Több mint két hete a másodszor is anyai örömök elé néző kolléganőnk vállalta el a feladatot, hogy érintettként maga veszi szemügyre az új szülőszobákat. Bútorok híján akkor még csak az avatásra kerítettek időt, amin többek között megtudhattuk: az összesen 200 millióba kerülő megrenoválás során lehetővé tettek olyan előkelő körülményeket is, mint a pihentető zenehallgatás, hasoncélú gyertyagyújtás vagy a dönthető nyugágy.
Csütörtökön azonban megtörtént a dr. Kovács Lajos főorvos szerint komoly logisztikai kihívásokat jelentő költözés, majd újra takarítottak, fertőtlenítették a bútorokat, így mostantól kezdve már minden újonnan jelentkező kismamát itt szállásolnak el.
Az előnyök egyébként nem merülnek ki a korábbiaknál jóval kellemesebb körülményekben: a legfontosabb, hogy itt már nem egymás mellé zsúfolják a hat ágyat, hanem különálló szobákban helyezték el azokat.