Félmilliárd forint a Markusovszky kórháznak – Nyugodt sajtótájékoztatók a közgyűlés után

A városvezetés szerint Szombathely nélkül nincs fejlesztés a megyei kórházban, a bioetanol üzem meghiúsulása mögött nincs politika.

„Ki kell bontani a vitás részeket”
Pénteken elmaradt Ipkovich György polgármester megszokott „Pálinkás jó reggelt!” köszönése a sajtótájékoztatón, a város első embere most távol maradt. Mint ahogyan a sajtó jó része is, mindössze hárman hallgattuk Czeglédy Csaba alpolgármestert, aki kifejtette, egyértelmű, hogy a város békés vizekre kívén evezni a kórház-ügy kapcsán, hiszen elsőként hozták meg döntésüket, miszerint elfogadják a megye és a város közti megállapodás-tervezetet. Az alpolgármester szerint nem kell kevesellni annak tartalmi részét, mivel azt még további lépések fogják követni, „ki kell bontani a vitás részeket”.

Czeglédy Csaba úgy vélte, ahhoz, hogy közös fejlesztések induljanak el a kórházban, és sikerrel induljanak a pályázatokon szükség van a városi önkormányzat együttműködésére, ennek pedig feltétele, hogy részt vegyenek a kórházv szakmai irányításában, azaz, legalább egy-egy helyet kapjanak az alakuló gazdasági társagá igazgatótanácsában, illetve felügyelőbizottságában.

Lobbizni a kormánynál
Németh Kálmán alpolgármester örömét fejezte ki, hogy a megye belátta, a város nélkül nem lehet a fejlesztéseket megvalósítani. Hozzátette, a poltikai helyzet miatt a várost vezető koalíció képes arra, hogy lobizzon a kormánynál a 80 milliárdos fejlesztési forrás minél nagyobb részének megszerzéséért
Az alpolgármester elmondta, körvonalazódnak a fejlesztések, amennyiben a kórház székhelye visszakerül Szombathelyre, konszolidált hangnemben folytatódhatnak a tárgyalások.

Azért megemlítette, hogy számára érdekes volt az ellenzék reagálása, úgy vélte, az ügyben félre kellene tenni a politikai vitákat, mivel közös feladat a megfelelő szintű egészségügyi ellátás biztosítása.

Megújulhat a belváros
Az Iseum felújítására benyújtott pályázatot továbbgondolásra, hiánypótlásra küldték vissza. – pontosította a közgyűlésen elhangzottakat Németh Kálmán, hozzátéve, hogy a hiánypótlás határideje szeptember 20., ezért is kellett a rendkívüli közgyűlés elé vinni az ügyet. A pályázathoz egyébként 240 milliós önrészt vállalt a város, a projekt tartalmazza az Iseumon kívül a Rákóczi utca, és a zeneiskola előtti terület térkövezését is.

Czeglédy Csaba azzal egészítette ki, hogy a tervek szerint az utca sétálóutcává változik, kivéve a helyijáratú buszokat, a Thököly és Rákóczi keresztződésben körforgalmat alakítanak ki. Az elképzelés beleillik abba a hosszabbtávú tervbe, hogy a Ferences-kert, az Aréna utca és az Iseum érintésével történelmi sétautat alakítsanak ki. Az alpolgármester emlékeztetett arra, hogy a Regionális Fejlesztési Tanács önállóan dönt majd a megyejogú városok belváros rekonstrukciós támogatásáról, ennek segítségével 2010-ig a víztoronyig bezárólag megújulhat a belváros.

Kórháztámogatások
Németh Kálmán hangsúlyozta, hogy mint az SZDSZ megyei elnöke teszi a bejelentést, az OEP többletbevételéből szeptemberben és decemberben 25 miliárd forintot fordít a kórházak működésének kiegészítő támogatására. 10 milliárdot szeptemberben fizetnek ki, Vas megye 249 milliót kap, ebből a Markusovszky kórház 223, a celldömölki kórház 10, a sárvári 8,8, a körmendi 6,5 millióba részesül.
A negyedik negyedévben pedig a Markusovszky 278, Celldömölk 18, Sárvár 17, Körmend pedig 11,8 milliót kap. Az alpolgármester kijelentette, a kiegészítő támogatások megoldják a finanszírozási problémákat, és a fejlesztésekre is komoly központi összegek várhatóak.

„Jó kis lufi volt”
A bioetanol üzem építésének elmaradásáról Czeglédy Csaba hangsúlyozta, semmiféle politikai ügy nincs a háttérben. Arról van szó, hogy a cég ügyvezetője levélben közölte, elállnak a beruházástól. Az ingatlan közepén ugyanis a 86-os és 89-es főutak közti elkerülő út épül meg a közeljövőben, más, 15-20 hektáros területet pedig nem tudtak felajánlani.

Németh Kálmán szerint komolytalannak tűnt a beruházás terve, mivel a vállalkozó „egyik napról a másikra” kért volna alkalmas területet. „Jó kis lufi volt, aminek semmi köze nincs a politikához” – mondta az alpolgármester, hozzátéve azt is, hogy az üzem működése komoly szaghatással járt volna, az uralkodó szélirány pedig a város felé vitte volna a bűzt.

Mit csinált a Fidesz?
Az MSZP-frakció nevében Csönge Márta a közgyűlés új tagjának gratulált, munkájához erőt és kitartást kívánva, kiemelve, hogy Tarján Jenő lett a közgyűlés korelnöke. Sajnálatát fejezte ki, hogy több fideszes, köztük a frakcióvezető sem volt a teremben, amikor az új képviselőt megválasztották az egészségügyi szakmai bizottság elnökévé.

Lazáry Viktor a Fidesz-frakció álláspontját ismertette, kiemelve, hogy a városvezetés elmúlt 9 hónapos munkáját minősíti, hogy a kórházügyben sikerült eljutni a tavaly novemberi állapothoz. Úgy vélte, a hónapokig tartó huzavona és veszekedés a városvezetés vádaskodása miatt zajlott. A vádak közül megemlítette, hogy „veszélyben van a szombathelyiek egészségügyi ellátása, problémák lesznek a gazdasági társaság működésében”.

Mit csinált ezalatt a Fidesz? – tette fel a kérdést, hogy meg is válaszolja azt. Egyrészt nem szavazta meg a bírósági per elindítását, mivel úgy ítélték meg, hogy a problémákat nem harccal, háborúval kell megoldani. Másrészt kozultáltak a helyi orvosokkal, egészségügyi dolgozókkal, és a tapasztalatokat megosztották a megye vezetésével. Lazáry Viktor kijelentette, közvetítői segítségüket felajánlották a koalíciónak is, ők azonban erre nem tartottak igényt.

Kommunikációs probléma
Megemlítette, hogy a közgyűlés hangulatát a kórházi székhely visszahelyezésének határideje „paprikázta fel”. A Fidesz szerint érthetetlen, hogy az előterjesztés decemberi határidőt tartalmazott, hiszen a megyei közgyűlés akár a kvetkező ülésén dönthet erről. A képviselő szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy a városnak olyan intézkedéseket kell hoznia, amelyek nyomán nem romlik az ellátás szakmai színvonala, és lesz perspektívája a fejlesztési terveknek.

A bioetanol üzemmel kapcsolatban Lazáry Viktor emlékeztetett arra, hogy kérték a polgármestert, adjon bővebb tájékoztatást, ezt azonban nem kapták meg. A képviselő szerint azért, mert a polgármesternek sem voltak információi, „ami elég sajnálatos”. Lazáry Viktor hangsúlyozta, az eset rámutat arra, hogy az önkormányzat képtelen a befektetők aktív keresésére, ami főként kommunikációs probléma.

A közgyűlés tudósításunk megjelenését követően szerkesztőségünket felhívta a bioetanol üzem építésétől visszalépett vállalkozás ügyvezetője. Racker Béla hangsúlyozta, hogy megítélése szerint a közgyűlésen elhangzottak rossz színben tüntetik fel a céget.

Elmondta, cégük már kész tervekkel rendelkezik egy hasonló kőszegi üzem létesítésére, amit szeptember 15-én mutatnak be. Ilyen üzem létesítésének tervével keresték meg a szombathelyi önkormányzatot, amelyhez 10 és 25 heltár közti területet szerettek volna. Racker Béla hangsúlyozta, szó sincs arról, hogy közben növelték volna az igényelt ingatlan nagyságát, azt a beépítés mértékétől tették függővé.

Az önkormányzattól tulajdonosi hozzájárulási nyilatkozatot kértek, mert csak annak a birtokában készíttethették volna el a terveket, természetesen saját költségből és saját kockázattal. A nyilatkozattétel után vizsgálták volna meg, hogy a terület alkalmas-e a bioetanol üzem céljára.

Racker Béla kiemelte, hogy kérelmüket két bizottság is tárgyalta, vizsgálta a polgármesteri hivatal és a városi főépítész is, azonban senkinek nem tűnt fel, hogy a közútkezelő érvényes kiviteli engedéllyel rendelkezik az intgatlant átszelő útra. Így a cég a közútkezelőtől semmiképpen nem kapta volna meg az építéshez szükséges hozzájárulást.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet