A sajtó előtt zárt állománygyűlésen iktatták be hivatalába Halmosi Zsolt
dandártábornokot, Vas megye új főkapitányát. Aztán gyors sajtótájékoztatót
tartottak, ahol Bencze József országos főkapitány bejelentette, Orbán Péter a
körmendi rendészeti szakközépiskola igazgatója lesz, miközben nyugállományba is
vonul.
Bencze József néhány tiszteletkört is futott, kijelentette, Orbán Péter magasra
tette a mércét, így komoly feladatok várnak az új vezetőre. És azért is, mert
január 1-től, a határőrség és a rendőrség integrációja miatt 600 határőr
érkezik az állományba, a létszám így majdnem megduplázódik. A rendőrség pedig
átveszi a határőrség teljes korábbi feladatkörét, az átszervezés a vége felé
közeledik, már csak a megfelelő vezetők kiválasztása van hátra.
Még találkozunk
Az ország nyugati részén pedig arra kell majd vigyázni, hogy a határok
megszűnése ne okozza a közbiztonság romlását. A határellenőrzések megszűnése
után a mélységi felderítésekre kell koncentrálni, ami tulajdonképpen a jelenlegi
közúti ellenőrzések analógiája alapján működik majd.
Orbán Péter altábornagy hozzátette, meg kell előzni, hogy a bűnügyileg
fertőzöttebb Bugenland hátba támadja a megyét. A leköszönő főkapitány
ugyanakkor minden jót kívánt utódjának.
Halmosi Zsolt dandártábornok kijelentette, nem jelent visszalépést, hogy a jóval
nagyobb Hajdú-Bihar megye főkapitányi posztját kellett felcserélnie a vasi
pozícióval. Főként azért nem, mert ő hazajött Vas megyébe, ahol 1991-ben első
parancsnoki beosztását éppen Orbán Pétertől vette át.
A röpke sajtótájékoztató végén udvarias kézfogások a fotósok, operatőrök
kedvéért. Mindhárom tábornok lejattolt az újságírókkal is, Halmosi Zsolt
hozzátette: Még találkozunk. Az ajtóból azért visszaszólt: Ezt ne
fenyegetésnek vegyék.
| DR ORBÁN PÉTER r. altábornagy életútja: A Csornai Hunyadi János Gimnáziumban érettségizett, rövid ideig mezőgazdasági gépészként dolgozott. 1966. november 24-én ahogy mondani szokta, derékszíjat kötött a BM Határőrség Soproni kerületénél. A határőr szolgálat után 1969. február 25-én szerelt fel a Szombathelyi Rendőrkapitányság Szombathely környéki rendőrőrsére, járőr beosztásba. A Tiszthelyettes-képző Iskola elvégzése után járőr parancsnok lett, 1975-ben a Rendőrtiszti Főiskola elvégzése után rendőr hadnaggyá léptették elő és rendészeti főelőadó beosztásba nevezték ki a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályára. 1976. november 1-től a Sárvári Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője, ahol 1977-től kapitányságvezető-helyettes is. 1978. novemberétől, a Közlekedési Szervek decentralizálásakor kinevezik Közbiztonsági- és Közlekedési Osztályvezetővé. Ebben a beosztásában sok fiatal rendőrt toborzott és indított el a rendőri pályán. 1984 és 1988 között négy évig Celldömölkön kapitányságvezető. 1988-tól 1991-ig a Szombathelyi Rendőrkapitányság Vezetője. 1990. márciusában az akkori főkapitány nyugállományba vonulásakor kinevezik főkapitánynak és előléptetik rendőr ezredessé. A rendszerváltás viharában a döntést 3 hét múlva visszavonják, újra őrnagy lesz és marad a rendőrkapitányi beosztásában. 1991-ben 6 pályázó közül a bizottság főkapitánynak jelöli, így 1991. március 1-jével ismét Vas megye főkapitánya 5 év időtartamra. Kinevezését később határozatlan idejűvé változtatják. Főkapitányi működése alatt a meghirdetett elveknek megfelelően a Rendőrség és a lakosság egymás felé közelítésében dolgozik. Megalakítja 1992 májusában a Vasúti-, 1992 októberében a Répcelaki-, 1973 júliusában a Büki-, és 1985 novemberében a Belvárosi Rendőrőrsöket. Az 1968 augusztusában létrehozott Szentgotthárdi Rendőrőrsöt teljes szolgáltatású rendőrőrssé alakítja. 1991 szeptemberében megszervezi a Vasvári Rendőrőrsöt, amelyet 1996 májusában rendőrkapitánysággá alakít át. 1996. februártól miniszteri döntés alapján vezénylik az Országos
Rendőr-főkapitányság állományába, ahol kettős megbízatást kap. A Rendőri
Ezredet átalakítja a nyugat-európai normáknak megfelelő rohamrendőrséggé, amely
az 1996. szeptember 2-án jóváhagyott jogszabállyal kihirdetve átalakul
Készenléti Rendőrséggé, és kinevezik annak parancsnokává. Miniszteri döntés alapján 1997. július 1-jétől áthelyezik az Országos Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztály Vezetőjének, egyúttal kinevezik Főigazgató helyettesnek. 1998. július 15-től országos rendőrfőkapitány, fő feladata a megbomlott közrend- és közbiztonság helyreállítása, a maffia tevékenység visszaszorítása. A négyéves ciklus alatt 630.000-ről 465.000-re csökkent a bűnügyek száma. 40 %-kal csökkentek az autó lopások, 30 %-kal visszaestek a betöréses lopások. A közbiztonság konszolidációja után a fő irány a Rendőrség uniós csatlakozásának előkészítése volt. Létrehozták a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központot, és a sikeresen lebonyolított coop programok után, 2002. január 1-vel a Magyar Köztársaság Rendőrsége szerződéses tagja lett az Europolnak. Nemzetközi elismerést hozott a 2001-ben Budapesten megtartott 20. Interpol Közgyűlés, és a 2002. évi Világ Rendőrfőnökei Egyesületének Budapesten tartott konferenciája. 2002. június 6-án indokolás nélkül felmentik, és a felajánlott lehetőségek közül, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányi munkakört választja, amelyet mostani nyugdíjba vonulásáig ellátott. |
| DR. HALMOSI ZSOLT r. dandártábornok életútja: Általános iskolai tanulmányait követően 1977 és 1981 között a szombathelyi
Savaria Közlekedésgépészeti Szakközépiskola gépjármű-technikai ágazatán
autószerelő szakképzettséget szerzett. 1986. október 1-én került hivatásos tisztként a Rendőrség állományába. Közlekedési vizsgálóként, majd baleset-megelőzési előadóként kezdte pályafutását. 1991-ben kapta első vezetői megbízását. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Forgalomellenőrző Alosztály munkáját irányította alosztályvezetőként. 1994. május 1-től a Szombathelyi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya vezetésére kapott kinevezést. 1990 és 1995 között a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, Állam és Jogtudományi Karán tanult, ahol SUMMA CUM LAUDE minősítéssel szerzett állam és jogtudományok doktori és jogász diplomát. 1996-ban a Rendőrtiszti Főiskola felsőfokú szaktanfolyamán KIVÁLÓAN MEGFELELT minősítéssel végzett. 1997. december 1-től a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetőjeként már a teljes megye igazgatásrendészeti tevékenységét irányította. 1998-ban letette a jogi szakvizsgát, KITŰNŐ minősítéssel. 2000. november 1-től a Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője, majd 2003. október15-től vezette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságot. 2002-ben a Magyar Köztársaság miniszterelnöke központi tiszt címet adományozott részére. 2006. március 15-én a Magyar Köztársaság elnöke tábornokká nevezete ki. 2006 nyarán részt vett a Rendőrség regionális átszervezésére és a Határőrséggel való integráció koncepciójának kidolgozására létrehozott bizottság munkájában, majd a regionalizáció és integráció részleteit kidolgozó bizottság munkájában is. 2007-ben Országos Rendőrfőkapitány Úr megbízásából részt vett a 2006. október 22-23-24-én történt rendkívüli események kivizsgálására létrehozott szakmai bizottság munkájában. 2006-ban a Magyar Jogászegylet Hajdú-Bihar Megyei Szervezete elnökségi tagjává választotta. Tagja a Szervezett Gazdasági Bűnözés Elleni Hatékonyabb Fellépésért Egyesületnek és a Rendőrség Tudományos Tanácsának. Dr. Halmosi Zsolt 19 éve nős, kislánya 11, fia 18 éves. Hobbija a kertészkedés és a repülés. |