A melegrekordok ellenére Bécs rendületlenül készül a karácsonyi szezonra

A Bécsi Városháza és a Schönbrunni Kastély előtt már áll a karácsonyfa és épülnek a standok is. Spoiler: idén végre több vécé lesz a Christkindlmarkton.

Az adventi időszakban Bécs minden nagyobb tere és bevásárlóutcája karácsonyi pompába öltözik – nincs ez másként idén sem. A Grabenen már szerelik a híres díszkivilágítást, a Bécsi Városháza előtt pedig már a múlt héten a helyére emelték Európa egyik legismertebb karácsonyi vására, a Christkindlmarkt karácsonyfáját. A 115 éves, 28 méter magas fenyőt ezúttal Dél-Tirol ajándékozta az osztrák fővárosnak és 2023. november 10-én gyúlnak ki rajta az ünnepi fények. A karácsonyi vásár szervezői idén is folytatják a tavaly kipróbált koncepciót, vagyis családbarátabb, szellősebb és ökológiailag fenntarthatóbb lesz a vásár. Vagyis a gasztronómiai standoknál kínált italok és ételek 75 százaléka megfelel a bio minősítés kritériumainak, regionális és szezonális.

Körhinta a bécsi Christkindlmarkton.
© Stadt Wien Marketing / Johannes Wiedl

A Bécsi Városháza előtti téren felállított 100 standnál idén is főként ausztriai kis- és középvállalkozásoktól származó termékek között bogarászhatnak a látogatók – a választék az illatos gyertyáktól és kézműves szappanoktól az ékszereken és karácsonyfadíszeken át a kerámiákig és mézeskalács-szívig terjed. Az elárusítóhelyeket a karácsonyfa körül idén szellősebben állítják fel, hogy a látogatóknak több helye legyen, az elrendezésük pedig kanyargó utcácskákat idéz majd. Szintén fontos újítás, hogy a szokásos mosdók mellett konténervécéket is felállítanak, így rövidebb lehet majd a sor a vécéknél.

A terület északi része most is karácsonyi mesevilággá változik: ismét lesz világító szívekkel feldíszített fa, Puszi-pont, hagyományos körhinta és gyerekkuckó, ahol a kicsik ajándékot készíthetnek és játszhatnak. Aki az evés-ivás után szívesen mozogna egyet, az megteheti ezt a terület déli részén található 3.000 négyzetméteres korcsolyapályán, amely – a karácsony után bezáró standokkal ellentétben – egészen 2024. január 7-ig tart nyitva.

Christkindlmarkt bejárata
Nyugat.hu

De a Christkindlmarkt nélkül is bőségesen adódik alkalma a bécsieknek és a városba látogatóknak, hogy karácsonyi hangulatot tankoljanak. A főúri pompa kedvelőinek ott a Schönbrunni Kastély előtti karácsonyi vásár, amelyet 30. alkalommal rendeznek meg vagy a barokk kulisszáival és minőségi kézműves termékeivel lenyűgöző karácsonyi falu a Belvedere-nél. Aki a nyüzsgés helyett jobban kedveli a meghitt hangulatot és az eleganciát, annak a Gartenpalais Liechtenstein karácsonyi vására lehet a jó választás.

A tradíciókat követi a Freyungon az Altwiener Christkindlmarkt, az Am Hof karácsonyi vására és a Stephansdomnál található karácsonyi vásár is. A kézműves termékek rajongóinak és a fenntarthatóság elkötelezettjeinek pedig a Spittelbergi karácsonyi vásárra és a Karlsplatzon lévő Art Adventre érdemes kilátogatniuk. Utóbbiban kizárólag bio ételeket és italokat kínálnak a gasztronómiai standoknál.

A bécsiek szívesen találkoznak ilyenkor a Maria-Theresien-Platzon található karácsonyi faluban is, a családosok pedig az Universität Wien Campus-án, mivel itt lehet curlingezni is, a kicsiket pedig gyermekvasút és nosztalgia-körhinta várja. Sok-sok zenével – a gospeltől a soulon át a popig – és élő koncertekkel készül a bécsi Práter (Riesenradplatz), a Messe Wien Alm Adventje pedig hütte-feelinget kínál, ahol ajándék-, ínyenc-, rendezvény- és családi falu várja a látogatókat.

Aki pedig megcsömörlött a karácsony előtti időszak mézeskalács-illatú mesevilágától, az a MuseumsQuartier belső udvarán felállított MQ Wintergartenben pihenheti ki az advent megpróbáltatásait látványos művészeti és fényinstallációkkal, curlinggel és távirányítós autók versenyével.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Ha további híreket és információkat is szeretne megtudni Sopronból és környékéről, iratkozzon fel az enyugat.hu facebook oldalára

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek