Pert vesztett a Vas Népe a Nyugat Rádióval szemben

A napilapnak helyreigazítást kell közölnie.

2007. június 2-án jelent meg a Vas Népében „Egy pályázati kiírás anatómiája” című cikk. Erről annak idején a nyugat.hu-n mi is beszámoltunk, mert sok gondunk volt az oknyomozónak szánt írás igazságtartalmával. Lapunk helyreigazítási kérelemmel fordult a bírósághoz, amit meg is nyertünk.

Hasonló módon támadta meg az írást a Nyugat Rádió is, s most megszületett a Győri Ítélőtábla ítélete, amely ellen fellebbezésnek helye nincs. A Vas Népének helyreigazítást kell közölnie, amely szerint cikkében jogtalanul állította, hogy a Nyugat Rádió párttámogatással nyerte el a frekvencia pályázatot. Valamint azt is be kell ismernie, hogy azzal a tényállítással, hogy a Nyugat Rádió hallgatottsági adatai kezdetben lényegesen rosszabbak voltak, mint a Rádió Szombathelyé, és egy közvélemény-kutatásról tett megjegyzéseivel azt a hamis látszatot keltette, hogy a Nyugat Rádió hallgatottsági adatait befolyásolják.

A teljes ítélet és az indoklás itt olvasható!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet