A HEMO-ban tartott fórumra csak az előre regisztrált szocialista párttagok mehettek be, a sajtónak nem volt esélye a bejutásra, a szervezők azt is közölték, hogy nem tartanak sajtótájékoztatót.
Információink szerint a miniszterelnök kijelentette, az ellenzék mindent elutasító magatartása miatt egy ciklus alatt kell megvalósítani a reformokat, így erőltetett menetre van szükség. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy részletekbe menően adjanak tájékoztatást a lépések okairól, hátteréről, az intézkedések várt hatásairól. A népszavazásra való felkészülés jegyében egyenként vette végig a tandíj, vizitdíj, kórházi napidíj kérdéseit, és az azokra adandó válaszokat.
A fórum második részében Gyurcsány Ferenc több mint egy órán át válaszolt a párttagok kérdéseire, majd együtt vacsorázott a helyi szocialista politikusokkal. A vacsora közben helyi és megyei ügyeket beszéltek meg, szóba került a színházépítés is. A miniszterelnök támogatásáról biztosította az elképzelést, kijelentette, az építkezést 2009-2010 környékén el kell kezdeni. Konkrét támogatási összegről nem esett szó.