Késik a Magellán Center építési engedélye

Elkezdődött a leendő Magellán Center helyén álló épületek bontása. Közben egyéb grandiózus tervek is készülnek, például: fedjük le a Perint medrét!

Palánkokkal határolták el két héttel ezelőtt a szombathelyi Thököly, Kiskar és Kossuth utcák határolta területet, majd elkezdték az ott lévő, lelakott, szinte romos állapotú épületek bontását. Az első napokban a tetőszerkezetek kerültek sorra, most már munkagépek dolgoznak, a falakat bontják. Úgy tűnik, rövidesen elkezdődik a Magellán Center építése, a dolog azonban ennyire nem egyszerű.

A munkálatok ütemezéséről, a várható kellemetlenségekről, a terv részleteiről megpróbáltunk a kivitelezőnél, a Devirs International Kft.-nél, pontosabban annak egyik tulajdonosánál, Vígh Gábornál érdeklődni. A volt fideszes városi képviselő helyett a cég egyik vezetője, Szakács Marcell aláírásával érkezett egy szűkszavú e-mail, amely azonban nem tartalmazott érdemi információkat, így megpróbáltuk más forrásokból tájékoztatni olvasóinkat.

Zűrzavaros kezdés
A Magellán Center története jóval régebben kezdődött, a nyugat.hu beszámolt arról, hogy több ellenzéki képviselő neve is kapcsolódik a tervekhez. Mint tudjuk, Vígh Gábor azóta lemondott mandátumáról, Marton Zsolt frakcióvezető pedig lapunknak adott interjújában kijelentette, csak ez év végéig dolgozik az építőipari cégnél.

De a Magellán Center ügye nagyobb horderejű annál, hogy politikát keressünk benne, igaz, a városi közgyűlésen is többször téma volt a tervezett beruházás, április elején pedig a város jegyzője jelentette ki, hogy a terv ellentétes az általános rendezési tervvel. A beruházó a terveket később módosította, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság pedig a közlekedési helyzet miatt aggódott. A véleménnyel egyébként olvasóink többsége is egyetértett, mint az kiderült a lapunkban indított szavazás során.

A Közlekedési Hatóságnál nincs Magellán ügy
A cég által küldött e-mail megemlíti, hogy: „A beruházáshoz kapcsolódó közlekedési megoldásokat a szakemberek megvizsgálták, közlekedési hatástanulmányt készítettek és a különböző széleskörű mérési eredmények figyelembevételével megtervezték. A közlekedési kapcsolatok kialakításának költsége teljes egészében a beruházót terheli.”

Az ügyvezető hangsúlyozza, az autók számára mélygarázst építenek, így megoldott lesz a parkolás.
Soós József, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke megerősítette, hogy elkészült a hatástanulmány, amely szerint az üzletközpont megépítése után nem várható fokozottabb forgalomnövekedés. Hasonló szellemben foglalt állást a környezetvédelmi hatóság is, határozatuk szerint nem várható olyan forgalmi helyzet, ami befolyásolná a környék állapotát.

Mivel a közlekedési hálózat bármilyen módosításához hatósági engedélyre van szükség, megkerestük a Nemzeti Közlekedési Hatóság szombathelyi irodáját. Megtudtuk, náluk egyelőre nem létezik a Magellán-ügy. Az ügyintéző elmondta, minden építkezésnél meg kell tervezni a közlekedési rendszert, és azt engedélyeztetni kell, hozzájuk még nem érkezett ilyen kérelem.

Nekézkes a telekalakítás
Az építéshatósági feladatokat egyébként a vasvári polgármesteri hivatal látja el, mivel a szombathelyi hivatal érintettség címén átadta a jogosultságot. Kiss Ernő, a vasvári hivatal ügyintézője kijelentette, részletes információkkal nem tud szolgálni, ezt ugyanis törvény tiltja folyamatban lévő ügyeknél. Egyébként csupán annyit szerettünk volna megtudni, hogy a terv tartalmaz-e forgalmi rend-változást, és ha igen, milyet.

Az ügyintéző annyit elmondott, hogy a bontási engedély kiadása után felfüggesztették az építési engedély kiadásának folyamatát, ennek egyszerű az oka: a terület több helyrajzi számú ingatlanát kell telekkönyvileg egyesíteni. Építési engedély ugyanis csak egy helyrajzi számú ingatlanra adható ki, a folyamat hosszabb időt vesz igénybe, így még arrébb van az építési engedély jogerőre emelkedése.

A csúszás azonban valószínűleg nem okoz gondot a kivitelezőnek, az érvényes jogszabályok szerint ugyanis az építkezés megkezdése előtt régészeti feltárást kell végezni. Szombathely történelmét ismerve pedig könnyen elképzelhető, hogy megóvásra érdemes lelet bukkan elő. A cég e-mailje szerint a régészeti feltárás szeptember 1-én kezdődik és decemberig tart.

Lefedni a Perint medrét
Kíváncsiak lettünk volna arra is, milyen módon csökkenti a kivitelező az építkezéssel járó kellemetlen hatásokat, nincs más lehetőségünk, mint ismét a cég e-mailjét idézzük: „Reményeink szerint minden - különböző munkálatokra - megbízott vállalkozó és cég a munkáját pontosan és gyorsan elvégzi, az előírásokat betartja, hogy a város lakosai a lehető legkevesebb kellemetlenséget szenvedjék el.” Úgy legyen.

Kissé elvonatkoztatva a Magellán Centertől azért említsük meg, hogy a városrész további felújításokra szorul. Soós József bizottsági elnök elmondta, létezik egy parkolóház építési elképzelés is, aminek a Bürü utca adna helyet, közvetlenül a Thököly utcai körforgalom mellett. Az elnök szerint komolyan át kell gondolni a terveket, hiszen a terület a város fontos része.

Kérdéses az is, hogy mi lesz a cipőgyári épületek sorsa, tehát több nyitott kérdést tisztázni kell. Soós József úgy vélte, akár a Kiskar utcai parkoló melletti élelmiszerüzletet is be lehet költöztetni a Magellán Centerbe, és – bármilyen furcsán hangzik is – akár a Perint medrét is le lehet fedni. Hasonlóra egyébként van már példa Salgótarjánban, Miskolcon, Sopronban. Ha mindezen elképzelések valóra válnak, a Főtértől nem messze létrejöhet még egy szép terület, ezzel folytatva a városközpont rekonstrukcióját.

Erre nem lehet mást mondani, hajrá. Először azonban a Magellán Center építésén van a sor.

Nézze meg animációs videón, milyen lenne a Magellán Center! (letölthető)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet