Vihar, vagyis tombolás előtti csend honol a VOLT kora délutánján: hetedhét ráncba gyűrött arcok másznak elő sátraikból, nyakbadobott törülközővel megcélzandó a frissülést hozó konténert (hogy már a fesztivál kezdete óta is csak hideg vízzel lehetett-e zuhanyozni, az nem derült ki), plusz tápértéket is muszáj bevinni a korgó rendszerbe, például a fesztiválétkek egyik királya, a lávakövön sült hotdog képében, amibe a zöldséges kiegészítőket mindenki maga tuszkolhatja bele.
Kellett is a kraft, hiszen a The Rootsnak köszönhetően feledhetetlen szerdai kezdőnap után további olyan fellépők jönnek látni és győzni, kiknek neve minimum légypapírként funkcionál a rétegzenebuzik népes táborában.
Frank Sinatra nyomdokain az elegancia osztrák nagykövete
Péntekünket mi mással is nyithattuk volna, mint a sokak előtt ismeretlen, ám
mostantól minden valószínűség szerint újabb rajongókat begyűjtő Louie Austen-nel:
az idén hatvanadik születésnapját betöltő, Las Vegas fényűző klubjait is megjárt
énekes üdítően optimista kiállásával egy szuszra életet lehelt a mobiltársaság
nevével fémjelzett, egyébként rideg aurájú sátorba. Ha éppen nem búgicsált
melódiát az elektronikus bécsi producerek által jegyzett alapokra, akkor
mosolygott, táncolt, vagy sztorizott, és show-ja végén egy gentlemanhez méltóan
köszönte meg a technikusoknak, hogy remek fénnyel és hanggal emelték az est
színvonalát. Ilyennel sem találkozunk gyakran. Találkoztunk viszont három olyan leánnyal, akik annyira örültek a lencsevégre kapásnak, hogy sietve közölték: bizony ők azok, akik a legmesszebbről jöttek a VOLTra, egyenest Gyuláról, úgy ám.
A svéd Koop női ruhákba bújt két főagya, Oscar Simonsson és Markus Zingmark harmonikával, harsonával, és Yukimi Nagano énekesnő éteri előadásával adta alánk az elektroakusztikus lovat, s míg ők az utolsó ovációhullámokat fejtették le a jelenlévők torkáról, odakint, a fesztivál bejárata előtt kikerült a megtelt tábla. Nem is úsztak a boldogságban azok, akik elkéstek a karszalag-beszerzéssel.
Prodigy: tűz, tömeg, szívóhatás
A VOLT főhelyszínéhez hömpölyögve minden világossá válik: az embertömeg sűrűje
a nagyszínpadtól két-háromszáz méterre kezd csak ritkulni, nincs mese, a Prodigyre
ugyanúgy kíváncsi hajdani technós és sokat élt rocker, szívóhatás bekapcsolva,
mindenki itt van. A kilencvenes évek egyik legnagyobb hatású csapata jóformán
kizárólag korai slágereiből rakta össze műsorát későbbi slágereik mondjuk
nem is nagyon voltak , a Voodoo People, Posion, Outer Space farvizén eveztek be, és
nagyon nem is kellett semmit tenniük azért, hogy tüzet fogjon a több tízezer ember.
Szombaton kettőkor a Vad Fruttik félnótás énekese, a szombathelyi BDF-et is megjárt, most éppen törött karral színpadra lépő Marcel hangjára ocsúdik sok sátor és faház, a top hit Sárga Zsiguli-ra már komoly sikolyokat hallunk vissza. Ideje a gyilkos napsugarak közt elkommandózni sörért, hisz nincs is szebb egy délutáni betintázásnál, pláne, ha a Cha Cha Cha Teraszon éppen DJ Mango pakolgatja a hiphopot. A tavalyi dumaszínház annyira éreztette hatását, hogy inkább választottuk a pimasz utalásaival nem kevésbé mókás, csendesülős publikum előtt bazseváló Zubolyt, ami többek között Chris Isaak andalgó szerelmesdalát dolgozta bele az indulj el egy úton klasszikusába.
Éreztük, jó mederbe terelődik az est, és a fekete sereg is óráról-órára duzzadt: még egy kevés idő, és Korn a nagyszínpadon. Mivel e sorok írója nem annyira szakavatott a kortárs gitárzenében, mint amennyire lehetne (s mégis önfeledt rázta öklét a súlyos basszusokra), egy szakavatotthoz fordult, aki utólag elmondta a koncertről: a zenekar és a stílus összes szépségét magával hordozta a koncert, a zenekar játékban és profizmusban is hozta a kötelezőt.
Ezt joggal lehetett elvárni, hiszen a 2005-ös Szigeten annyira összebalhéztak a tagok, hogy egy szégyenteljes alibikoncertet adtak, de kínos pillanatokat szereztek maguknak azzal is, hogy még egyszerű Metallica riffeket sem tudtak lejátszani. A South Park epizódba is bekerült sztárcsapat most Sopronban hirtelen mindent bepótolt, himnuszaikat játszották, úgyhogy kalap kabát, eztán már csak a Coldcut levezetésére bíztuk magunkat. Meg a saját fotóinkra, hogy azért valamire sikerüljön is majd emlékeznünk.
