Kaukázus és Magashegyi Underground: a szeplős váll pártfogói a Savaria Moziban

Alteros lánytúlerő színe előtt koncertezett az együttes, ami egyetlen albumát sem adta még pénzért...

Pirul az orcánk, hiszen olyan főbűnt követtünk el, amit a szombat este reflektorfényben álló frontembere hol orrbavágóan kristálytisztán, hol a sorok közé befúrva ostoroz szövegeiben: hatásvadásztunk. Úgy gondoltuk, többen klikkolnak majd ide, ha beleírjuk a címbe a szélrózsa minden irányából hallható alter-pop slágerféleség címét, annak ellenére, hogy a Magashegyi Underground a moziaulában csak afféle szükséges plusz volt – a Kaukázus zenekar mellett.

Lehetett is, hiszen mindkét együttest ugyanaz a szerző, Kardos-Horváth János köti össze, a már említett énekes-gitáros, sokadik benyomásra sem könnyen kibogozható új szereplője a magyarországi rétegzenei közegnek. (Képeink közt lásd a szőkébe hajló fiatalembert.)

Valaki, aki a savanyú magyar valóságot kiélezett elit-ellenességgel megéneklő dalszövegeiben példás költői rutinról tesz tanúságot, együttesének honlapján lapunkhoz hasonlóan röhögi körbe a Fonogram díjátadót, viszont lapunktól eltérően pöcköl bele egy jókorát a pályatárs Vad Fruttikba (amott a hírek menüpontban még több fricska olvasható tollából), élőben meg néha egyenesen idegtépő felkonfokat produkál. Egyszóval: erőteljesen megosztó személyiség, tehát nagyon is lehet belőle valaki.

A lírika viszi el hátán
A Kaukázusról összességében a koncert alapján már nem lehet hasonlót egyértelműen lenyilatkozni, de ezt írjuk félig a tökéletlen hangzás számlájára, félig pedig arra, hogy igazából semmi olyat nem hallunk, amit ezelőtt ne pengetett volna el valaki, nincsenek ragadós melódiák, a hazai indie-alter szcéna fejére új időszámítást hozó eredeti megoldások.

Lemezeiken azonban – amiket kivétel nélkül ingyenesen letölthetővé tettek oldalukról, Kardos elmondása szerint már három évvel a Radiohead hasonló akciója előtt – ez a fajta zenei sallangmentesség értelmet nyer: a szövegeket tolja előtérbe, amire szükség is van, mert azok viszont eléggé sokrétűek és -rétegűek ahhoz, hogy egyik-másik érleléséhez az ötszöri hallgatás is kevésnek bizonyuljon.

Beborozva ért el minket a Szeplős Váll
A rajongók persze nem fejtegetni mentek a moziba: a főleg tinédzser, főleg lányokból álló és főleg mozogni szerető közönség gyakorlatilag birtokba vette az első sorokat, s mire a Megasztárból már ismert Bocskos Bíborka végzet asszonya módjára előlép dalolni, hogy „kreatív Yodából minden képzelő-erő velem van”, már szép számban sorakoztak a borospoharak a színpad szélén.

Aztán még egy kis Kaukázus, egy kis visszázás (meg egy kapatos lány a sok közül, aki nekem könyörög, hogy ha már a színpad mellett kattintgatok, kérjem tőlük ezt meg ezt a számot – persze jóérzésű ember ilyet a művészi szabadság tiszteletben tartása okán akkor sem csinál, ha lúdtollal csiklandozzák a bimbóját) és éjjeli egy körül már csend honol, ami azért érdekesen veszi ki magát akkor, amikor még éppen csak elkezdődik az éjszaka, és ott mocorog a lábban a bugizhatnék. Reméljük, legközelebb ezt is számításba veszik a szervezők.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kultúra