Eladják a szombathelyi Főposta épületét - A Magellán Centerbe költözne a hivatal

„Nem zörög a haraszt." Így kommentálta értesülésünket a Posta területi igazgatója.

Áldatlan állapotok az 1-es postán
Tavaly történt, hogy olvasóink panasszal keresték meg szerkesztőségünket, miszerint a belvárosi, Kossuth utcai 1-es posta helyett a vasútállomás melletti 2-es postára kell elvándorolnia annak, aki ajánlott küldeményét akarja átvenni. Utánajártunk, az illetékesek akkor azzal indokolták a döntést, hogy a kézbesítő osztály átköltöztetése miatt kellett megváltoztatniuk az évtizedekig működő rendszert.

Azóta azonban egyre kevesebb szolgáltatás érhető el az 1-es postán, így jogosnak tűnt a feltételezés, hogy komoly változtatásokra készül a posta. A hozzánk eljutott hírek szerint a belváros új üzletközpontjában, az épülő Magellán Centerben akarnak majd helyiséget bérelni – már ha megépül –, a jelenlegi, patinás épületet pedig el akarják adni.

A szombathelyi hivatalvezetőt hiába kerestük telefonon, mint mondta, ilyen ügyekben csak a regionális igazgató nyilatkozhat.
Gulyás Ernő, a Magyar Posta Zrt. Nyugat-dunántúli Területi Igazgatóságának vezetője „nem zörög a haraszt” kijelentéssel kommentálta információnkat.

Mint mondta, tavaly azért kellett elköltöztetni a kézbesítőket a 2-es postára, mert a Kossuth utcában áldatlan állapotok voltak, nem volt hely az infrastruktúra fejlesztésére, új öltözők, mosdók építésére, sőt, parkolóhely is kevés volt.

Kiürült a Kossuth utcai épület

A 2-es posta – Vasút utca – épülete mögött pedig rendelkezésre állt egy épület, amelyet még a Matávtól vásároltak meg, amikor a Matáv és a Posta külön cégként kezdett működni. Gulyás Ernő kijelentette, az épületben sikerült a megfelelő szintű fejlesztéseket elvégezni. (Az ügyfélszolgálatra ez valószínűleg még nem vonatkozhat, hiszen a 2-es postán egy zsúfolt, lerobbant kis helyiségben állnak sorban az ügyfelek. Szerk.) És, mivel több szolgáltatás is átkerült a Vasút utcába, „kiürült a Kossuth utcai épület”, amit így most már kár fenntartani.

Az igazgató hozzátette, a költözés még csak terv szinten létezik, annyi történt, hogy a Magyar Posta beruházási csoportját megbízták, vizsgálja meg a lehetőségeket. Döntés még nincs, viszont „ebbe az irányba mutatnak a dolgok”. A Kossuth utcai impozáns épületet pedig eladják, de még nem tárgyaltak lehetséges vevővel sem. (Egy biztos, a Tichtl György által az 1920-as években tervezett sarok épület helyi védelem alatt áll.)

Gulyás Ernő annyit mondott még el, hogy az ajánlott küldeményeket januártól – ígéretük szerint a város postahivatalaiban, azok vonzáskörzetének megfelelően lehet átvenni. Igaz, nem minden postára visznek ún. értesített, pl. ajánlott küldeményeket. Azok a hivatalok kimaradnak, amelyek délután 4 óra előtt bezárnak. Az ok: a napközben dolgozó ügyfelek itt nem tudják átvenni a küldeményeket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet