Szakít és takarít az SZDSZ – Szemben a Budapest-centrikussággal

Környezetvédelmi pályázatokat, takarítási akciókat jelentett be csütörtökön az SZDSZ Szombathelyen. Azt is megtudtuk, hogy sikeres volt a Liberális Hét.

A liberalizmus 150 éves hagyománya
Sikeres volt a Liberális Hét – értékelt a sajtótájékoztató elején Tóth Róbert, a párt szombathelyi elnöke. 30-40 program zajlott le zökkenőmentesen a Fő téren felállított sátorban és környékén, és „több mint 10 civil szervezetet sikerült megszólítanunk”. A program ugyanis aktuálpolitikától mentesen, a „nyitott SZDSZ” gondolat jegyében zajlott, a párt ugyanis a civileket is meg kívánja szólítani.
Kovács Kálmán, a környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztérium államtitkára szerint a magyar liberális politizálás 150 éves hagyományaira kell alapozniuk, amelynek sajátossága, hogy azt vidéki politikusok képviselték.

Ennek jegyében szembe kívánnak menni a Budapest-centrikussággal, „szakítani kell az eddigi rossz tendenciával”. A vidék érdekében a környezettudatos gondolkodásra, környezetpolitikára, megújuló energiaforrásokra koncentrálnak, mivel „a 21. század elején ez lesz a fő kérdés Európában is”.

Takarítás a „jeles napokon”
Az államtitkár bejelentette: a tárca most írja ki 341 milliárd forint keretösszegű, uniós támogatottságú pályázatait, amelyen főként önkormányzatok, önkormányzati társulások indulhatnak. Cél a szennyvízelvezetés, kezelés, ivóvíz ellátás javítása. Az idén még két alkalommal írnak ki pályázatot, összesen 555 miliárd forintot fordítanak a környezetvédelmi programok támogatására. A későbbiekben már civil szervezetek, kis- és középvállalkozások, magánszemélyek is igényelhetik a támogatást, és súlyt helyeznek a kistelepülések érdekeire is. Kovács Kálmán szerint a környezeti programok akkor lesznek sikeresek, ha azokat helyi szinten, kisebb közösségekben valósítják meg.

Varga Tamás, szombathelyi önkormányzati képviselő pedig bejelentette, a városi SZDSZ csoport a környezetvédelemhez kapcsolódó „jeles napokon” takarítási akciókat szervez majd, fő célként az illegálisan elhelyezett hulladékok begyűjtését, a zöld területek takarítását tűzik ki. Igaz, az említett jeles napok főként tavasszal lesznek, de az akciókra már most fel akarják hívni a figyelmet, mivel szeptember 20-án van a Takarítás Világnapja.

A képviselő egy fél mondattal jelezte, hogy a helyi liberálisok üdvözölnék az Őrségi Nemzeti Park önállóságának visszaállítását, erre az államtitkár így reagált: „Vettük az üzenetet.”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet