Hankó Faragó Miklós, a szombathelyi országgyűlési képviselők doyenje, legalábbis abból a szempontból, hogy 1990. óta minden ciklusban bejutott a parlamentbe. Míg korábban a szabad demokraták jelöltje volt, az utóbbi két választáson már az MSZP és az SZDSZ is támogatta jelöltségét.
Összeférhetetlen a parlamenti és az önkormányzati szerepvállalás?
Hankó Faragó Miklós néhány hónappal ezelőtt azzal hívta fel magára figyelmet,
hogy levelet írt az SZDSZ elnökének, amelyben
Németh Kálmán, szombathelyi SZDSZ-es alpolgármester felügyelőbizottsági
szerepvállalását kritizálta. Később, egy sajtótájékoztatón kijelentette, elfogadhatatlan, hogy
egy választott képviselő, aki közpénzekből kapja illetményét, másik
tisztségében újabb közpénzekben részesüljön.
Hankó Faragó Miklós a közelmúltban Gusztos Péter szabaddemokrata képviselővel közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, a párt szerint összeférhetetlenné kell tenni az országgyűlési képviselői tisztséget és az önkormányzati szerepvállalást, egyúttal javasolták, hogy az önkormányzati képviselőkre is kiterjesszék a gazdasági összeférhetetlenségről szóló parlamenti szabályozást.
Ipkovich György helyzete okozta a vitát?
A nyilatkozat aláírója, Horváth György csak két mondatban kommentálta a
közleményt. Megismételte, hogy Hankó Faragó Miklósnak, mint az MSZP és az SZDSZ
közös jelöltjének a frakció véleményének ismeretében kellene nyilatkoznia. A
helyzet ugyanis ellentmondásos Szombathelyen, mivel Ipkovich György polgármester
egyúttal az MSZP országgyűlési képviselője is.
Az MSZP Szombathelyi Szervezetének nyilatkozatáról telefonon kérdeztük Hankó Faragó Miklóst, aki tőlünk értesült a közleményről. Mint mondta, a nyilatkozatot még nem olvasta, ezért csak "kapásból" tud arra reagálni. A képviselő kijelentette, véleménye szerint 1994-ben hibás döntést hozott az országgyűlés, amikor eltörölte az országgyűlési képviselők és az önkormányzati tisztségek között addig fennálló összeférhetetlenséget. Hangsúlyozta, a döntéssel sem elviekben, sem a gyakorlatban nem értett egyet, erről minden alkalommal nyíltan és őszintén beszélt, véleményét akkor is kifejtette, amikor az MSZP-vel a közös jelölésről tárgyaltak. Hankó Faragó Miklós hangsúlyozta, álláspontja nem Ipkovich György ellen irányul, akivel jó kapcsolatban áll, sok mindenben egyetért, és több ügyben is közösen léptek fel a város érdekében.
A képviselő elmondta, álláspontját a parlamentben is többször kifejtette. Hozzátette, az MSZP szombathelyi elnökségének Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és pártelnök felé is levelet kellene írnia, mivel a kormányfő napirend előtti felszólalásában hasonló, sőt, ezen túlmenő gondolatokat fogalmazott meg. Hankó Faragó Miklós egyébként korainak tartja a nyilatkozatot, mivel annak nyilvánosságra kerülése napján (szerdán Sz. J.) ötpárti egyeztetést tartanak több javaslatról, többek között az országgyűlési képviselők önkormányzati szerepvállalásáról, a képviselők vagyonnyilatkozati kötelezettségéről, a pártok, és az ifjúsági szervezetek finanszírozásáról, az alapítványi, pályázati támogatásokról. A képviselő szerint nem lenne szerencsés, ha merev álláspontok érvényesülnének az egyeztetésen, ezeket a módosításokat ugyanis az őszi ülésszakban el kellene fogadnia a parlamentnek.
Önkormányzati lobbi a parlamentben
Hankó Faragó Miklós ugyanakkor kijelentette, kormánypárti képviselőként feladata,
hogy a koalíció és a kormány álláspontját képviselje, azonban alkotmányellenes
lenne, ha pártutasítás alapján szavazna. A képviselő ugyanis szabad mandátummal
rendelkezik, választóinak, a törvényeknek és saját lelkiismeretének tartozik
elszámolással. Hozzátette, nem feledkezik el a közös jelöltségről, viszont az is
előfordulhat, hogy az SZDSZ álláspontjával ellentétesen szavaz, annak ellenére,
hogy a liberális párt tagja. Hankó Faragó Miklós hangsúlyozta, az MSZP szombathelyi
nyilatkozata nem segíti az ötpárti megegyezést, tapasztalatai alapján sok szocialista
képviselő is osztja az ő álláspontját. Kifejtette, a parlamentben működik egy
önkormányzati lobbi, azok a képviselők, akik érintettek az önkormányzati
tisztségekben, nem frakció-hovatartozás, hanem saját helyzetük alapján nyilatkoznak
meg az ügyben.