A múlt héten tartották Szombathelyen a Szociális Hetet. A programsorozat végén adták át a város kitünte4éseit a területen dolgozó legjobbaknak. Íme a díjazottak névsora és életútja.
Pálos Károly-díj I. fokozat
Dr. Czeglédy Ferencné, az Egyesített Bölcsődei Intézmény
intézményvezető-helyettese
Dr. Czeglédy Ferencné 1971. július 1-jén kezdte meg gondozónői
pályafutását a Bem József u. 9. szám alatti bölcsődében. 9 éven átdolgozott
gyermekcsoportban, majd munkája elismeréseként bölcsődevezető-helyettesi kinevezést
kapott, hogy szakmai tudásával, emberi magatartásával segítse, támogassa
munkatársait, mintát nyújtson kollégái számára.
Tehetsége, szakmai elhivatottsága, vezetői képessége egészen fiatalon
megmutatkozott. Fáradhatatlanul végezte szervező-irányító munkáját, így 1981.
december 1-jétől már a Megyei Módszertani Bölcsőde vezető helyetteseként
gyermekközpontú gondolkodásával kiválóan, az új kezdeményezésekben partner
vezetőként dolgozott.
1987. január 1-től, a bölcsődék összevonásakor megalakult Egyesített
Bölcsődei Intézmény intézményvezető-helyettesének nevezték ki, mellyel még
nagyobb kihívások elé állították.
Pályája töretlen, munkáját hittel és szorgalommal végezte, feladatait mindenkor
szívvel-lélekkel látta el. Aktív részt vállalt a Központi Élelmezés munkájának
felépítésében, kidolgozásában, a bölcsődei főzőkonyhák előírásoknak
megfelelő átalakításában, a közbeszerzések lebonyolításában. A legnehezebb
időszakban, a bölcsődei férőhelyek racionalizálásának idején is kiválóan
képviselte a szakmát, a családok, dolgozók érdekeit.
2003. szeptember 15-től a Megyei Módszertani bölcsőde az ő segítségével pályázat
útján elnyerte a Nyugat-dunántúli Regionális Módszertani Bölcsőde címet. A
regionális munkában intézményvezető-helyettesi feladatai mellett szaktanácsadóként
is oroszlánrészt vállalt. A régió 50 bölcsődéjének rendszeres tanácsadója,
szakmai látogatások állandó résztvevője, koordinátora. Nagy energiával vett részt
országosan elismert kongresszusok, konferenciák, szakmai napok rendezésében,
szervezésében.
Kimagasló vezetői tevékenysége, példamutató emberi magatartása, szakmai életútjának elismerése és koronája a Pálos Károly-díj I. fokozatának elnyerése.
Pálos Károly-díj I. fokozat
Pántya Erika, a Regionális Szociális Forrásközpont Kht. osztályvezetője
Pántya Erika a főiskola befejezését követően az Oladi Szociális Központban dolgozott családgondozóként, ahol feladata volt a nehéz helyzetbe került családoknál jelentkező krízis, működési zavarok, illetve konfliktusok megoldása.
1999 óta munkatársa a Regionális Szociális Forrásközpont Kht-nak, ahol munkaasszisztensként kezdett dolgozni az Integrált Foglalkoztatást Segítő Szolgálatnál. Ezt követően fogyatékos, megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci integrációját segítő hazai és nemzetközi projektek kidolgozásában, működtetésében, menedzselésében tevékenykedett. Szakterületén a hatékonyság szempontja vezérelte, ennek érdekében a szakmai igényesség, az ügyfelek iránti empátia, a pontos, precíz munkavégzés, az állandó javítás igénye jellemezte munkáját.
2005-ben közreműködött a Foglalkozási rehabilitációs koordinátor képzés
tematikájának kidolgozásában. Részt vett a Fogyatékosok Esélye Közalapítvány
szakértői csoportjában.
2005-től munkája elismeréseként a Fogyatékos és Rehabilitációs Osztály
vezetésével bízták meg, ahol vezetőként is kamatoztatta tudását.
Következetessége, maximalizmusa, nagy teherbírása mellett jellemzi a változó világ
kihívásainak való megfelelés is. Több sikeres projekt kidolgozásában és
menedzselésében való közreműködés fűződik a nevéhez. Jellemző rá a
határozottság, megalapozott döntések hozatalára való készség, precízség,
pontosság, jó szervező- és adminisztrációs készség, melyet munkája során
kollégáitól is elvár.
Pálos Károly-díj II. fokozat
Györe Zoltánné, a SAVARIA REHAB-TEAM Kkht. Foglalkoztatási részlegének munkatársa
Györe Zoltánné több mint négy évtizedet dolgozott az emberek
szolgálatában.
1991 és 2006 között a Vas Megyei Munkaügyi Központnál kiemelt feladata volt az
emberek munkába helyezése. Munkaerőpiaci ügyintézőként nagy figyelmet fordított a
megváltozott munkaképességűekre, a hátrányos helyzetűekre. Azt vallotta: nem elég
csak tanácsokat adni, hanem minden kapcsolatát mozgósítani kell, hogy valóban legyen
munkahelye a rászorulónak, aki dolgozni akar. Ezt felismerve a munkaügyi
kirendeltségen a munkáltatókkal való kapcsolattartást, új munkahelyek feltárását
tökéletesítette.
Zsuzsa erőssége az empátia. Nemcsak tudja, hogy mit kell tenni, hanem azt jó kommunikációs készséggel el is tudja mondani azoknak, akik tehetnek valamit másokért. Lelkiismeretes, addig nem nyugszik, amíg minden lehetőséget ki nem merít a cél elérése érdekében. Mindenhol ismerik, s ezt az ismeretséget arra használta, hogy megértesse másokkal: fontos a munkahely. Ezért is volt sikeres az állásajánlatok elkészítésében, a prognózisok kikényszerítésében, az álláskeresési technikák megtanításában, a tanácsadásban. Az általa vezetett interjúkra szívesen mentek az érintettek, mert tudták, hogy igazat mond, ha keményen is, de mindig a valóság megjelenítését tartotta fő céljának. Ezt honorálták is az emberek, megértették, hogy nem ellenük, hanem értük beszél.
Szervezőkészségét mutatja, hogy egyik létrehozója volt a Szombathely és környékén létrejött Foglalkoztatási Paktumnak.
Eredménnyel végezte a munkáját. Ha összeszámolnánk, hány embert helyezett el, javasolt, képeztetett újra, akkor kiderülne, egy kisebb városnyit. Legalább öt-hatezren köszönhetik neki jobb megélhetésüket.
2006. óta dolgozik a SAVARIA REHAB-TEAM Kkht. foglalkoztatási részlegén. Feladatai közé tartozik az aktív korú, rendszeres szociális segélyen élő hátrányos helyzetű emberek munkaerőpiaci integrációjának elősegítése.
Pálos Károly-díj II. fokozat
Macoun Józsefné, a Regionális Szociális Forrásközpont Kht. Fogyatékos Emberek
Nappali Szolgálata gyógypedagógiai asszisztense
Macoun Józsefné 1970. szeptember 1-jén kezdett dolgozni az Egészségügyi
Gyermekotthonban. 1989. november 1-jén az újonnan alakult Fogyatékkal Élők Napközi
Otthonában folytatta munkáját. A kibővített tevékenységi körrel működő
FÉNO-ban a halmozottan fogyatékos fiatalok ellátására alakított csoport
vezetésével bízták meg.
2003-ban a Regionális Szociális Forrásközpont vette át a FÉNO-k működtetését.
2005 tavaszától a napközik új épületbe költöztek a 11-es Huszár útra, azóta
korszerű körülmények között tudja kamatoztatni színvonalas szakmai munkáját.
Macoun Józsefné közel 40 éve nagy türelemmel, szakmai elhivatottsággal, fáradhatatlanul gondoskodik a társadalom egyik leghátrányosabb csoportjába tartozó fogyatékos fiatalokról és felnőttekről.
Munkáját az ellátottak feltétel nélküli szeretettel, kollégái maximális
megbecsüléssel jutalmazzák. Elismert munkatárs, nemcsak szakmai, de magánéleti
problémákkal is fordulhatnak hozzá. Mindenkinek legjobb tudása szerint segít.
Valamennyi kollégája, akivel pályája során együtt dolgozott, szeretettel és
megbecsüléssel beszél az együtt töltött évekről.
Munkáját hivatásnak tekinti, amit évtizedek óta nagy szakmai alázattal végez.
Szakmai felkészültsége mellett családi élete is kiegyensúlyozott. Lassan 35 éve él
házasságban. Férjével két gyermeket neveltek fel, és indítottak el az életbe. Két
unokájuk született, Veronika és Bence.
Magdi mind szakmailag, mind emberileg magasra tette a mércét és követendő példát
jelent a szociális szférában dolgozóknak.
Szociális Ellátás Segítéséért-díj
Baráth István, az Egyesített Bölcsődei Intézmény Gazdasági Hivatalának műszaki
előadója
Baráth István pályáját a Vas Megyei Moziüzemi Vállalatnál kezdte, ahol közel 25 évig dolgozott. 1992. július 1-től az Egyesített Bölcsődei Intézmény Gazdasági Hivatalának műszaki előadója.
Feladata az intézmény karbantartási munkáinak tervezése, szervezése,
koordinálása, az elvégzett munkák ellenőrzése, a szakmunkások és gépkocsivezetők
feladatainak irányítása, munkabeosztása, felújításhoz, karbantartáshoz szükséges
anyagok beszerzése.
Tűzvédelmi, munkavédelmi oktatásokat szervez az intézményben, együttműködik a
hatóságokkal. A Gazdasági Hivatal ügyviteli-pénzügyi tevékenységében is aktív
szerepet vállal. Feladataihoz tartozik még számlák kiállítása, a kéziraktár
kezelése, nyilvántartások vezetése, a pénztáros helyettesítése.
Munkáját minden tekintetben pontosan és precízen végzi. Mindig szem előtt tartja a gazdaságosságot és a hatékonyságot. A bölcsődevezetőkkel együttműködve keresi a megoldásokat a felmerülő problémákra, jó szervezőkészségével mindig a legoptimálisabb javaslatot és intézkedést valósítja meg a minőségi működés érdekében. Rugalmasan alkalmazkodik a váratlan eseményekhez, gyorsan és kreatívan kezeli a nehéz helyzeteket. Jól terhelhető, munkabírása és munkavégzése kiváló. Munkatársaival szemben humánus, segítő, empatikus magatartást tanúsít. Munkakapcsolata, az emberekkel való bánásmódja példaértékű.
Szociális Ellátás Segítéséért-díj
Horváth Istvánné, a Szikla II. Pszichiátriai Közösségi Gondozó közösségi
gondozója
Horváth Istvánné 1964-ben az Egészségügyi Szakközépiskolában általános rendelőintézeti asszisztensi képesítést szerzett. 1976-ban elvégezte a pszichiátriai szakgondozói képzést, mely szakirányú végzettséget adott ideggondozói ás addiktológiai munkájához.
Az iskolapad elhagyásától egészen előnyugdíjba vonulásáig az egészségügy területén dolgozott, a rendelőintézetben a járóbeteg-ellátásban, majd a felnőtt ideggondozóban. 1998-tól az Egyházmegyei Caritas Alapítványnál először önkéntesként segítette a Rév Szenvedélybeteg-Segítő Szolgálat munkáját, majd 1999-ben az újonnan nyíló Hársfa-ház Szenvedélybetegek Nappali Ellátója és Átmeneti Otthonában szociális gondozóként tevékenykedett. 2006 óta, a Szikla Pszichiátria Közösségi Gondozó indulásától - pszichiátriai szakgondozói gyakorlatát kihasználva - folytatta tevékenységét, jelenleg is ott dolgozik.
A Karitásznál eltöltött közel 10 éves tevékenysége alatt nagyon sokat tett a szenvedélybetegek és a pszichiátriai betegek gyógyulásáért. Mindig fontos volt számára, hogy közülük minél többen térhessenek vissza a társadalomba. Ennek érdekében saját magát is aktívan képezte. Önismereti, személyiségfejlesztő tréningeken vett részt, elvégezte a középfokú szenvedélybeteg-segítő képzést.
A Hársfa-házban az ő közreműködésével alakult meg a Gamma Gt. önsegítő csoport. Fáradhatatlanul segítette a Karitász programok megszervezését és lebonyolítását. Részt vállalt a Karitász nyári táborainak feladataiból, a kamion-kirakásoknál, valamint a gyűjtési akciók lebonyolításánál.
Kedvességét, segítő szándékát munkatársai iránt is kinyilvánította. Kliensei szeretik, ragaszkodnak személyéhez. Szakmai munkájában, valamint önkéntes tevékenységével szép eredményeket ért el.
Szociális Ellátás Segítéséért-díj
Tamási Ildikó,
a SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően
Közhasznú Társaság nyugalmazott pénzügyi ügyintézője
Tamási Ildikó 1992. július 15-étől a Segítőház, majd az
átalakulást követően 2003. január 1-jétől nyugállományba vonulásáig - a
SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően Közhasznú
Társaság pénzügyi ügyintézője volt.
1992-től végezte az önkormányzat által megítélt pénzbeli szociális ellátások
folyósításával, kifizetésével kapcsolatos feladatokat. Jelentéseket, kimutatásokat
készített a kifizetett ellátásokról, gondoskodott az ellátásban részesülőknek
kiadandó igazolásokról. A szolgáltatókkal napi kapcsolatban volt, segítette
munkájukat.
2003-tól mindezek mellett ellátta a SAVARIA REHAB-TEAM Kkht. pénztárosi feladatait is. Munkássága alatt a szociális ellátásban részesülők mellett szoros kapcsolatba került az intézményben ellátott hajléktalan emberekkel is.
Munkáját nagy odaadással végezte. Pár jó szóval, tanácsokkal próbálta
segíteni a rászorulókat. Az ügyfelekkel nagyon jó kapcsolatot alakított ki. A
munkája mellett gyakran felvállalta az ellátottak ügyes-bajos dolgainak intézését
is.
Nyugdíj mellett, a nehéz időszakokban is vállalta a segélyek kifizetését. 15 év
alatt több milliárd forint ment át a kezén és mindig minden fillérrel pontosan el
tudott számolni. Mindig készséges volt, és a rábízott feladatoknál tudása
legjavát teljesítette.