A helyiek is aggódnak a gersekaráti tóért - A polgármester meg sem jelent a lakossági fórumon

A helyiek attól tartanak az önkormányzat magánkézbe játszaná a tavat. A vasi horgászszövetség pedig nem mindennapi búcsúajándékokkal lepte meg a települést.

Horgászokkal és helyiekkel telt meg a gersekaráti művelődési ház csütörtökön. A Sporthorgász Egyesületek Vas megyei Szövetsége szervezett fórumot a településre a helyi Sárvíz-tó sorsával kapcsolatban. Lapunk is többször A strand után a horgászat üzemeltetését és a halgazdálkodást is saját kezébe venné az önkormányzat a gersekaráti tónál 2024. September 25. 21:17 foglalkozott azzal, hogy a sokak által kedvelt horgászvíz halgazdálkodási jogáról szóló szerződést az önkormányzat nem kívánja meghosszabbítani a szövetséggel, hanem saját kezébe veszi az üzemeltetést, ahogy azt a stranddal is tette.

A szövetség becsapva érzi magát, mivel elmondásuk alapján az önkormányzat hónapokon át hitegette őket azzal, hogy meghosszabbítják a szerződést, de szeptember végén kiderült, a képviselő-testület másként döntött.

15 év munkája veszhet kárba

A tó 15 évig volt a kezelésükben. A korábban gondozatlan vízparti környezetben számos fejlesztést valósítottak meg, rendszeresek voltak a haltelepítések, rendezvények, kiváló állapotba került a tó. További fejlesztéseket terveztek.

A fórumot azért szervezték, mert tisztában vannak vele, hogy az önkormányzatnak joga van visszavenni a halgazdálkodási jogot, de szerették volna tájékoztatni a lakosságot, hogy ez mivel jár – derül ki a Szombathelyi Televízió beszámolójából.

Az szövetség attól tart, hogy a település szakmailag nincs felkészülve arra, hogy átvegye ezt a feladatot, hiszen az önkormányzatnak és a tulajdonában lévő vállalkozásnak semmiféle halgazdálkodási tapasztalata nincs, és nem tagja egyetlen halgazdálkodással, horgászattal foglalkozó szakmai szervezetnek sem. Ez pedig számos kérdést vet fel a tó hosszú távú horgászati fenntarthatósága és halállományának védelme szempontjából.

Azzal, hogy nem a szövetségnél lesz a jog, a horgászoknak a jövő évtől külön jegyet kell váltani a vízterületre, ami nekik pluszköltséget jelent.

A helyiek is aggódnak

De sokba kerül ez a váltás a falunak is. Többek között így nem folyik be a szövetségtől a bérleti díj és csak a kártérítés 40 millió forint, amit az önkormányzatnak a szövetség felé kell megfizetnie. Ezt novemberbe ki is fizeti a falu. Viszont ez csak az első lépés ahhoz, hogy a település halgazdálkodással kezdjen foglalkozni, számos más költséggel is jár majd az új feladat. A vízpart karbantartása például évi kétmillió forint.

Nemcsak a szövetség, hanem a horgászok, sőt a helyiek is aggódnak. A horgászok azért, mert tartanak a magas napijegyáraktól és a színvonal csökkenésétől, a gersekarátiak pedig féltik a település pénzét és úgy gondolják, hogy az önkormányzat előbb-utóbb magánkézbe játszaná a tavat.

A fórumra egyébként a szövetség meghívta a képviselő-testületet is, talán bízva abban, hogy még változhat a döntés, azonban a polgármester levélben jelezte, hogy nem vesznek részt a fórumon. Elképzeléseikről később adnak tájékoztatást.

Az ötfős képviselő–testület egyetlen tagja Hári Antal volt jelen, de nem hivatalosan. A képviselő elismerte, hogy az lenne a legjobb, ha a tó a szövetség kezében maradna.

Nem szűnik a csalódottság

A szövetség vezetőinek csalódottsága úgy látszik hónapokkal a döntés után sem múlik, többször elhangzott, szerették a tavat, nehezen válnak meg tőle.

A szövetség úgy döntött a kültéri elemeket meghagyja a tó körül, mert azokat a helyi és vasi embereknek építették, abban bíznak egyszer majd visszatérhetnek és folytathatják a munkát.

Végül bejelentették azt is, hogy a horgászszövetség szokásos év végi jótékonysági felajánlását ezúttal a gersekaráti óvoda kapja. Egy klímaberendezést a csoportszobába, mert úgy tudják, eddig erre nem volt pénze a településnek.

Kicsit olyan ez, mint amikor az egyik még szereti a másikat, de a másik már rég túllépet a közös múlton, hátra sem néz. A csalódott szerelmes pedig még mindig nem akar rosszat a másiknak, inkább segíti, otthagyja a bútorokat, kedves gesztusokat tesz, még mindig reménykedik. Eddig úgy látszik, hiába.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek