Tegnap hallottunk Benneteket először Szombathelyen, bár mi Pápáról érkeztünk oda! Nagyon megtetszett a zenétek, s csak gratulálni tudunk, fergetegesen jó hangulatot teremtettetek! CD-t hol lehet majd vásárolni? olvasható kapásból az első bejegyzés az Ocho Macho honlap vendégkönyvében, s írója nem is jár messze attól, ami történt tegnap a Fő térre felhúzott színpadon, rögtön a Savaria Szépe választás után.
A legendás Buena Vista Social Clubon, ska-n, reggae-n, és napfényen érlelt saját felvételeken túl Manu Chao tribute, English Man In New York, No Woman No Cry, és még egy fegyverkezés ellen felcsattanó dal aminek célcsoportja persze inkább helyezkedik el a gázai övezetben, mint Szombathely szívében is megrezgette a levegőt, de semmi gond, a zenekar emitt szabadságharcosan punkos, amott szivarozósan kubais árnyalataihoz tökéletesen komplementer ez a szín is.
Az igazsághoz hozzátartozik azonban egy olyan fejezet, ami messze nem a zenekar számlájára írható, sőt, érzékelhetően megizzasztotta őket: a hangosító vállalkozás sajnos majdnem tönkrevágott egy komoly jelentőséggel bíró városi eseményt, egy olyat, ami talán még azt a megátalkodott otthonmaradót is előcsalja, aki jobbára egy távirányító
A tűzijáték azért már nagyobbat szólt, bár ott meg a csapadék szólt közbe kicsit: a bepállott rakéták zömök füstfelleget vontak a Városháza köré, de legalább ez nem emberi mulasztás mellékterméke volt. Önök viszont nézzék meg fotóinkat, ha lemaradtak volna, de akkor is, ha ott voltak!