Nyilatkozat
Egy általam tett feljelentés ügyében a Szombathelyi Városi Bíróság bírái elfogultságot jelentettek be személyemmel kapcsolatosan. Azért érezték magukat elfogultnak, mert véleményük szerint korábban ugyan ezen a fórumon (nyugat.hu) tett nyilatkozatom miszerint Az elsőfokú ítéletet épp az országgyűlési választások időszakában, a két választási forduló között hirdették ki, talán nem véletlenül..- a bíróság tevékenységét sértő, a bírák elfogulatlan pártatlan eljárását megkérdőjelező kijelentés volt.
Végül a Vas Megyei Bíróság felhívását követően a Szombathelyi Városi Bíróság bírái nem tettek mind ismételt nyilatkozatot az elfogultság tekintetében, így az eljárást folytatták. Reményeim szerint az eljárás az elkövetők felderítésére és felelősségre vonására vezet majd.
Azzal együtt, hogy az idézett nyilatkozat miatt végül nem bizonyultak a bírák
mind elfogultnak, szükségesnek érzem a helyzet tisztázását.
Közszereplőként feladatom a bíróságok működésébe vetett közbizalom
erősítése, ezért a sérelmezett kijelentést ezúton nyilvánosan is visszavonom,
azoktól, akiket ezen kijelentésem sértett, ezúton is elnézést kérek.
Dr. Czeglédy Csaba
alpolgármester