Az MSZP-s színekbe csomagolt sajtótájékoztatóra a szombathelyi levéltárban került sor, ahol már a délutáni időpont előtt felsorakoztak a megye jelentős szocialista politikusai. Molnár Csaba megérkezése után nem habozott sokáig, és belevágott az Új Tulajdonosi Program tömör ismertetésébe: tegyük lehetővé, hogy a magyar állampolgárok kedvezményes feltételekkel, minimális anyagi ráfordítással tulajdonrészekhez juthassanak a magyar nemzeti közös vagyont jelentő állami vállalatokban.
Eszünkbe juttatja, hogy volt már ilyen korábban a kilencvenes évek közepén, amikor az állam lehetőséget kínált hasonlóra: OTP, Borsodchem, Matáv, MOL, és egyéb részvényekhez lehetett jutni ezzel szemben az újítás jelen esetben az, és ez különbözteti meg minden korábbi kisrészvényesi programtól, hogy megpróbálunk feloldani két nagy akadályt, ami korábban meggátolta, hogy részvényesek tömegei csatlakozhassanak. Az egyik, hogy vagy nem volt az illetőnek elegendő pénze, a másik, hogy nem volt elegendő pénzügyi ismerete ehhez.
Állítása szerint az állam mindkettőre megoldást kínál. Az elsőre például háromféle kedvezményt: árkedvezményt, halasztott fizetési kedvezmény (ez különféle részletfizetési lehetőségeket jelent), és az adókedvezmény (ami igazán az államhoz köti a programot, mert ilyet csak az állam adhat). A számok nyelvén mindez azt jelenti, hogy néhány ezer forint kezdőbefizetéssel, néhány ezer forint kezdőrészlettel akár százezer forintos új tulajdonhoz juthatnak a polgárok, ami családonként, gyerekekkel-házastársakkal együtt a milliós nagyságrendet is elérheti.
Milyen állami cégek részvényesei lehetünk?
A kormány azzal bízta meg a Magyar nemzeti Vagyonkezelő Zrt-t, hogy március 31-ig tegyen javaslatot arra, mely cégek vehetnek részt a programban. Molnár óvatosan fogalmazott, de azt megerősítette, hogy gondolkodás folyik arról, hogy bekerüljön a Szerencsejáték Zrt., az Állami Autópálya Kezelő, a Magyar Posta, vagy a Magyar Villamos Művek.
A programba bevonandó vállalatok többségi állami tulajdonban maradnának, ez egy fontos garancia lehet a leendő kisrészvényeseknek arra, hogy az állam a későbbiekben is gondját viseli majd ezeknek a cégeknek. És természetesen mint minden ilyen állami kibocsátásnak, ennek a bevételét is egyetlenegy dologra lehetne fordítani, az államadósság csökkentésére, ami mindannyiunk közös érdeke vezette le egy jól begyakorolt, szép szál gondolatfolyamban a Fejlesztési Tanács elnökeként is ismert politikus a program kvintesszenciáját.
Széles társadalmi párbeszéd a kormány tanult a hibáiból?
Majd kihangsúlyozta: azért beszél feltételes módban, mert még nincsenek konkrét döntések, azokat ugyanis egy minden eddiginél nagyobb társadalmi párbeszéd előzi meg. Mert volt az elmúlt két évnek egy nagy tanulsága, amit szeretnének most érvényesíteni: a mégoly sikerre ítélt program is megbukhat akkor, ha nem sikerül hozzá előzetesen megszerezni a társadalom támogatottságát.
A társadalmi vita egy szakmai tanács megalakulásával vette kezdetét, amit a miniszterelnök hívott életre, de abba politikus nem kerülhetett be: Mészáros Tamás professzor, a Corvinus Egyetem rektora a vezetője, és olyan csupa-csupa fénylő koponya foglal mellette helyet, mint Kupa Mihály, László Csaba, Hardy Ilona vagy Szalai-Berzeviczy Attila. A tanács nem közgazdasági-szakmai részét érdekvédők, szakszervezetek, civil szervezetek alkotják. Ennek a tanácsnak a feladata, hogy április 30-ig tegyen le egy végleges javaslatot a kormány asztalára. Molnár szerint egyvalami biztosra vehető: a program koncepciójával mindenki egyetért, már csak a hogyanra kell megtalálni a helyes utat.
Családiasítani a tulajdonosi programot
A társadalmi párbeszéd második köre egy országjáró körút ennek volt állomása a szombathelyi sajtótájékoztató , a harmadik a miniszterelnok.hu oldalra felkerült, huszonegy nagyon konkrét kérdésből álló, mindenki által megválaszolható kérdéssor, negyedrészt pedig személyes közmeghallgatások, amiket maga Gyurcsány Ferenc tart szakminisztereivel. Ez állítólag bevált, mert a lényeget elnyelő kerekasztal-módszer helyett minden szervezet egyenként mondhatta el véleményét, aggályait a programról.
A Nyugat kérdésére, hogy milyen vélemények jelentek meg dominánsan ezeken a közmeghallgatásokon, Molnár Csaba elmondta: egyrészt az a vélemény erős tízből kilenc szervezet ezt vallja , hogy a programot próbálják meg családiasítani, vagyis nyissuk meg a 18 éven aluliak részére is, másodsorban az, hogy szeretnének garanciákat látni a tőkeháttérre.
A kormány május első két hetében hozza meg döntését a szakmai tanács véleménye, illetve a visszajelzések alapján az Új Tulajdonosi Programról.