékű bérezést kapjanak. Megemlítette a kórházbezárásokat is, amelyek ellen „sikertelenül emeltük fel szavunkat”.

A képviselő kijelentette, „a jövőben böcsülettel harcolunk a választók érdekeiért”.

„Fél ember híján azonos szavazati arány”
Harangozó Bertalan szerint egyéni választókerületi képviselőként kettős feladata van a városi közgyűlésben. Egyrészt a város, másrészt választókerülete érdekeit kell képviselnie a Fidesszel közös frakcióban.

A képviselő elmondta, elnöke a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági, tagja a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságnak. Kijelentette, „tény, hogy a közgyűlés munkáját folyamatos politikai feszültség jellemzi”, amely a 15:14-es szavazati arányból következik. A frakció álláspontja, hogy „fél ember híján azonos szavazati aránnyal” rendelkezik a két oldal, a demokratikus hatalomgyakorlás értelmében az ellenzéket legalább ilyen mértékben be kellene vonni az előkészítő munkába.

Harangozó Bertalan hangsúlyozta, a város gazdasági programjának jó néhány elemével egyetértenek, viszont abból kimaradt a törvény által is előírt program, amely a munkahelyteremtés elősegítését, a kis- és középvállalkozások támogatását jelentené.

„Együttműködés azzal, aki kész erre”
A képviselő bejelentette, nem támogatják a Savaria Fórum magánkézbe adását, a tervezetben ugyanis tíz éves időtartam szerepel, a közgyűlés megbízatása viszont csak négy évre szól. „Erre nincs mandátuma a városvezetésnek.” – hangsúlyozta, a lépés ugyanis „nem segíti elő a politikai szereplők közti kölcsönös bizalom megerősödését”.

Harangozó Bertalan szerint alapvető közös érdek a csökkenő finanszírozás mellett a magas színvonalú gyógyító munka „a megye egyetlen súlyponti kórházában, a Markusovszky kórházban”, amit nem segít, hogy „a fenntartó megyei önkormányzat ellen a város peres eljárást indított a kizárólagos működtetésre”. Úgy vélte, a város és a betegek érdekeit a párbeszéd és a közös engedményeken nyugvó megállapodás szolgálná.

„Igyekszünk az együttműködésre törekedni azzal, aki kész erre.” – fejezte be a beszámolót a képviselő.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet