A név változott, de a pénz maradt

Non-profit kft.-t alapított keddi ülésén a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács. A változás a tervek szerint nem csak a cégtábla átfestését fogja jelenteni.

1,5 milliárd a kis- és középvállalkozásoknak
Ez évi utolsó ülését tartotta Szombathelyen kedden a Nyugat-dunántúli Reginális Fejlesztési Tanács. A képviselők gyorsan végeztek a napirenddel, mint később kiderült, nem volt olyan ügy, amely borzolta volna a kedélyeket.

Az ülést követő sajtótájékoztatón Molnár Csaba elnök elmondta, a tanács megalapította a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Non-profit Kft.-t.

A hosszú nevű cég megalapítására azért volt szükség, mert változnak a pályázati szabályok. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal által kiírt pályázaton ugyanis csak önálló jogi személyiségű, legalább hat alapítót felmutatni tudó szervezet indulhat. A tender „regionális innovációs ügynökségek” számára szól, a Nyugat-Dunántúlon az innovációs ügynökség eddig a Regionális Fejlesztési Ügynökségen belül működött, így nem adhatott volna be pályázatot a működési költségek támogatására.

Az innovációs ügynökség 2005 óra konzorciumként létezett, amelynek hat tagja volt, tevékenysége eredményeként eddig 1,5 milliárd forint támogatáshoz jutottak a régió kis- és középvállalkozásai.

Új kedvezményezett kistérségek
Molnár Csaba elnök elmondta, a tanács megkapta a minisztérium hozzájárulását, hogy az időjárás okozta károk enyhítésében segítsen a települési önkormányzatoknak. Az ún. vis maior keretben 103 millió forintja volt erre a célra a tanácsnak, ezt az összeget azonban már a nyár végére felhasznált. Az őszi esőzések azonban több településen is komoly károkat okoztak, ezért az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumhoz fordulatak támogatásért. A 26 javaslatból 25-öt támogatott a minisztérium, 12 esetben változatlanul hagyva a támogatási összeget. Vas megyében egyedül Kemestaródfát érinti az ügy, a falu 824 ezer forintot kap arra, hogy rendbe tehesse az eső által megrongált utakat.

Molnár Csaba hozzátette, a régióban újabb négy kistérség kapta meg a hátrányos helyzetű minősítést. Az ilyen térségek ugyanis több pályázati lehetőségre jogosultak, alacsonyabb önrészt kell biztosítaniuk, az elbírálásnál akár plussz pontokat is kaphatnak. Régiónkban eddig a vasvári, a letenyei, a pacsai, az őriszentpéteri, a zalakarosi és a zalaszentgróti kistérségek tartoztak ebbe a kategóriába.

A minisztérium azonban hozzájárult ahhoz, hogy bővítsék a kedvezményezettek számát, egy kikötéssel, a hátrányos helyzetbe sorolt térségek lakóinak száma nem haladhatja meg a régió lakosságszámának 30 százalékát.
A tanács így a hátrányos helyzetű kistérségek közé sorolta Tét, Celldömölk, Lenti, és Pannonhalma térségét.

A minősítést évente egyszer felül fogják vizsgálni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet