Kezdjük bőrünkön érezni a kampányt, lassan plakátsztoriktól hangos a város: nemrég az Orbán-Gyurcsány álompárost bevető gerillakampányra hívtuk fel a figyelmet, a mai napon körbejártuk a várost egy plakátmustra erejéig, aztán puff, megvendégeltek minket egy sajtótájékoztatóval is.
Tartsák tiszteletben ezt a várost, mert ez a város szép kérte Horváth Attila, a Fiatal Baloldal megyei elnöke a sajtó útján a Fidesztől. Csütörtökön szemtől-szembe is megmutatta kijelentésének apropóját a Thököly Imre utcában, ami nem más, mint két, egymással dróttal rögzített vékony falap, mindkét oldaláról az ellenzék népszavazásos plakátja köszön vissza.
Oroszvári Péter szombathelyi FIB-elnök szerint bár szájhúzva, de mégis kénytelenek ilyen sajtótájékoztatót tartani, annak ellenére, hogy most nem a tartalomról, hanem a formáról kívánnak szólni: "2002 óta a Magyar Szocialista Párt semmilyen vadplakátolásban nem vesz részt, és erre kértük már többször, szinte minden választás előtt a fideszeseket, hogy ők se tegyék ezt, ne rontsák a városképet ilyesmivel" mondja, utalva arra, hogy a hirdetés nem csak itt, de a város számos egyéb pontján is feltűnt; ő maga a Derkovits lakótelepen, a 11-es Huszár úton és a Paragvári úton is látta azokat.
Horváth Attila a történtekhez még hozzátette: ha ez így megy tovább, akkor "egyszer már csak azt fogjuk észrevenni, hogy a garázsokon, házfalakon, mindenhol teljesen szabálytalanul végig vannak szórva, arról nem beszélve, hogy utána le sem veszik, hanem hónapokig csúfítják a városképet." Az MSZP annyit kér a Fidesztől: kérjenek engedélyt, amihez engedély kell, olyat meg ne csináljanak, amire nem is kapnának.
Úgyis letagadják
Az ügyben egyébként benyújtották beadványukat a területi választási bizottsághoz, ami délután kettőkor tárgyalta az ügyet. Kérdésünkre, milyen szankcionálással jár az engedély nélküli plakátolás, elmondták még, hogy ilyenkor a Területi Választási Bizottság megállapítja a jogsértés tényét, és eltiltják őket a további jogsértéstől. Az önkormányzat mivel ez az ő rendelete leszedetheti a plakátokat saját költségén, aztán kiszámlázza azt csak az a kár, hogy ilyenkor szokott az elhangzani: nem tudják, hogy ki rakta ki.