Russell Crowe, Rami Malek és Michael Shannon főszereplésével készül a nürnbergi pert feldolgozó film, amelynek magyarországi forgatása márciusban kezdődik majd meg, írta a Telex. A filmet James Vanderbilt rendezi.
A Russell Crowe játssza Hermann Göringet, Rami Malek pedig az amerikai hadsereg pszichiáterét, Douglas M. Kelley-t, akinek feladata gondoskodni arról, hogy a foglyok, köztük Göring is alkalmas legyen a háborús bűnöket tárgyaló nürnbergi perre.
A Budapest Reporter szerint a produkció a nürnbergi per új aspektusát tárja fel, és Kelley papírjaihoz és orvosi feljegyzéseihez hűen fogja bemutatni az eseményeket.
Azt egyelőre nem tudni, hogy melyik magyar cég kapta meg a munkát.
Az Oscar- és Golden Globe- díjas Russel Crowe egyik leghíresebb alakítását a Gladiátor című filmben nyújtotta. Rami Malek világszerte a Bohemian Rhapsody című filmmel szerzett magának hírnevet. Oscar-díjat kapott Queen énekese , Freddie Mercury megformáláséért, de Emmy-díja is van.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!